Összes oldalmegjelenítés

2012. szeptember 14., péntek

Az első hét és tanulságai

Eltelt, túléltük és hulla lettem volna, ha szerdán este nem érkezik a felmentősereg anyám személyében, aki nagyon nagy terhet vett le a vállamról azzal, hogy biztos kezekben tudhattam Dorkát, hogy oda tudtam figyelni a munkára még ha közben orvost váltottunk, még ha közben félig belehalunk a takonyba ... mégis egy heti teendőt el tudtam intézni azzal, hogy fent volt nálunk. Olyan jó, hogy ilyen anyukám és családom van ... akik elengedik muttert otthonról, hogy felvigyázhasson. Még Pötyivel, az őzzel kell egyezkednem és bocsánatáért esedeznem, hogy a kinevezett anyját elcsórom két napra.
Dorka ügyesen vette az akadályokat, bár voltak "nem-nem-nem"-ek, a harmadik napi hajnali indulásnál, mégis jól viselkedett, szépen aludt, az evéssel gondjai vannak, de utólag kiderült a fogzás miatt, hiszen ma újabb fogacskával lettünk gazdagabbak, ami maga után vonta azt is, hogy tegnap délután olyan kibaszott nyűgös volt, hogy átértékeltem újra az életemet. Fájt a torka, közbe taknya-nyála egybefolyt, jött a foga is és front volt, na ezt adjátok össze és szorozzátok meg ezerrel a hiper-érzékenysége okán. Anya azt mondja, hogy teljesen máshogy viselkedik, amikor nem vagyok a közelben. Szépen játszanak, szót fogad, eszik, elalszik anyával is ... amikor megérkezem, félőrültté válik, ami azt hiszem azért van, mert nem igazán tudja még a rangsort helyre tenni ilyenkor. Akkor most kinek fogadjak szót kérdéskör merül fel benne, majd gyorsan lecsillapodik és minden okés lesz. 
Tegnapra totális takony öntött el minket. Emellett fájt a torka mindenkinek, Krisz köhög is, úgyhogy megérte várakozni hétfőn a beteg gyerekek között 3 és fél órát makk egészségesen. Felindulásból gyorsan orvost váltottunk, Horvát Eszterhez járunk mától, aki 10 perces várakozás után tündérkedvesen fogadott minket és non plusz ultrákban tudok csak beszélni róla. Játékosan vizsgálta meg Dorkát, aki hatalmas mosolyokkal és szövegeléssel hálálta meg a törődést, kapott matricát a sok-sok elismerő szó mellett és tájékoztattak a legnagyobb felháborodásom közepette, hogy Dorkának egy oltása hiányzik, amit 10 gyerekorvosból 10 ajánl, méghozzá az agyhártyagyulladás elleni, ami támogatott két éves korig, csak magáért az oltásért kell fizetni 2.000,- Ft-ot. Azt hittem lehidalok, hogy nekünk miért nem mondta ezt senki?! Azon gondolkoztam, hogy most visszamegyek és pofán baszok valakit ... megvan az indoklás az orvosváltás okán. Kiváltottuk az oltóanyagot és mivel jeleztem, hogy csak homeopátiával gyógyítom Dorkát és magamat is, így kérném ezt figyelembe venni, kaptunk Coryzaliát és Homeogene-t a megfázásra és a torokgyulladásra. Hozzáteszem nagyon halkan, hogy 3-szor adtam a csajomnak eddig bogyókat és javuló tendenciát mutat, vele együtt én is.
Amellett, hogy nagyon aranyos volt, nagyon alapos is. Beszéltünk Dorka szeméremajkainak összenövési problémájáról és mondta, hogy utánajár, hétfőn hív az eredménnyel. Az előző dokinkban fel sem merült a rákérdezés lehetősége, mindennek én néztem utána. Emellett van magánrendelése itt, tőlünk nem messze, nagyon olcsó. Ha lázas beteg a gyerek, kijön házhoz - bár ezt az előző doki is megígérte és semmi sem lett belőle - meglátjuk ... vagy inkább ne lássuk meg. :)
Emellett, hogy anyám is feljött, Dorka elég sokáig tudott aludni reggelente és meló után én is el tudtam intézni egy csomó mindent. A napirendje nem változott.
Szerdára, amíg egyedül voltam, mert Krisz továbbképzésen volt, azt hittem meghalok. Mindent egyedül kellett csinálnom és hiába voltam fáradt, mégsem tudtam pihenni és alig vártam, hogy fél 5-legyen és tudjak kelni, elkészülni. Maját levittem sétálni, amíg Dorka aludt, majd reggeli készítés, Dorka keltés, összekészítés, indulás busszal, meló, közben Dorka etetés, altatás, majd haza busszal munkából, Maja séta gyerekkel együtt, ahányan voltak x fele futottak ... és x nagyobb, mint 4 ebben az esetben. Séta vége, felcuccolás gyerekestül, kutyástól, bevásárlószatyrostul, kaja készítés magamnak, uzsi a csajnak, majd Dorka játék, vacsi készítés, fürdetés, elrendezés, kutya eü séta, anya is elrendezte magát és ágy ... szóval kurva fárasztó volt és alig vártam, hogy szerda legyen. Közben Dorka is nyűgösebb volt a kezdődő vírus miatt, így nehezebb volt vele, de túléltük és indul hétfőn az új hét.
Most hallom, hogy nagyon köhög, közben sokszor bukik - mint 2 hetes korában -, azt hiszem pont a köhögés miatt van. Ráadásul olyan apróság, mint a takarócsere úgy meg tudja zavarni, csak lestem ... kinőtte a babatakaróját, illetve 21 fok van, vagy kevesebb éjszaka a lakásban, így váltottunk egy nagyobbra ... kétszer akkorára, mint eddig volt. Most parázok, nehogy alábújjon annyira, hogy ne kapjon levegőt, bár szellőzik ez is rendesen persze, hogy kipróbáltam. Ezzel jól be tudja magát bugyolálni, az előzőnél többször kellett éjjel takargatni és annyira össze volt gömbölyödve magzati pózban a jéghideg gyerekem, hogy érett ez a döntés. Mindenesetre ez annyira megkavarta, nem az a szag, nem az az anyag és nem az a takaró, hogy alig tudott este elaludni. Hihetetlen, mennyire ragaszkodik a saját kis dolgaihoz és mik jelentenek számára nyugalmat.
Nagyon jó hír, hogy Dorka éjjelente nem pisil be egy hete. Teljesen száraz pelust veszek ki alóla minden reggel. A szakirodalom azt írja, hogy az éjjeli szobatisztaság korábban megkezdődik, mint a nappali. Dorkánál egyébként állandósulni látszanak a kaki időpontok, így ez is szuper támpont lesz a bili újboli használatához, mert most egy ideig nem tettem alá, ugyanis örihari volt Dorka és a céleszköz között.
A héten Jófogásra feltettem az etetőszéket, konkrétan tegnap és ma elvitték. Még a kismama nacikat kell eladnom, a babaruhákat beadnom a használt baba boltba és kész, lesz újra helyünk.
Szóval nagy tanulságokat vontam le a héten és aszerint csinálom az életem tovább és alakítom Dorkáét is. Még jó, hogy van segítségem ... minden tiszteletem, megbecsülésem az egyedülálló anyáknak, akik ezt csinálják végig.

6 megjegyzés:

  1. Kár hogy eladtad az etetőszéket, pont most keresek én is :(

    VálaszTörlés
  2. VÁÁÁÁÁ, én is most akarok etetőszéket venni!!! :((
    Amúgy nagyon ügyesek vagytok, le a kalappal! És mielőbbi gyógyulást mindenkinek! Örülök, hogy jól sikerült a dokiváltás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Legközelebb itt hirdetem meg a dolgainkat :)))

      Törlés
  3. Ügyesek vagytok, hogy boldogultok! És a legjobb, hogy normális dokitok van végre!
    Sok puszi,
    Bogi és Bori

    VálaszTörlés
  4. Jobbulast Dorkanak es persze Neked es Krisznek is. Ezen a takaro dolgon elgondolkodtam, mert Lily halozsakban alszik, de nem tul vastagban igy teszek ra meg egy kis pledet is. Ha telen masikat adok neki remelem nem zavarom meg vele...meglatjuk.
    A dokival kapcsolatban pedig szerintem megfizetethetetlen a jo orvos...igaz Lilynek Taj kartya hianyaban csak fizetos doki jon szoba, de egyaltalan nem banom. Az az osszeg amit egy evre kifizettunk es ebben minden benne van potom az ellatashoz kepest.

    VálaszTörlés