Összes oldalmegjelenítés

2011. december 7., szerda

Oltás után

Gyorsan a közepébe, mert hajt a tatár, akit per pillanat tatár Dorkának hívnak. Tegnap oltás után Dorka nagyot aludt, majd fél 6-kor kelt, jöttek a győri nagyszülők Mikulásozni. A gyerek 10 percig bírta szó nélkül  a látogatást, majd jelezte, hogy talán ebből ennyi elég is és őrült visítással jelezte ezt felénk ... éhes is volt, fáradt is volt, kis tesója sincsen elv alapján. Megszoptattam, majd ciciváltás közben ismét vigasztalhatatlan sírásba tört ki. Ekkor jöttem rá, hogy az egyik szuri helye fájhat neki. Megtapogattam és a hideg vizes borogatás ellenére tűzforró a lábacskát és kőkemény szúráshelyet tapasztaltam. Hőmérőzés következett, mely alátámasztotta a gyanúm: Dorka lázas. Jött a kúp, ami számomra nagyon idegennek tűnt, mégis muszáj volt felhelyezni. Túlestünk a tűzkeresztségen, majd Dorka is elpilledt a kezemben, így szunyókált a fürdetésig. Majd apával elvonultak a fürdőszobába és a 'gyorsan csak megmosom tisztálkodás' helyett egy nagy lazulós úszás lett. Dorkának jól esett a mély, meleg víz, a lábfájása teljesen elmúlt, így könnyen ment az esti szopi és gyorsan el is aludt láztalanul. Éjjel hőemelkedése volt, ami azóta is megvan. Hiába kapott kétszer már kúpot, szoptatom minél gyakrabban, 37,5-nél nem megy lejjebb a hőmérséklete. Azt javasolta az orvos, hogy ha holnap is itt tatunk, menjünk vissza hozzá. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, mert nagyon rossz látni az eddig csupa mosoly vidám csajom, akinek be nem áll a szája most úgy el van kettyenve, bágyadtak a féltakarékon kinyitott kis szemeivel, amik olyan nagyon csillognak, mintha gyémántok lennének. Sokszor felsír álmában ... majd néz rám és vár valamit én meg tehetetlen vagyok. Cserélem 20 percenként a vizes ruhát a lábán, mérem a lázát és annyira ölelgetem, szeretgetem, amennyire csak lehetséges, hogy érezze mellette vagyok. Ennél többet most nem tudok csinálni. Fájhat neki a tetanuszos szuri, mert nem használja a bal lábát, ha hozzáérek elhúzza. Így nem könnyű pelenkázni sem. Ráadásul a kúpot már úgy utálja, hogy elmondani nem lehet. Amikor felhelyezem neki, tuti akkor rottyant be és jön az új kúp ... ha már csak pelust cserélek is sírásra áll a szája és rosszallóan néz rám. Sajnos ez van, inkább most ez a 2 nap kínlódás, mint egy torokgyík vagy nagyobb volumenű betegség. Más is túlélte, kemények leszünk mi is.
Dorka G.I. Jane s egy hős, az én Édes Kis Hősöm!

2 megjegyzés:

  1. Tudod, hogy a fenékben mért hőből le kell vonni 0,5 fokot?
    Bágyadt a kúptól is lehet. Germicid-C-t használtok? Mert abban enyhe nyugtató is van.

    VálaszTörlés
  2. Itthon homlok és hónalj lázmérő van. Már terhesség alatt, amikor ezeket a kiegészítő eszközöket vásároltuk, eldöntöttem, hogy ha nem muszáj, nem dugdosok semmit sem a gyerekemben, így emellett a kettő mellett döntöttünk. A hónalj lázmérő hajlékony fejű, így nagyon könnyen lehet használni és nagyon pontos. 0,5 fokot kell hozzáadni a mért értékhez. Kipróbáltuk a homloklázmérővel együtt és nagyon megbízható, mindkettő ugyanazt az értéket mutatta. Igen, gondoltam, hogy a kúptól lázas, hiszen fájdalomcsillapító és nyugtató is van benne, de szerintem alapvetően a lázzal volt gond, mert ilyenben még nem volt része Dorkának és nagyon nem tudta mi ez, hogy kell kezelni, mikor lesz vége stb ... nagyon sajnáltam, de ma már minden ok a szelet leszámítva :) ... de hát mindig van valami ...

    VálaszTörlés