Mamáéknál

Tegnap este óta itthon erősítjük a mini családunk egy, azaz egy darab itthon maradt tagját: Apát. Kedden mentünk haza édesanyámékhoz és péntek helyett szombaton jöttünk vissza Győrbe. Annyira jó volt otthon lenni, annyira nem kellett semmit sem csinálnom, annyi energiával feltöltve érkeztem meg, hogy elmondani nem lehet! Anya kész menüsorral várt minket. Minden napra előre kigondolt "Liz mit szeret a legjobban" szisztéma alapján készültek a finomabbnál finomabb ételek, sütemények. Nem tudom anyámban honnan van ennyi energia, ennyi vitalitás, de 2 sütemény, egy reggeli, egy tízórai, egy leves és egy rakottkrumpli között még Dorka pesztrára is marad ideje. Eszméletlen nő! Dorka anyáékkal aludt egy szobában - hordozható kiságyban -, én Saccal, a húggal. Az ágya még mindig nem kényelmes, de megoldottuk. Ő elfeküdte a nyakát, nekem a hátam fáj. De nem baj, ez is hozzátartozik, így legalább tudom már mit kap legközelebbi ünnep alkalmával. 

Dorka nagyon jól idomult mindenhez. Az új környezethez, az emberekhez. Az első pillanattól kezdve jól aludt egy tök idegen ágyban, helyen, szagok között annak ellenére, hogy itthon este a szobájában néma csönd van, otthon még a forgolódás és a hangos szuszogás sem zavarta. Apám még horkolni is elfelejtett. Kétszer volt nyűgösebb, amikor őrült módon fújt a szél, de ennyiben ki is merült a negatívum vele kapcsolatban. Annyira féltem, hogy fogja kezelni a helyzetet, de ahogy reméltem, semmi gond nem volt vele. Saccba egyértelműen szerelmes a lányom. Ha csak ránézett a húgom, már fülig ért a szája. Mondtam Dorkának, hogy ezt meg is kell becsülni, hiszen Sacc nagyon finoman kifejezve is rühelli a gyerekeket;  Dorkát imádja és szerintem bármit megtenne érte. Nyilván apu és anyu a legelfogultabb a csemetémmel kapcsolatban, mint valami transzba esett emberek veszik körül és szállnak a boldogságtól, ha Dorka a közelben van, ha felvehetik, dajkálhatják, játszhatnak vele, akkor a transz szó édes kis semmiség ahhoz az érzéshez képest, amit akkor éreznek. Lélekmelengető volt látni a szüleimet, Dorkát és Saccot így együtt, mennyire szeretik, féltik, óvják. Tudom, hogy jó kezekben van náluk minden körülmények között. Tetszett az is nagyon, hogy nem kell senki kezébe adni, mindenki viszi a gyerekem, mint a cukrot. Nagyon közvetlenek vele és Dorka ezt sok-sok mosollyal, kacagással, sikogatással és berregéssel hálálja meg. Új dolgokat tanult: pl: Hogy megy apa autója? - kérdésre berreg ezerrel. Ha azt kérdezzük tőle, hogy Mit csinált Dorka a kiságyba csütörtök reggelre? - akkor bü-zik. Igen, büdit csinált. Beszart. Nem kicsit, nagyon. A gyerek hónaljig, a fejvédő egy nagy foltban, a takaró több nagy foltban, a pizsama egészben egy merő kaksi volt, a plédjéről nem is beszélve. "Jobb kint, mint bent" - tartja Shrek. Kisebb röhögőgörcs kapott el, amikor ez a látvány fogadott reggel, de anya segített lemosdatni a gyereket, így megoldódott a problematika. Segítséggel hátról hasra fordul a kincsem, amikor is olyan édesen fordítja a kis fejecskéjét már előre, menetiránnyal megegyezően. A csörgőt megtartja és ha kedve van hozzá, úgy rázza, mint bolond az ólajtót, miközben néha-néha orrba vágja magát.

Közben voltak nálunk ismerősök, rokonok, mentünk sétálni minden nap szinte, Eviéket, Erzsit is meglátogattuk, voltunk az iskolámban, a postán, a boltban és a gyógyszertárban, szóval minden olyan helyen, ahol mindenki láthatja, mindenki megcsodálhatja és mindenkitől begyűjthetjük a sok-sok dicséretet, bókot. Zsuzsa néni, a volt töri tanárom nagyon aranyos volt, megkérdezte, hogy lehet-e egy gyerekre olyat mondani, hogy gyönyörű? Mondtam, hogy természetesen szabad, hiszen tényleg az! Dorka mindenkire mosolygott, nagyon barátságosan állt mindenkihez.
Nagyon büszke vagyok rá, olyan kis okos és én annyira szeretem. Ügyesen vette az akadályokat, sokkal-sokkal jobban, mint ahogy én azt a legtitkosabb álmaimban remélni mertem volna. Izgultam, teljesen feleslegesen. Anyukám minden alkalommal reggelit készített teácskával, ágyba kaptam a reggelit többször, amit stílszerűen fotelben költöttem el. Bármit kértem - a képviselőfánkon kívül - mindent megcsinált. Sacc is baromi rendes volt, jókat beszélgettünk és Dorkával amilyen tündérien bánt, megmelengette a lelkem. Apu is totális szerelembe esett mini manómmal és Dorka is bájos volt. Megfogadtam, hogy 2 havonta beütemezünk 4-5 napos hazamenetelt, annyira jó volt. Azt mondták, hogy várnak minket legközelebb is, úgyhogy bízom benne, hogy ők is jól érezték magukat. Hozzáteszem, egy baromi nagy bőrönddel mentünk, 5000 váltóruhával, amiknek volt még egy váltóruhája és egy pótfelszerelése menetfelszereléssel, amiből 3 darab ruhát használtunk, mert anya non stop mosott, fertőtlenített, vasalt. Elpakoltam mindent. A Chrysler-rel mentünk le, ami másfélszer akkora, mint a Mondeo, mégis alig fértünk el az autóban. Minden olyan dolgot felpakoltam, ami Dorka kényelmét és az itthoni feelinget tartalmazza. Aztán rájöttem, hogy tök felesleges volt, hiszen anya tisztított mindent és mindene volt otthon. Dorka kegyszer-vegyszereire szükség volt mindenképp, hiszen azok állandóak. Másrészt lassan meg kell tanulnia a csemetémnek, hogy itthon itthon van, ott meg a mamáéknál. Szerencsére mióta hazajöttünk, ugyanúgy végigalussza az éjszakákat, a napközbeni alvásokkal van kisebb probléma, konkrétan az, hogy alig alszik, úgyhogy most ez a visszaállás/visszaállítás következik. Másrészt kicsit lazítottam egy kicsit magamon. Eddig még a légzésfigyelőt is néztem, hogy megy-e, pittyeg-e, Dorka lélegzik-e ... stb ... anyáéknál nem volt légzésfigyelő, mert nem tudtuk berakni az ágyba, ráadásul nem aludtam vele. Mindig megnéztem esténként, hogy rendesen veszi-e a levegőt, de már sokkal lazábban veszem. Nyilván nem a lélegzetvételt, hanem azt, hogy nem parázom túl az alvás közbeni figyelést.
Jó volt otthon, nagyon jó!
Hálás vagyok nekik és örülök, hogy ők a családom!