Pötty zenét hallgat s nemsokára itt lesz

Fura fizikai érzések kerítenek hatalmába naponta egyszer-kétszer. Már tegnap este is éreztem... bugyog a pocakom. Nem úgy, mintha korogna a hasam és nem is olyan, mint egy bélműködés... nem tudom még mire vélni. Gyorsan felhívtam anyukámat, elújságoltam. Szerinte is mozgolódik a pocaklakónk. Eddig is éreztem Pöttyöt, hogy hol van, de ez most másfajta érzés. Nagyon hülyén fog hangzani, de olyan, mintha ki akarnék esni magamból és keményedik a hasam azon a részen, ahol érzem a bugyogást. Szakirodalom azt írja, hogy a 16-20. hét között kezd el mozogni a baba. Sok helyen olvastam, hogy már 15 hetesen megindul a magzatmozgás. Nagyon várom már, nagyon figyelem magam, nagyon, nagyon, nagyon... Dórinak írtam levélben, hogy minden idegszálam erre van kiélezve. Most majd azon fogom paráztatni magam, hogy mikor mozdul már meg... ha nincs gond, csinál magának a kismama.

Ma zenét hallgattunk Pöttyel. Próbálgattam különféle zenei stílusokat, melyik jön be neki. Pöttyünk délután 2 és 3 óra között van igazán elemében - mint most is -. :)

Szerencsére a keményebb műfajokat, mint a rock, a metál és társait nem szereti. Engem is nyugtalanság fog el tőlük. A népzenét imádja és a kedvenc, mely mély megnyugvással és jóérzéssel töltött el mindkettőnket: Dóri barátnőmtől kapott Szinetár Dóra Milyen szép a világ című babalemeze. Amikor ezt hallgatjuk, megáll a világ. Megnyugtat, lehoz a napi stresszről és csak úgy JÓ! 

Dóri, köszönöm szépen! Amikor a CD-t hallgatom, mindig eszembe jut a nyugalmad, a beszélgetéseink, melyek mindig feltöltenek, a rengeteg pozitív energiád, a jólelkűséged és a szerethetőséged! Köszönöm! 

Egy kis kanyarral vissza Pöttyhöz és a zenéhez...

Én az elektronikus tánczenét szeretem, mondhatni csak ez létezik/létezett számomra. Sokan ezt bumcli vagy tuc-tuc zenének hívják. Én a táncolhatóbb, latin-amerikai stílussal kevert muzsika híve vagyok. Sokan meglepődnének, ha hallanának egy-egy tuc-tuc számot a Malév beharangozójával vagy a magyar népmesék betétdalával mixelve. Na, én ezeket szeretem s erre tudtam táncolni 2 évvel ezelőtt 16 órát egyhuzamban úgy, hogy észre sem vettem, hogy eltelt az idő. Pocakmanó utálja ezt a zenei stílust. Szakirodalom ismét: hallgattassunk komolyzenét a gyerekkel, amíg a pocakban van. Na ez szerintem hülyeség. Megvan a tudományos magyarázat, hogy mennyit, hogyan és miért. Én az ösztöneimben bízom és azt hallgatom, ami jól esik. Az jó Pöttynek is. A rapp és az elektronikus tánczene nyugtalansággal tölti most el. A két véglet. Rapp túl lassú a 156-os percenkénti szívveréséhez. Az utóbbi meg túl gyors. 

Krisz egy ismerősének a kislánya fogváltás miatt már a második nap nem aludt. Úgyis mindegy alapon zenével nyugtatták a bébit. Tuc-tuc zenére a gyerek elaludt és órákon keresztül nem volt gond vele. Ritmusképletet írtam fel az egyik kedvenc Coro Cafe-s zenémre... s tényleg megegyezik az ütemképlet egy pár hónapos baba szívverésének ütemével.

Ezt a technikát én is alkalmazni fogom. 

A másik kedvenc stílus a Minimal. Ilyet olyankor hallgatok, amikor Krisz nincs itthon. Ő az ennyire elektronikus zenével nincs kibékülve Pöttyel együtt. 

Nem tartom 100%-os igazságnak azt az elvet, miszerint a gyerekek születés után arra a zenére nyugszanak meg, amit a mami a pocaklakós időszakban hallgat. Nyilván van igazságalapja, de bízom benne, hogy KicsiKincsünk zenei stílusban mindenevő lesz és imád majd táncolni, mint a szülei. Az első UH-os felvételen is úgy ropta aranyom, ahogy bírta... Az UH-os Maca szerint végigbulizta a majdnem fél órás vizsgálatot.

Soha nem fogom elfelejteni Pöttynek azt a türelmet, huncutságot, jókedvet és szeretet, amit akkor adott nekünk, Örökre belevésődött az emlékezetembe.

Amikor rosszul vagyok, hányingerem van, közben 10-szer megyek el pisilni és majd szétszakad a fejem, amikor semmihez sincs kedvem, amikor rossz minden, arra a fél órára gondolok... hogy milyen okos volt, milyen szép volt és mennyire lehetett szeretni és megszerettük ott, akkor. A mi kincsünkké vált örökre.

Lehet sokan elítélnek ezért, de amikor már "totál kivoltam", nem aludtam, mint ahogy most sem tudok, és minden egyéb gond összejött, megígértem neki, ha kibújik, én úgy elverem... mikor kimondtam már torkom szakadtából röhögtem, miközben Krisz is visított mellettem... vannak ilyen gondolatai az embernek. Vannak olyanok is, amikor az orvost vagy a bunkó nővért, vagy a buszon a helyét át nem adó szaros 15 éves , műkörmös cicát rúgnám fel a Holdra, de úgy, hogy onnan a Napot is elkapja... ezek a gondolatok elmúlnak egy szempillantás alatt, ha eszembe jut, mi mindent adott már nekünk a kis Drágánk és még meg sem született. Alig várom, hogy a karjaimba tarthassam... most viszont meg kell elégednem a következő UH-os képekkel és felvételekkel, mely már csak hetek kérdése... 

A héten védőnő, majd jövő héten orvos és ismét vérvétel... és várom már! Ezzel is tudom, hogy telnek a hetek és már csak 25 hét van vissza a nagy napig... sőt már annyi sem!

Dóri!

Ha csak Te olvasnád a blogom is érdemes lenne írni... 

Szerintem nincs még egy ember, aki ennyit pityereg miattam, mint Te! 

De ennek én nagyon örülök. Dolgozzanak is azok a hormonok... és kitartás, már csak 7-et kell aludni, s orvos! Mi Pöttyel nagyon szorítunk értetek, s küldjük a pozitív jeleket, ahogy mi is kapjuk. 

Igaz annak csak egy részét küldjük át, mert kell nekünk is egy kicsi... de küldjük!

Egyébként mi Dórival egymás miatt sírunk, mert én miatta, jobban mondva a tőle kapott dolgok - és nem csak tárgyi dolgokért - vagyok neki nagyon hálás!

HAJRÁ! Sírjon mindenki együtt! MOST!