Összes oldalmegjelenítés

2011. április 12., kedd

Mocorgások és emberi játszmák

Alássan jelentem 2011.04.11-én megmozdult Édes Kis Pötty. Tegnap még azt hittem, csak a gyomrom rendetlenkedik, kutyorog, morog és egyebek... ám amikor Krisz hazajött és ültünk egymás mellett, olyan finom, kellemes simogató érzés fogott el a pocakom tájékán.
Nyilvánvaló volt számomra: ha egyedül vagyok otthon, akkor csak lufipukkanás szerű és hangos, erőteljes kutyorgás van odabent, amikor apa megérkezik, lágy, gynegés, simogató érzések.
Azt hiszem eldőlt az életem. A gyerekem is követi a kutyámat. Kriszt jobban szereti, mint engem.
A uram sorrendjét ezennel felállítottam az elkövetkezendő 40 évre: Pötty, Pötty, Pötty, Maja, Maja, autó, egyebek ... és Liz. 
Erről ennyit.
Mindenesetre most nagy az öröm. Viszont csak én érzem. Ez előny a párommal szemben. Lassan vérremenő harcot vívunk a gyerekért, a szeretetéért, pedig meg sem született.
Jobban mondva nem harcolunk, hanem én viaskodom legfőképp magammal és a féltékenységgel, mely Krisz és a gyerekem közötti kapcsolatból fakad. Amikor a pocakomra teszem a kezem, el kell telnie kis időnek, amíg 'odaér' a kis Drágám és akkor semm szépen, finoman megy egyik helyről a másikra. Krisz keze mihelys't a hasamat érinti, Pötty lágyan kúszik felé, és bújik finoman. Akkora különbség van közötte... nagyon jó érzés. Irigylem Krsizt, mert én úgy terveztem a terhességet, hogy jó, jó ott van az uram, mert ez a kötelessége, mindenben segít és támogat, emellett mindig nekem van igazam, viszont a gyerek csak nekem bújik és csak nekem vannak kiváltságaim.
Ez biztos azért van, mert Krisz mindig beszélget vele úgy, hogy közelhajol a pocihoz, és puszilgatja. Én hogy nyomjak egy csókot a hasamra? Próbáltam, baromira nem megy.
Maja hozzánkkerülése jut eszembe és dejavú-érzésem van.
Tavaly nyáron kaptuk meg a kuttyot 3,5 éves könyörgés árán. Addig nyúztam az uram, amíg beadta a derekát, de kijelentette, hogy ő biztos nem fogja szeretni, csak megtűri... meg egyébként is semmirevaló kutya. Sétáltathatom, takaríthatom utána a szart és egyéb finomságokat vágott a fejemhez.
Megérkezett Maja. 1,18 dkg volt nagyon durván jóllakottan... aranyom tiszta bolhás, bőrbetegséges, szaros és piszkos volt. Krisz nem sajnálta meg, viszont segített helyrehozni. Megtisztítottuk, orvoshoz vittük és hétvége okán dadajgattam, amennyit csak lehetett. 2-3 nap kellett, amíg Maja hozzászokott az új helyhez, az új szabályokhoz, az új napirendhez, az új emberekhez. Nagyon gyorsan tanult és nagyon küzdött Krisz szeretetéért. Nap mint nap ment az uramhoz, bújt hozzá, csak neki csinált meg-egy dolgot és könyörögve nézett rá sokszor, hogy csak egy kicsit szeretgessél meg légyszi-légyszi.... 2 hét után Krisz beadta a derekát. Azóta Maja szerelme Krisz lett, neki ad puszit, vele megy kozmetikushoz, vele alszik, hozzá bújik és egy különleges nyelvet kialakítva ketten BESZÉLGETNEK. A szó szoros értelmében. Ilyenkor csak nézem őket és ámulok. Nagyon mosolygok magamban ilyenkor és mindig eszembe jut, hogy ez a szaros kis ribi mennyire megküzdött az uramért. Viszont érdekes, ha bármi gondja van Majának, nekem mutatja először, hogy fáj. Ilyenkor mindig a lábát mutatja attól függetlenül, hogy a hasa, a füle vagy bármilyen más szerve fájdalmas. Akkor is hozzám jön, ha beteg és babusgatásra vágyik. amikor általános, non-stop kényeztetés kell, akkor bezzeg Krisz... Nekem jobban szót fogad, igaz tőlem több seggrepacsit kapott az életben, Krisz mindig megvédte, mindig a lába mögé bújik, ha leszidom.
Ezek a nevelési prógálkozások és viselkedési minták tipikusak a gyereknevelésben is. Ugyanezeket az emberi játszmákat fogjuk lejátszani, ha megérkezik a mi kis Tündérkénk. Nyilván Pöttynek nem kell megharcolni Krisz szeretetéért, mert adott már most, hisz mi vagyunk neki a legfontosabbak... és Maja.
Ennyi szeretetet és puszit a pocakom nem kapott soha. Jó érzés, nagyon jó. Azt képzelem ilyenkor, hogy én kapom, mert valami jót csináltam és ez a dicséret. Aztán tudatosul bennem, hogy MI csináltunk valami jót, aminek gyümölcsét pár hónap múlva élvezni fogjuk.

4 megjegyzés:

  1. ... és hogy ez milyen jó érzés lehet. Lassan elérkeztek a feléhez.... és akkor lehet visszafele számolni! :)

    VálaszTörlés
  2. Bizony, ti csináltátok és jó móka lesz vele az élet ;) meglátod.

    VálaszTörlés
  3. Bizony Dóri, szombathoz 1 hónap s félidőnél vagyunk... soknak tűnik még, de hamar elmegy!

    VálaszTörlés
  4. Bogi! Remélem tényleg jó móka lesz s nem fog kínlódni arany Kincsünk miattunk, hogy milyen bénák vagyunk :)

    VálaszTörlés