Belerázódunk

Lassan, lassan, de halad a szekér. Nem merek még semmit sem elkiabálni, de úgy néz ki Dorkám bírja a gyűrődést, még ha én a hétvégi 6 órás keléseket nehezebben is ...

Valahogy ki kell kísérleteznem, hogy hétköznap keljen fél 6-kor, hétvégén viszont nyugodtan aludhatna 8-ig. Nyilván most sokan mosolyognak és én is elvetemült ötletnek tartom, hiszen nekem is átállt a biológiai órám a korai keléshez, mégis jó lenne ...

Elég sok a meló, viszont van nekem egy anyám, aki a világon a legszuperebb mami és nem is tudom mi lenne velem nélküle. Nagyon nagy segítség, hogy feljár minden héten hozzánk és amikor itt van megfőz, kitakarít, Dorkát ellátja és totál nyugodt szívvel hagyom rá a csemetém, emellett az unoka imádattal csüng a nagyin. S azt hiszem ez a legnagyobb segítség, hogy biztos kezekben tudom. Anyósommal is lassan-lassan halad Dorka, nincs apelláta, most ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Ha nincs itt anya, akkor délután érünk haza a munkából Dorkával, kis nasi - túró rudi, Danett vagy valami után jön a "közös csak vele játék", ezt nagyon szereti és általában összebújással, beszélgetéssel, megszeretgetéssel - Dorka szeretgeti, simizi anyát - végződik, majd beviszem a szobájába, leteszem aludni, pár perc és fél 5-ig durmol. A napirend nem változott, minden halad a régi kerékvágásba, annyi a változás, hogy a fent töltött időben máshogy alakulnak a régi dolgok, hiszen közbe kell iktatni kétszer egy óra buszozást. Ha anya itt van, akkor is változatlanok a délutánok, csak akkor tudok pihenni, vagy el tudok minden olyan dolgot intézni, ami máskor nem fér bele. Ilyenkor Krisszel elmegyünk csavarogni, kávézik, én forró csokizok ... mindegy mit, csak kettesben.

A hazajövetellel nincs gond, viszont az elindulás bajos nagyon ... helyesebben a buszok csatlakozása. Ha a későbbivel megyünk, nem érjük el a csatlakozást, ha a korábbival megyünk, 25 percet várni kell a  következőre. Ami most még nem gond, ám télen zimankóban, hóban mi lesz, nem tudom.

Kivétel nélkül minden nap "leszaranyáznak" - nem szó szerint, de konkrét utalással -, hogy miért kell kitenni szegény gyereket ilyen korán a munkába járásnak ... erre mindig azt mondom, hogy én sajnos nem tudok otthon ülni a seggem vakargatni - értsd: gyereknevelés, háztartás, mégsem seggvakargatás, de másnak mégis - hetvenezerből - már ami a saját pénzem illeti - nyilván apa is keres - éhen nem halunk, megvan mindenünk -, másrészt nem megy a cég, ha nincs aki csinálja és ha most nem megyek vissza, lehet egy múlva nem lesz hova és azzal nem vagyok előrébb, a későbbi szoc.támogatással, abból a huszonvalahányezerrel plusz családi pótlékkal a seggem kitörölhetem, másra nem elég. Páran megértik, sokan nem, az elején még pörgettem magam rajta és csináltam szar napokat miatta, ma már nem érdekel. Mindenkinek megvan az élete és úgy alakítja, hogy a legtöbbet ki tudja hozni belőle. Viszont nekünk kell ez a munka, cég fennmaradása ahhoz, hogy Dorkának is legyen egy biztos indulása, munkája és hogy minden hónapban tudjunk félretenni neki, biztosítva ezzel egy kezdőtőkét a nagybetűs élethez.

Nekem is szoknom kellett az új helyzetet. A korán kelést, a korábban fekvést, hogy van hétköznap és hétvége. Tudom, ez most hülyén hangzik, de eddig sokszor összefolytak a napok és igazán nem volt különbség a kettő között. Amikor Dorka kisebb volt, minden pénteken rácsodálkoztam a világra, hogy már megint péntek van, eltelt egy hét úgy, hogy észre sem vettem. Furcsa volt újból emberek között lenni, beszélni velük - nem babás dolgokról és őszintén szólva nehezen ment a szóhasználat, mondatösszerakás annak ellenére, hogy nálunk mindig átjáróház van és többség nemgyerekes emberke, mégis kikerülhetetlen, ha ott van a csemetém, hogy ne róla legyen szó -, vagy egy pályázat megírása. Újból bele kellett jönni a szakszavakba, újból fel kellett venni a pörgést, azt az ezer fokon izzást, ami másfél- két éve volt amellett még itt van Dorka, a háztartás, Maja, Krisz, a nyaraló és minden egyéb járulékos költség. Szóval nem gondoltam, hogy nehéz lesz és igazából végig sem gondoltam ... bár hogy is gondolhattam volna végig, amikor azt sem tudtam mi vár rám, ránk. Krisz is az első héten valahogy úgy tekintett erre a munkába visszatérésre, hogy nem lesz gond, hiszen bírom és Dorka is ügyes, mégis a "fárasztó" részével - hogy minden ugyanúgy megy, csak még a munka is hozzájött - ő sem számolt, hogy ez azért rengeteg energiát levesz, a napi 2 óra utazásról már nem is beszélek. Ráadásul továbbképzés miatt több napot nem is volt itthon. Aztán tegnap esti beszélgetésnél elmeséltem neki egy napom, hogy mi fér bele, mit csinálok, csinálunk és elkerekedett a szeme és megígérte, hogy igyekszik több minden ő is magára vállalni. Ezért jó, ha anya itt van, mert már a főzés, takarítás, Dorka ellátás ki van pipálva.

Az új helyzet ezt adja és nem panaszkodhatok, hiszen van családom, van munkám, az egészséggel hadilábon állunk 2 hete, de talán lassan kijövünk a náthából és köhögésből. 

Szóval lassan belerázódunk.