Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 29., szombat

4

Már csak 4 nap a nagy napig.
Gondolkozom, ötletelek, közben Krisz is véleményt formál. Mi legyen, hogy legyen és milyen ...
Ma megyünk bevásárló körútra. Megvesszük, ha minden jól megy Dorka ajándékait. Pár nappal ezelőtt még céltudatosan mentünk, azaz nem volt ötletünk konkrétan, de mára körvonalazódott a helyzet és kitaláltuk, mit kapjon Dorka az első szülinapjára. Lesz benne hasznos és haszontalan, viszont minden olyan, amit szeret és amivel eljátszik. 
Zenélős, állatos, ingó-bingó fejlesztő szintetizátort - vagy mit - keresünk - persze ismét magunk ellenségei vagyunk, hiszen mit vár a szülő az ilyen játéktól a legjobban? Hát persze azt, hogy kifogyjon az elem -, könyvek, kemény fedelesek, téli hálózsák, illetve a tortához formázható marcipán, díszgyöngyök stb ... party kellékek. A meghívókat már kiküldtük, remélem mindenki megkapja idejében és részt tud venni a nagy eseményen, velünk együtt örülni Dorka egy éves mivoltjának. 
Két részre, vagy háromra? osztottuk a menetrendet, mert egyszerre nem férünk el itthon, máshol meg nem akarom terhelni a nagyszülőket, bár anyám így is be lesz fogva szegényem. A születésének napján 3.-án itthon a két nagyszülővel megköszöntjük Dorkát ajándékok nélkül. Tortát és sok-sok szeretetet kap puszikkal kísérve. Majd szombaton anyámékhoz megyünk haza. Oda jönnek a keresztszülők családostul, Erzsi, Sári, a keresztlányomék később. Ekkor tartjuk apám szülinapját is, akit Dorka csak pár órával előzött meg ... meg persze 48 évvel később érkezett. Aztán vasárnap nálunk lesz az after. Krisz szülei, Dóri, Ádám, András, Kati és a dédszülők jelenlétében. Szóval jól meg lesz ünnepelve a csajom ... kicsit szétszórt családdal, de mi az 50 négyzetméteren nem tudunk ekkora siserehadat ellátni normálisan. Nyilván mindent meg lehetne oldani, de egyáltalán nem bánom, hogy ez a 3 nap csak róla szól, csak neki, csak érte. Másrészt, ha olyan idő lenne, mint tavaly október harmadikán, nem lenne semmi gond egy kerti partyval 30 fokban, ám az előrejelzés nem nekünk kedvez, talán jövőre összejön. A menü már megvan, még Dórival kell egyeztetnem, hogy mit ehet most, mert azt nem szeretném, ha bárki éhesen menne el tőlünk. Süti: lesz torta, még nem tudom milyen, ez a vita tárgya jelenleg Krisszel, ketten készítjük el szívünk legmélyebb szeretetével Dorkának. Lesz linzer és egy krémes süti. Kaja: töltött szűz, krumpli- és franciasaláta, illetve lábtörlőt készítek, ami Drága Jó Szakácsnéasszonyságnak - bloglista: Fiatalok főzőiskolája - köszönhetek, ami azóta is nagy siker nálunk. Másrészt pedig Ádámot is szeretnénk felköszönteni, nyilván ezzel nem árultam el nagy titkot, reméljük meggyógyul addigra! Innen is millió gyógypuszi neki!
Az ajándékok terén hadilábon álltunk a családdal, egy dolgot kértem, hogy bármi lehet, csak Hello Kittys szarság ne, nagyon nem szeretem ... de lesz ... végül is nem nekem kell vele játszani, de nem szeretem a látványát sem.
Íme egy éve:

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jó olvasni a visszaszámlálást és a tavalyi írásaidat! Úgy várom már én is Dorka szülinapját ezáltal, mint amikor tavaly ilyenkor a születését! Tiszta izgalommal tölt el, és így legalább kevésbé figyelek a saját bajomra! :) Sokat olvasom mostanában a tavalyi írásaidat, keresgélem melyik amiből tanulhatok most :D Puszi nektek

    VálaszTörlés
  2. Hogy rohan az idő!!! Nem rég még azt számoltam,hogy amennyi idős Dorka én annyi idős kismama vagyok ......... most meg Ő már kész NŐ , Nimród pedig 11 hetesen vacsi és a Teknőc Benő mese után, éjszakára feladatokkal ellátva a rácsvédő macijait békésen pihen a kiságyban :)
    Hihetetlen hogy nőnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon gyorsan megy ... ezért is mondom mindenkinek, hogy ne siettessék az időt, mert annyira gyorsan elszáll, hogy azokat a drága babaperceket nem hozza vissza semmi :)

      Törlés
  3. Jo kis menu lesz, a nyal is osszefutott a szamban:) Szuper anyu vagy Liz:) es tenyleg egyaltalan nem baj hogy 3 napon keresztul unneplitek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... csak tudjam elkészíteni a nagy rohanásban :)
      Hát meg is érdemli a 3 napos bulit, pár évvel ezelőtt a saját szülinapunkat is ennyi ideig tartottuk. :))))

      Törlés