Lelkizés ...

Holnaptól megszűnik a jó világ, megyünk Dorkával dolgozni ... azaz mentünk volna, ha nem találok a mellkasán egy nagy csomót szombaton és nem ver a frász két napja, hogy mikor lesz már hétfő, meg tudjam mutatni a gyerekorvosnak és mondjon rá valamit.

Amúgy is ... kezdődik a lelkizés és talán megszűnik azzal, hogy kiírom magamból a gondolataimat.

Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy az 'okos' fejemmel kigondoltam ezt. Nagyon vágyom már a felnőtt társaságra, nagyon kellenek az új impulzusok és nagyon kell már a mindegy mi, csak valami más ... nehéz ezt megfogalmazni, nehéz úgy még magam számára is, nehogy véletlenül úgy tűnjön, hogy a gyerekezést unom, hiszem hogyan unnám, amikor erre a csajszira tettem fel az életem, ő volt a legfőbb vágyam. Mégis valami hiányzik és azt hiszem ez a munka. Úgy voltam vele, hogy pár órára lepasszolom anyósomnak a gyereket, gyakorlatilag így is kéznyújtásnyira leszek, hiszen egy udvarban van a nagyker és mamáék háza, így nem lesz gond. Csak azt nem gondoltam végig, ha a bizalomnak a hiánya egy kicsike, ici-picike mértéke is felmerül, akkor megette a fene a karnyújtást ... és nálam ez van. Mindenki azt hiszem úgy van ezzel a kérdéssel, hogy maga tudja a legjobban, hogy mi kell a gyerekének, majd utána jön jó esetben a saját anyja, majd ezt követik az egyéb családtagok. Anya mindent úgy csinál, ahogy én, amit mondok neki, mindent betart percre pontosan, Dorka lóg rajtam, annyira imádja és persze ez kölcsönös is és hozzáteszem, minden körülmények között a legmaximálisabb megbízhatóság él vele szemben. Mással ez nem mondható el ... az úgy gondoltam és azt én úgy csináltamtól a hátamon feláll a nem létező szőr és abszolút ellenszenvet vált ki bármilyen ezzel kezdődő mondat, ha egyes személyektől hallom főleg úgy, hogy jó részt másra bízta a gyerekét ... na mindegy is, vissza kanyar ... szóval nagy dilemmát okozott a bölcsi és a mamabölcsi kérdésköre, mégis az utóbbi mellett döntöttünk majd meglátjuk mi lesz alapon és ha nem válik be, nem erőltetem a melót, hiszen Dorka biztonságánál, nyugalmánál nem létezik fontosabb dolog a világon.

Így a holnapi napot leszámítva, ami erős gyanú szerint orvoslátogatással fog eltelni, a következőképp alakulunk:

Anya 5-kor kel, Dorka fél 6-kor - a fél 8 helyett mostanság - és busszal megyünk dolgozni negyed 7-kor. 7-re odaérünk és onnan megy minden a megszokott napirend szerint anyósommal remélhetőleg. Majd délben hazajövünk és onnan ismét a megszokott ritmus lenne. Majd csütörtökön és pénteken anyám jön fel bébiszitterkedni, akkor tudok 8 órát dolgozni. Igazából, ha jobban kiszámolom, 2,5 óráról van szó, a többiben úgyis alszik, majd amikor felkel, eszünk és jövünk haza. Nagyon bízom benne, hogy Dorka ezt az akadályt ügyesen veszi. Én már 2 hete alig alszom, alig eszem, gyomorgörcs ... rettentően lelkiismeret-furdalásom van és már most könnybe lábad a szemem, amikor arra gondolok, hogy reggel ébreszteni kell a lányom. Viszont arra is gondolnom kell, ha most nem megyek vissza és nem futtatom ismét fel a céget, akkor nem lesz hova mennem egy év múlva, itthonról való bedolgozás nem bizonyult túl hatékonynak, hiszen nem baszogattam senkit, hogy "dógozzá bazdmeg!" ... illetve kiestem a ritmusból is. Tudom, hogy mindegyikünk érdekét szolgálja, tudom, hogy ha nem megy ez a napirend, akkor szarok bele az egészbe, nem csinálom. Bölcsit is nézegettem és van is egy befutó, ahova jövő ilyenkor szeretném, ha Dorka menne, akár tetszik anyósoméknak, akár nem, hiszen gyerek gyereknek barátja, ráadásul már un engem is, őket még hamarabb fogja ... látványosan, úgyhogy kell a gyerektársaság. Még jó, hogy anya van!!! 

Az immunrendszere edződik a buszozás közben azt hiszem, úgyhogy jó lesz így ... vagy csak magam nyugtatom. 

Eszembe jutott valamelyik nap, hogy úgy érzem magam, mintha nyakamig érne a szar és még az a szerencse, hogy nem hullámzik, csak fojtogat ez a hülye érzés és ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz, akkor néha pofán is csaphatna a trutyi, hogy szegény 11 hónapossal ezt csinálom. 

Bízom a lánykámban és magamban is és talán ez a hülye önsajnálat is elmúlik, ha látom, hogy minden flottul megy és csak én parázom túl a dolgot.

Bízom benne, hogy altatással sem lesz gond, a külön alvás már megtörtént úgy is, hogy Dorka anyáméknál aludt, mi nem, úgyhogy stramm csajszi, benne van minden reménységem!
Ja ... és a legfontosabb a végére: ugyanazok az érzések jöttek elő bennem, mint szüléskor. Tudtam, hogy eljön a pillanat, tudtam, hogy mit kell csinálni, felkészül rá az ember, de ha most nem jött volna Dorka csomója és holnap reggel mennünk kellett volna dolgozni, infarktust kaptam volna ... szülésnél is, ha nem kéretőztem volna haza ellátni a "jószágokat", akkor mentem megőrültem volna, hiszen a sokkból kellett egy kis felocsúdási idő és most ezt Dorka elintézte, így nyugodtan indulhatunk neki a hétnek KEDDEN!!!