Dorka 8 hónapos

Na, most az egyszer beváltódni látszik a magamnak ígért tény, miszerint írok akkor, amikor pont hónapforduló van ... és ez ma következett el, ugyanis a csajom 8 hónapos lett és 9 kiló.

Lássuk, hol tartunk:

Olyan túl nagy változásokat, vagy nagyobb dolgot most nem tapasztaltam, nagy fejlődési ugrás nem történt.

Ami lényeges volt a napirend, az evés-ivás, már írtam. Mozgásfejlődésileg talán előrelépés, hogy kanapé, komód, ágy, asztal és szekrény mellett biztonsággal közlekedik; már nem inog annyira a lába, sőt észrevettem, hogy nem felhúzza magát a kezeivel, hanem igyekszik többségében a lábával ügyeskedni az állás eléréséhez, ami jó jel a megindulás felé. Többször felállt egyedül is és kapaszkodás nélkül pár másodpercig úgy is maradat, illetve kétszer láttam, hogy 2-3 lépést megtett egyedül, majd hatalmas pofára eséssel dicsérte a megmozdulását, úgyhogy azóta nagyon kapaszkodik. Mindkét alkalommal fogott a kezében eszközt. Egyszer Güngyörke, egyszer egy építő kocka volt nála. Ez adott neki nagy biztonságot.

Ülni, ül egész nap, ha épp nem mászik vagy nem áll. 

Hüvelyk és a mutató ujjak segítségével, képes megtartani egy kockát. Sőt két kockát is egymásra tud illeszteni. 

Odanyújtja a játékot azoknak akik játszanak vele, sőt közben ülve oldalra fordul.

Képes megtalálni egy félig elrejtett játékot és kiveszi a dobozásból is a cuccát..

Figyelmesen hallgatja a szavakat, egyre jobb vele mondókázni, élvezi a rövidebb meséket, főleg, ha elváltoztatott hangon mondom neki szereplőtől függően. Malvin macska viszi a prímet, ezt leírom egy következő posztban. Imádja! Ha meghallja az első sort, már vigyorog.

A "nem", "nem szabad"-dal nagyot haladtunk előre egyik napról a másikra szinte: megérti, elveszi a kezét is, de azért még egyszer bepróbálkozik és ha akkor is tiltom, kész, tudomásul veszi és megy tovább. Idegen helyen pedig egyszer elég tiltani, megérti, ennek fényében is cselekszik és én olyan büszke vagyok rá.

Hinta lett most a No.1-es játék. Gyakorlatilag egész nap benne lenne. A homokozó még mindig mumus.

Nagyon jószívű gyerek, legalábbis most. Az utolsó játékát is odaadja a másiknak, sőt az ennivalóból minden alkalommal megkínál. Majával közösen elvannak, a kötél nagyon összehozta őket. 

A legfontosabb: észrevette a másik babát, aki beköltözött hozzánk és minden tükörnél megjelenik. Gagyog neki, megsimogatja, ha rosszalkodik, jó hangosan leosztja. Megfigyeltem, hogy megvan a véleménye mindenről és annyira nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mondhat ilyenkor. Sokszor felemeli az egyik kezét a magasba, a fejét lehajtja és mondja, mondja, mintha valakit dorgálna. A magánhangzókat felfedezte, persze nem tudatosan, de használja. Szereti a visszhangot, a lépcsőházba kiülünk és a kedvenc játékunk ... bár a lakóknak nem tudom mennyire tetszik, de nem is érdekel. A labdázás most tanulandó móka.

Nagy haladás a baba, és az áphú, amit használ. Babát több dologra mondja, az áphú, viszont csak és kizárólag apa.

Társas kapcsolatok terén is ugrás volt: egyre több gyerekkel találkozunk és már nem csak tali van, hanem közös játék. Először megfigyel mindenkit, majd kiválasztja számára a legérdekesebb gyereket és le nem száll róla ... na ezt most lesarkítottam, de tényleg kiválasztja és vele játszik. Ha a másik megunja, újra nézelődik és újra választ. Nagyon érdekes mi alapján szortíroz.

Az idősektől, jobban mondva akik ráncosak, fél vagy tart, de nem szívesen van velük. Egyébként mindenkivel nagyon nyitott, elmúlt a csak anya korszak, bárkivel elvan az ismerősi körből. 

Az állatokat imádja nézni, mutatni, simogatni bármit csinálni velük.

A tapsi-tapsi azóta is megy, saját magára és amikor örül valaminek. Mondókához viszont nem köti, vagy a süti-süti pogácsát taps helyett mosoly kíséri.

A keze, lába mutatása már régóta megvan, most a fürdős könyvből - amiben fürdik egy kisfiú és megmossa a testrészeit - tanuljuk a pocakot és az arcot. Nagyon szereti.

Ha felkel, már nem sírással jelzi, hanem hangosan gügyög vagy tesz-vesz a kiságyban nagy hangerővel, így könnyen észrevehető ... és ha már az alvás, akkor a legfontosabb: csak és kizárólag zokni nélkül alszik éjjel-nappal, ha rajta van, nem hajlandó lefeküdni.

Öltözködésnél, ha szólok, hogy emelje fel a kezét és megindítom a mozdulatot, megcsinálja egyedül és nagyon együttműködik. Édesen dugja a lábait a nadrágba. Kezd alakulni az ízlése vagy csak a kényelmi komfortja, nem tudom ... nem minden rucit tudok ráadni. Ami valamiért nem oké, azt lecibálja magáról.

Tanuljuk a cipő használatot, ám kínlódunk vele, mert olyan, mint én, mindenben jó, de legjobb cipő nélkül. Ha fogom a kezét, édesen lépked. A héten hátramentünk a garázshoz így, nagyon élvezte, de nem erőltetem, amennyit ő gondol, annyit csinálunk mindig.

Szeret 'olvasni'. Főleg újságot! Nem tépi, lapozza és élvezi, hogy zörög közben.

Megismeri az embereket a környezetünkből. A boltban viszont van egy hölgy, akit folyamatosan kever anyámmal, ugyanazokat a gesztusokat teszi felé, mint a maminak. Arcra nagyon hasonlítanak, csak a  boltos 40 kilóval több, ennek nagyon aranyos Ha vásárolni megyek, csak lepasszolom neki a lányom, nyugisan bevásárolok.

A legnagyobb hír viszont az, hogy ma már nem szándékozom cicit adni neki lefekvéskor. Meglátjuk mi lesz ... kit mennyire visel meg a dolog.

Mai friss fotó látható itt. Édesem, nagyon nagy lány lett. Tegnap este gondoltam végig, hogy 6 hetesen milyen édesen nevetett, ha rá néztem, ha bohóckodtam neki, már magyarázott a maga módján, és a "gvüe" nagyon ment neki, amit azóta sem tudok, hogy mi, de amikor rákérdeztem, hogy jó kislány volt-e és virgácsot hoz-e a Mikulás neki, ezt felelte. 

Visszanéztem a videókat éjjel és folyt a könnyem. Igazából nem tudom miért. Talán hogy megnőtt, milyen gyorsan megy az idő és ezt nem csak úgy mondják, hanem valóban így van. Vágyakozás is volt bennem egy miniDorkára. Nem még egy gyerekre, hanem azokra az időkre, amikor még csak "le-le-le" volt, így sírt, ha üres volt a pocakja. Visszagondoltam a próbálkozásokra, hogy hogyan nyugtassuk meg, eszembe jutott amikor egy éjszaka fent volt, csak sírt, sírt és nem tudtunk vele mit kezdeni. A gyerek a szobájában, én a hálóban, Krisz a nappaliban sírt. Amikor még csak nyeklett-nyaklott, bár nem sokáig, mert Dorka 8 hetesen megtartotta magát. Emlékszem az első játékra, az első mosolyra, az első hisztire, az első hármasunkra apával, amikor Dorkát hazahoztuk a kórházból és bemutattuk Majának. Amikor egy mosolyért a világot adtam volna. Utólag azt mondhatom, hogy az első időszak baromi könnyen ment, valahogy jött minden magától, egyértelmű volt és annak ellenére, hogy sokszor kétség gyötört, valahogy mindig ösztönből vagy jó tanácsra sikerült hallgatni és minden rendbe jött pillanatok alatt. Mindig bíztam magamban, a gyerekemben. Mégis nehéz volt, de egy pillanatra se voltam szomorú, asszem fáradt is talán kétszer. Most sokkal többször, hiszen milliónyival jobban leveszi az energiákat, de amennyivel többet ad Dorka, az elmondhatatlan és elképzelhetetlen. Egy puszi, egy ölelés, ahogy belekucorodik az ölembe. Tegnap is jött, a konyhában épp leültem a földre, nekidőltem háttal a konyhaszekrénynek, sajtos rudat majszolni. Belemászott az ölembe, helyet foglalt velem szemben és így ette a kiflijét. 

Még tudnék róla millió dolgot írni, de azokat nem tartom annyira lényegesnek.