Alkalmassági

Büszkén jelentem, alkalmasak vagyunk és a lakás is alkalmas a gyerkőc fogadására! Nem, mintha másra számítottam volna, de azért még idegeskedtem egy sort reggel indulás előtt. Felporszívóztam, más takarítani-való nem akadt. Vettünk 20 szem pogácsát, mert sütni nem volt kedvem  tegnap este. Az első alkalom, hogy valaki jött hozzánk és nem saját készítésű édességgel vártam. Annyira meleg volt tegnap és egyre nehezebben bírom. Dorkáéer bármit és mindent! Ez a jelszavam 2 hete!

Megérkezett Márta, Maja nagy vakkantások közepette fogadta; játszópajtás, játszópajtás... elmagyaráztam neki, hogy a védő néni nem a madzagját jött dobálni és nem is labdázni érkezett. Amikor leesett a látogató szándéka, inkább elnyúlt az asztal alatt. Neki is melege volt. Nekiálltunk beszélgetni. Meghozta a Felicitas csomag kiváltására szolgáló szelvényt, melyet 3 hét múlva válthatok be. 6. hónaptól lehet ugyanis ignyleni. Viszon egy másik kupont ma feladok, így megérkezik szeptemberre. Ez is ingyenes, sok-sok hasznos és annál több haszontalan dolgot tartalmaz. Például a kedvencem: nyugtatótea, mely segíti az alvást. Ezt nem értem. Olyan csomagba van belerakva, amely kismamáknak és babáknak szól. Babáknak ilyet nem lehet adni. Marad az anya, aki örül, ha napközben nem alszik el állva, délután 5 órakor még mindig pizsamában a babája mellett a nagy-nagy fáradságtól... nesze neked nyugtatótea.

Gondoltam egyből, majd jó lesz Majának, ha túlpörgi magát, mint ahogy szokta.

A csomagok tartalma után áttértünk a babakelengyére. Így kezdődik a felsorolás: kiságy, babakocsi, pelenka. Még jó, hogy fel van írva... mindent részletesen kibeszéltünk, a popsiba tömködött babahőmérőtől a lefertőtlenített kiskanálig.

Arankától kaptam egy nagyon hasznos könyvet, most ezt bújom éjjel-nappal. Ebben a fertőtlenítés és a baciölés áll a középpontban. Márta szerint tök felesleges mindent forrázni, kifőzni. Kivéve azon dolgokat, melyek a baba szájába kerülnek. Ezeket viszont 100%-osan baktérium-mentesre kell tisztítani. ezzel a felfogással én is egyetértek.

A cumihasználattal egyáltalán nem. Van egy darab cumink, melyet Krisz kapott az utónév könyvhöz ajándékba, rózsaszín... mindenesetre majd odaadjuk valakinek, aki cumiztatni szeretne. Nálunk NO cumi. A cumisüveg az jöhet, de abból is csak maximum kettő darab.

Szoptatni fogok... Kihívásnak és megoldandó feladatnak tekintem... és sikerülni is fog. Nem csak pár hétig, hanem minimum fél éves koráig. Ezt jól eldöntöttem pár hete. Azóta kicsit szivárog a tejem a jobb cicimből.

Kiderült ma az is, hogy többet kellene pihennem. Ennél több már nem megy! Illetve világossá vált számomra az, ami eddig is egyértelmű volt: nincs összhang a terhesgondozó, a kórház, a védőnők és a kismamák között. Nekem kellett ma felvilágosítani Mártát, hogy a kórházba már vinni kell a vattapamacsot és az alkoholt a köldökcsonk fertőtlenítéséhez. Ugyanis senki sem csinálja meg helyettünk. Tavaly is így volt már...

Én is kaptam infót a sárga UH-os csekkel kapcsolatban. Azt csak a Liezen-Mayerba lehet kapni, a védőnőknél nincs, ugyanis ott már nem tartanak terhesgondozásokat. Ezt most továbbadom a kórháznak és az orvosomnak is.

Ha bármi hiányosság van, azt mindenki valaki másra hárítja. Fair játszma? Elfelejtheted!

Ezt még meg lehet csinálni, amíg Dorka a pocakomban van. Nyilván Ő ebből még semmit nem érez. Nekünk volt rossz, hogy láttuk fél óra helyett 10 percet a kis drágánkat és még képet sem kaptunk.

Ha megszületik igyekszem megvédeni mindentől... nehéz lesz, lehetetlen küldetés, de próbálkozások sorát megéri. Nekem Ő a legfontosabb! Mindent meg kell tennem azért, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt az egymásra mutogató személyek bürokráciájában.

20 hét 4 nap

Ezen a héten anyósomék házatáját erősítjük, mivel ők elmentek nyaralni. Mindenesetre már sok számomra. Vagy inkább sokk?  Állatsiserehaddal körbevéve költözködtünk vasárnap este fél 11-kor egyik lakásból a másikba. Takarítás, cicaszőr-eltávolítás és egyéb 'nyalánkságok', ami után  már csak ágybaborulásra volt energiám. Azóta viszont jó. Mivel nem tudok aludni, ki tudok jönni az irodába, ami a munkahelyem. Tulajdonképpen csak át kell sétálnom az udvar egyik végéből a másikba. Kényelmes. Akkor megyek be, amikor akarok és rendszerint a kakaskukorékolással egyidőben kezdem a munkaidőmet. így viszont 10-re végzem mindennel. Aztán reggeli, majd a fiúkkal egy beszélgetés és pihi. Szokásommá vált az elmúlt egy hétben a délutáni szieszta. Akkor alszom 2 órát. Azután és azelőtt sem. Annyira pihentető az a 2 óra, hogy felfrissülök tőle teljesen. Késő délután vacsit készítek az uramnak és nekünk. Maja babát is ki tudom engedni felügyelet mellett jönni-menni az udvarban. játszunk, most a labda a mindene. Nekem meg a jól megszokott otthonom... hiányzik. Hiányzik a pici légtér, a Ferrari piros fal, a sötétkék háló, a pirinyó konyha a még kisebb fürdőszobával együtt. Már lassan a 30 fokos forróság is hiányzik a lakásból. Megszoktam, hogy az a mi 45 négyzetméteres birodalmunk. Hiányzik még Dorka baba falon lógó képe. Minden nap megsimogatom és mondom a képnek, mintha a babához beszélnék, hogy nőjjön nagyra és legyen okos, szép. Nem is hoztam magammal anyósomékhoz képet. Csalódtam magamban...

Mindenesetre megvan Dorka első videófelvétele.Felteszem, ha Krisz segít benn és láthatja mindenki. Mocorog, rúg a pocakomban és ez már egyértelműen látszik. Kicsit félelmetes, hogy mi lesz később, de majd akkor is felveszem. Ezt a felvételt apának készítettük meglepi volt számára és nagyon tetszett neki, elérzékenyült.

Holnap jön a védőnő hozzánk környezettanulmányra, úgyhogy szabit vettem ki, hogy ki tudjam glancolni a lakást s úgy látszódjon, mintha tökéletes tisztaságban élnénk... pedig nem. Jó fényben akarom magam feltüntetni. Nyilván Kriszzel együtt, de mégiscsak a háziasszonyt minősíti a lakás tisztasága, milyensége, otthonossága és nem a ház urát.

Lassan meg kell, hogy kapjam a beutalót a cukorterhelésre. A betöltött 24. héten kell mennünk. Végre! Én is besorolok a nagyarcú anyukák körébe és lenézhetem a 8-12 hetes újoncokat, akik még csak az első vizsgálatok egyikére jönnek - gondoltam ilyen leszek, de úgysem tudom megcsinálni. Én nem leszek köcsög. Ha kérdez egy kevesebb idős anyukajeölt, akkor tök szívesen válaszolok bármire, mint "tapasztalt" 24 betöltött hetes kismama és nem fogom még a széket is elhúzni, hogy bocs, ez a 24 hét felettieknek van. Kimaradsz egy körből, húzz egy sorszámot!

A heti események közé tartozik: nem kapok levegőt rendesen, nem tudok hanyatt feküdni és oldalt sem, meglódult a pocakom növekedése, a vérnyomásom a béka segge alatt van.  A levegőhiány általános, szülés előtt pár héttel "száll le" a baba és akkor könyebb lesz. A 'hanyattnemfekvés' is helyén való. A magzatvíz, a pocak és a baba súlya nyomja a hasi ütőeret, mely elszorítja a levegőáramlást és a vérellátottságot csökkenti. emiatt telefonálás közbeni eldőlés okán majdnem elájultam kedden, kapkodtam a levegőt és bevörösödött az arcom, mire rájöttem, hogy mi a helyzet. Ájulás előtti utolsó pillanatban kepesztettem fel az ágyból. Vérnyomás tegnapi méréssel: 100/62. Pulzus ülő helyzetben 85. "Hát ez a nem gyenge"- mondaná a háziorvos. "Az EKG-ja aranyom mégis tökéletes, mint egy sportolóé!" Gabriella - aki egy idős, de annál szeretetteljesebb és alaposabb háziorvos-, akit egyébként nem annak hívnak, csak én szólítom így jó fej. Laza és vicces doktor néni. Dorkát is ide fogom hordani, ha nagyon muszáj lesz.

A héten sem maradt ki a negatívum: ma hajnalban arra keltem, hogy nagyon szúr a jobb oldalam. Nem tudtam eldönteni, hogy a méhem, a gyomrom vagy a bordám fáj ennyire iszonyatosan. Kimentem pisilni ekkor begörcsölt és bekeményedett az egész méhem felső része. Ilyen fájdalmat nem nagyon éreztem. Kínlódtam, Kriszt is felkeltettem, hogy hívja a dokit, viszont addigra hatott a Magnesii Citrici, így nagy lelkiismeret-furdalások közepette kértem elnézést az uramtól, amiért felkeltettem. Aranyom úgy simogatta a derekam, a hátam, a hasam... én meg lecsesztem, hogy még simogatni sem tud jól, mert még mindig fáj a pocakom és mi lesz, ha a babának baja lesz a rossz simogatási technika miatt... Ááááá! Utólag visítok a hülyeségemen, de akkor bepánikoltam. Pedig vészhelyzetben inkább rötyögni szoktam, ezzel is oldva a feszültséget. Most nem volt vicces a helyzet és utólag rájöttem,, hogy a pánikhelyzetben való nevetés megszűnt létezni számomra. Eddig csak magamért voltam felelős. Most már a pocaklakó Dorka manóra is vigyáznom kell. Mindenesetre az egész történet lejátszódott 20-25 perc alatt, aminek a konklúziója az lett, hogy valószínű éjjel a hasam alá tűrhettem a takarómat... nem vettem észre s az nyomta egész éjjel a köldököm vonalát végig. Amikor reggel kipattantam az ágyból valószínű még rá is feszítettem a tűnőben lévő hasizmomra és innen jött a görcs.

Így nem volt orvos, nem volt semmi az egész nap izgő-mozgő BABÁMAT leszámítva, aki nekem az életemet jelenti. 

Akinek szól, tudja...

Olvastam egy blogbejegyzést. Először pityeregtem rajta, aztán mérges lettem. S mivel nem tudtam elküldeni a hozzászólásomat a második próbálkozás után sem, így innen üzenek.

Az egyik természetgyógyász ismerősöm azt javasolta, hogy babavárás előtt és közben, ha kizárjuk a negatív dolgokat az életünkből, akkor sokkal könnyebben jön a pocakba a kis élet és könnyebben meg is marad ott. Nyilván, az élet produlákta szörnyűségeket, mint egy haláleset, egy munkahely elvesztésétől való félelem, egy betegség... nem lehet kiiktatni, hisz a velejárója a mindennapjainknak. De! Az ezekről szóló videókat, DVD-ket és riportokat igenis száműzni kell!! Lehúznak, ha gond van, még jobban maguk alá temetik az embert. Én is sajnálom az utcán lévő elesett embereket és gyerekeket, én is meg tudok siratni egy krumpilfőzeléket is mostanság. Mindennek másodlagosnak kell lennie és minden idegszállal a leendő gyermekre kell koncentráni. Ha lombikos babáról van szó... meg pláne kell készülni lelkiekben. Én elhiszem egy közösség - fórum - tagjaként ráhangolódik az ember a másikra, főleg, hogy ha hasonló gondokkal küzdenek. Viszont a közösségi érzést nem szabad átvenni. Második alkalom, hogy írja Kedves, ennek nem sikerült a beültetés, vagy amazt kiírták Missed ab-ra. Persze sajnálom én is, de tovább kell lépni. Olyanok is vannak szép számmal, akiknek sikerült! Olyan közösséghez kell csatlakozni és olyan emberekkel kell körülvennie magát mindenkinek, aki ilyen gondokkal küzd. Amíg nem vetéltem el az előző két babával, eszembe se jutott a Missad ab, azt sem tudtam mi az. Úgy nem lehet nekiállni, főleg egy olyan dologba belekezdeni, ahol csak az orvostudomány és a sűrű imádkozás segít ... hogy ezen gondolatok forognak valakinek a fejében.

Gond? Nem is tudom igazán a lombik gond-e?! Én megoldandó feladatnak tekintem, tekinteném. Nálam már csak ez a fogalom létezik. Mi 4 éve küzdünk Dorkáért. Akkor mondhatom  múltidőben, ha kibújt már a pocakból egészségesen. Mi akartuk őt nagyon, a blogíró és párja is akarja nagyon. A jó Isten segít minket is és őket is. 4 éve és amióta Dorka a pocakomban van, minden nap aggódás, hogy minden legyen rendben. Bízni lehet és rménykedni. Pozitív gondolatokkal ellátni és feltankolni a lelket.

Én kicsit úgy látom, hogy ez a lombik-közösség beszippantja az embert. Persze... lehet együtt örülni a sikereknek... a sikertelenséget pedig be kell tudni szükségtelen rossznak, vagy ki kell iktatni, mint negatív érzéseket a történetből és az életből. Tudom, hogy a mai egészségügy és bürokrácia szar... úgy, ahogy van. Ha kérdése van valakinek és felteszi a fórumon, nyilván akkor is segítenek, ha pl. pár hétig vagy hónapig felé sem néz. Amennyire épít, annyira lehúz. Magában és az elkövetkező időszakban kell bízni, és bízni a leendő babában, hogy igenis akar minket és lejön hozzánk. Neki nálunk lesz a legjobb helye.

Kedves Miss D!

Nem akartam megbántani, de szerettem volna, ha az üzenet eljut Önhöz!

Ha az ura kimegy külhonba, majd hozza a babát hozzánk közös esti fürdésre, szarpucerára és a közös sétákra.

Most az a legfontosabb, hogy összejöjjön. Mindenki küzd valamiért. Valaki egy új autóért. Mások egy jó munkahelyért. A harmadik az életéért. Mennyivel jobb helyzetben vagyunk mi, akik tudják, hogy lehet gyermekük, maximum meg kell küzdeni érte... de annál nagyobb boldogság lesz. Mi Krisszel ennél szebb és jobb dolgot nem hozhattunk volna össze ebben az életben, mint Dorka. Vágyom rá, vágyunk rá eszméletlenül Szerelmesek vagyunk ebbe a kis 20-25 cm-es szarosba már mos ... aki most is itt ficánkol a pocakomban jelezve Ön felé, hogy fel a fejjel és a rosszkedvet, negatív gondolatokat azonnal iktassa ki a fejecskéjéből, mert a pár rúgásból, ami most a hugyhólyagom és a köldököm között van, az Ön popóját fogják célozni!!!!!

A fórumozást pedig tessék abbahygani és helyette olyan filmeket vagy oldalakat nézegetni, ahol pozitív és babával végződő esteket láthatja!

Időpontok

Pénteken - 29-én - jön a védőnő szociális háttér elemzésre a lakásunkra. Érdekes, hogy számon kérik, hogy nézünk ki, miért ilyen a lakásunk és ez jó-e egy gyereknek. Mindegy, kötelező... túlesünk a jópofizáson, a kötelező vigyorgáson, sütök valami sütit, mégis otthon szaga legyen a dolognak, megmutogatjuk a még el sem kezdett gyerekszobát, hogy ez itt lesz, az meg ott, s tele a helyiség, mind az 5 négyzetméter. Ha jó, ha nem jó... úgyis úgy lesz minden, ahogy a lehetőségeink és a pénztárcánk engedi. 

Szólnom kell Mártának, ha már megnéz minket, hozzon valami papírt, amire fel vannak írva azok a dolgok, am.iket meg kell venni a kórházi csomagba. Nem szeretnék egyszerre otthagyni a bababoltban 100.000,- Ft-ot, apránként akarok megvásárolni mindent. Bár ráérek még...

Június 20-án kell mennem újra orvoshoz és aznap reggel a cukorterhelésre is a Liezen-Mayer úti terhesgondozóba.

Június 14-én 4 órakor UH, méghozzá 4D! A Kyncs Kft-be megyünk Macához, a világ legkedvesebb UH-os nénijéhez!!! Dorka nagyon szereti Őt, már 3-szor bizonyította. Instrukciókat kaptam: sok csoki, sok kóla, sok fagyi 10 perccel a vizsgálat előtt. Mondtam: nem gond, a mostani bélpoklosságom miatt egyáltalán nem jelent problémát. Akár egyszerre mindet egy nyeléssel is megoldom. Észrevettem én is, hogy a nagy mennyiségű szénhidráttól a babák nagyon felélénkülnek s olyankor jön a műsor. A Kincsünk is ilyen. Egy tábla Milka csoki s indul a mami pocakjában a party. Most legalább elmondhatom, hogy a gyerek miatt eszek büntetlenül mindenféle 'szörnyűséget'... mindezt csak azért természetesen, hogy jó képek - és videó felvételek készülhessenek. Ugyanis 10.000,- Ft-ba kerül a vizsgálat. Erről videó felvétel és fotók készülnek, amit megkapunk s mutogathatjuk. Már nagyon várom. 3 hét van vissza még. 

Aztán onnan ismét belassulunk a 31. hétig. Addig semmi UH, semmi orvos.  Csak nő és hízik a babónk.

Gondolatok

A Föld felett járok 10 centivel hétfő óta. Vasárnap töltjük a 20. hetet Dorkával. 

Izgulok, állandó gombóc van a gyomromban. Nem értem. Hát nem erre vágytam 4 évig?! Mégis elgondolkozom azon, hogy innentől kezdve örök aggódás, nyugtalanság, gombóc a gyomorban, féltés, félelem, könny lesz az élet! Megijeszt. 20 hét alatt is kiizgultam a lelkem. Soha életemben nem aggódtam ennyit, mint most. Aki ismer tudja, hogy olyan vagyok, ahogy esik úgy puffan, soha nem gondolkozom napokra előre, nem készülök semmire s megijeszt a tudat, hogy neki kellene állni. Szülési tervről beszélünk s fingom nincs mi legyen Azt tudom, hogy természetes úton, fájdalomcsillapítók- és gázok nélkül extra igények hiányában, Krisz jelenlétében szeretném világra hozni a babát. Úgy akarok szülni, mint a S. Zsuzsi. Ezt mondtam az orvosomnak is, aki először elgondolkozott rajta, hogy jó-jó, de ki az a S. Zsuzsi, majd ekkor esett csak le, hogy nyilván nem ismerik egymást... Kérem szépen, aki olvassa a blogot tudja, hogy Áron, a legokosabb és legszebb kisfiú példaértékű édesanyja. 

Sok anyukától hallom, hogy már ez megvan, az megvan... Zsuék babaszobája is kész volt a 28. hétre. 

Nekem van 3 pár zoknim, egy sapkám és egy rugim. Magamhoz képes ez már szép teljesítmény. Szegény gyereket már most sajnálom ... még magamnak sem tudok soha mindent elrakni, ami kell. 

Lehet bejön Krisz megérzése, hogy két fájás között, a magzatvíz elfolyása után egy órával fogom bedobálni az utazótáskába a gyerek kórházi cuccait, azzal a felkiáltással, hogy ráérünk még, mit izgulsz... természetesen a magamét itthon hagyom, majd Krisz hozza be másnap vagy majd valamikor... 

Annyi mindent kellene végiggondolni; fura ez a helyzet. Az életemet mindig úgy állítottam be és éltem, hogy a magam módján próbáltam felkészülni bizonyos elkerülhetetlen eseményekre fejben. De egy perccel sem gondoltam tovább a következményét, vagy azt, ha ez meg ez történik, akkor ezt és ezt kell majd csinálni. Mindez azért van, mert ?magammal szemben kishitű voltam? - sokszor nem gondoltam, hogy sikerülhet. Lásd.: államvizsga. Aztán mégiscsak sikerült s jött a kapkodás és a fejvesztés gyorsan-hamar mindent egyszerre. Most ezt nem tehetem meg. Dorkával szemben lenne inkorrektség. Valahol még mindig nem hiszem el, hogy sikerülhet, hogy sikerült. Félek előre tervezni, nem akarok csalódni véletlenül sem. Nem akarom beleélni magam egy olyan dologban, ami ne adj Isten, ha nem össze s akkor mélységesen porig leszek súlytva. Pedig muszáj. Muszáj, össze kell szednem magam s nekiállni foglalkozni a jövővel, ami nem foglal magában nagy időintervallumot, mégis képlékeny.

Majd jövő héten :-)

Még szerencse, hogy van egy anyám, aki megvásárolta már előre a gyereknek a  20. szülinapjára is az ajándékot és a buliruháját. Így van pár ruhája és cumisüvege is Dorkának. 

Tényleg jó egy anya a háznál.

Édes kislányunk!

Igen! Ma kiderült, Dorkánk lesz!! 

A megérzésem bejött... bár tegnap este Krisz jól rám ijesztett és el is bizonytalanított az álmom. Este arról faggattam az uram, hogy mondja meg, a szíve mélyén mégis milyen nemű babát szeretne. "Nekem tökmindegy"-jött a válasz s mivel őszintének tűnt, nem faggattam tovább. Majd eszembe jutott egy korábbi beszélgetésünk, melyben Krisz azt taglalta, hogy azért kell fiúnak lennie Pöttynek, mert Irma néni azt mondta... - ő apósom testvére -. Na ez lesarkítva igaz csak. Azért kell fiúnak lennie, mert Krisz az utolsó a családban, aki a nevet tovább tudja vinni. - ezt is Irma néni mondta. Igaza van. 

Eljött az este, természetesen nem aludtam 1 óránál többet egész éjszaka. Izgultam, hogy minden rendben legyen, Krisz úgy horkolt, mint egy traktor, Kijöttem a nappaliba aludni, itt Maja akarta minden áron a tenyerembe dugdosni a madzagját, hogy dobjam el neki... majd mikor megértette, hogy éjjel nem játszunk, odabújt mellém és ő is horkolásba kezdett... emellett rémálmom volt, majd lelkiismeret-furdalásom. 

Szültem... nagyon kemény volt és baromira fájt. Előbújt 4 fiú gyermek... egyszerre. Reggel nem tudtam túllépni a témán. Elmondtam Krisznek, hogy mindez neki köszönhető és a hülye beszólásának... megingatott a tuti biztos nemi elképzelésemet illetően. Ráadásul mindenki belém beszélte már a kislányt. 

A lelkiismeret-furdalásom a következő gondolatra vezethető vissza. Este lefekvéskor Pöttyel megint átvettük, hogy kell viselkedni az UH során, majd békésen elszundított a pocakomban, ugyanis reggel fél 7-ig nem érzetem egy rúgást és könyöklést sem. Majd elkezdtem gondolkozni azon, mi van, ha valami baj lesz, ha nem él már reggelre, ha valamilye hiányzik, ha nem ver a szíve rendesen vagy 'mittudomén'. S egyből megszólalt egy másik hang bennem, ami aztán úrrá is lett rajtam: "Rossz anya vagy, hogy nem bízol meg a saját gyerekedben... tarthatnád annyira Pöttyöt, hogy tudja mekkorának kell lennie, mit kell csinálnia és igenis dobog az a pici szív!"
Eljött a reggel: megvártam a fél 6-ot, kikászálódtam az ágyból/kanapéról, arc- fog és egyéb alkalmatosságok tisztítása, hajvasalás, tea nekem, Krisznek kakaó, Maja kaja és pia, Maja pisi-kaki, majd ágyvetés, elmosogatás és irány a kórház. Odaérve kérleltem az uram, menjünk még egy kört autóval. Nem mertem bemenni. Nem akartam! Krisz kiröhögött, felszívtam magam, hogy ennyire hülye nem lehetek... bementünk. Nagy nehezen kitotóztuk  melyik gombot kell megnyomni. Nyilván nem járok ide hetente egyszer gombokat nyomogatni heccből... 5 lehetőség volt. Úgy álltunk neki, maximum nyomunk mindre egyet, valamelyik csak bejön. Aztán nekiálltunk az Actyvitinek, mégis csak 2-en voltak előttünk, túl sokan nem röhöghettek ki minket. Kora terhesség és késői terhesség nem lehet. Időskori nőgyógyászi- és egyéb szűrés szintén kilőve. Így maradt a középidős ultrahang. Középidős... mintha csak egy kézilabda meccs félidejénél lefújnák a meccset és a Pötty-csapat vezetne 3 pecséttel a kiskönyvben a kora terhességes kismamák előtt, akiknek még kiskönyvük sincs. Büszkén nyomtam a gombot, majd megláttam az óriáspocakkal belibbenő kismamákat, akik NST-re, s megint le kellett vonnom a konzekvenciát. Vannak nálam nagyobb darab mackók is a 38. hétben.
Leültünk a váróban és nagyon sokat kellett várni. Ketten voltak előttünk. Közben hol megtelt, hol ürült a folyosó, jöttek-mentek a protekciós kismamák vagy épp nem kismamák. Olyan sokat kellett várni, hogy Krisz elaludt közben, néha én is belebóbiskoltam. Közben többször kimentem pisilni... majd pár órás várakozás után megjelent a monitor kijelzőjén a 301-es szám. A mi számunk. Bementünk és megvilágosodtam. Meg kellett várni az orvost, aki a szakszerű 10 perces genetikai UH-ot elvégzi. A doki kiköpött mása Dr. House-nak, francia beütéssel hosszú ujjakkal, halk beszéddel. Én voltam hozzá a legközelebb mégis csak kábé tudtam kitalálni mit mond. Annak is a felét szájról olvastam, már amikor nem épp a könnyem törölgettem.
A szívem majd kiesett a helyéről, amíg rákente a gépre a zselét ... örökkévalóságnak tűnt. Rám helyezte az eszközt és feltárult a csoda ismét. A csoda, melyet közösen hoztunk össze, a csoda, melybe szerelmesek lettünk ismét... a Csoda, akit a mai naptól Dorkának hívnak. Édes kicsi lányunk harántfekvésben pózolt nyitott lábakkal, hogy a nunija mindenki számára jól látható legyen. "Egy élő magzat" - áll a papíromon, melyet azóta életem főművének tartok és hordozom magammal, mint valami véres kardot! "A lepény a hátsó falon tapad, jó helyen, I. fokban érett. A magzatvíz mennyisége átlagos. BDP: 46 mm (39-52), FL=32mm. Terhességi kor: 19 hét 1 nap - UHT alapján. A lepény 18 mm. Ép koponya kontúr és gerinc végig követhető. Négy végtag, zárt hasfal. Ép vesék. Gyomor- és hólyagtelítődés látható. Ép rekesz. Négyüregű szív." - másolás és befejezés, pont. 
Közben megfogta a kis kezeivel az egyik lábát és húzta a feje felé, majd ismét alulról felfelé mentünk. A fejénél a két nagy szeme, a két füle látható. Majd szépen lassan, mintha csak könyökölt volna, a mellkasához szorított fejét felemelte és édesen ránk mosolygott, csukott szemmel, jelezve, hogy odabent minden rendben van. Kész, taccs, rotty, nekünk végünk, ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Kriszre nem mosolygott még nő így soha! Ugye megbeszéltük Pöttyel, hogy produkálja magát egy kicsit, mocorog és elkápráztat minket... meg is tette ő ezt a pocakomban egészen fél 7-től fél 9-ig, de elfáradt, s ő sem bírta tovább a gyűrődést, elaludt a pocakhotelban. S még mire sorra kerültünk...
De megérte! Megérte ezért a mosolyért, a kis testéért, a lábáért, kezéért, pocakjáért, okos kis fejéért a világ legszebb ritmusáért a szívveréséért és mindenért, hogy odabent van és egy mosollyal jelezte felénk, hogy nincs semmi baj, jól érzem magam idebent... s a jóérzés mellett egyből elszégyelltem magam, hogy ennyire nem mertem bízni Dorka rátermettségében... bizonyította már többször, mennyire életrevaló, hogy küzd ő folyamatosan, akkor is, amikor már mindenki feladta, csak Ő s az anyai szív nem. Illetve APA, csupa nagy betűvel. Aki megígérte nekünk az elejétől kezdve, hogy nem lesz baj. Köszönöm neki a bátorítást, hogy mellettünk áll mindenben, hogy vár velünk órákat, ha kell, kiáll mellettünk s közben végig szorítja a kezem.

Köszönöm neki életem legnagyobb csodáját és a szerelmét!

19. hét krónikája összefoglalva

Ma vagyunk 19 hetesek, betöltött 19 hét!

Az elmúlt hét nagyon nehéz volt. Sokszor görcsöltem be, és nagyon sokszor keményedett a pocakom. Ma is már 4-szer.

Erre a hétre merült ki teljesen a szervezetem annyira, hogy a fáradságtól egyik este elsírtam magam és a pityergést csak reggel tudtam abbahagyni. Nem tudtam miért itatom az egereket, csak folytak a könnyeim, mint a záporeső. 

Sokszor szúrt alhasi tájékon. Azt mondták rá, hogy nő a méh, ezért van, teljesen normális. Állandóan pisilni járok, folyamatosan, mindig és újra...

Ezen a héten vettem észre, hogy most már figyelnem kell az ülő helyzetből álló testtartásba-váltásnál, ilyenkor pár másodpercre görcsöt érzek, ami nagyon kellemetlen. Lassítanom kell egy kicsit. Már nem pöröghetek úgy, mint rég. Nyilván a kétnapos továbbképzést is kihagyhattam volna és a pénteki 12 órás melót is ... utólag okos az ember lánya.

A kedvem és a hangulatom is nagyon ingadozó volt, nem volt kedvem semmihez és senkihez. A legnehezebben saját magamat viseltem el. Még Maja babához sem volt annyi türelmem, mint máskor. Valami miatt nagyon feszült voltam a héten, lehet az UH... vagy az állandó időjárás változás viseli meg a szervezetemet rohadtul. Este úgy éreztem a fülledt, párás idő miatt - eső előtt -, hogy nem kapok levegőt, szúrt a mellkasom, izzadtam. Muszáj volt elfeküdnöm, annyira rosszul lettem. Lábaimat felpolcoltam és pár perc múlva megszűnt minden gondom.

Viszont ma éjjel csoda történt!

Este fél 11-ig fent voltam, s 4-5 pisiléses megszakítással, de annál gyorsabb visszaalvással sikerült délelőtt 11 óráig aludnom. Azóta sokkal jobb kedvem van, jobb a közérzetem, teli szájjal vigyorgok és végre tudtam sütni-főzni, takarítani, Maját okosítani. Nagyon jól esett ez a 12 órás alvás. Igaz éjjel 2-szer volt keményedés - felkelés óta még 2-szer -, de pár perc alatt elmúltak. Nagyon feltöltött a pihenés, már most érzem, hogy könnyebben megy majd a jövő hetem. 

Pötty egész éjjel nagyon aktív volt. Folyamatosan éreztem a Zsu szerinti "idegrángásokhoz" hasonlító jelzéseket. Ám nagyon okosan csinálta, mert tudtam pihenni tőle.

Az összeszokás folyamata még csak most kezdődött, de nagyon együtt vagyunk a kis Drágámmal. 

Iszonyat fura, hogy van bennem valaki, aki külön életet él, mocorog, csuklik és közben pörög... s mindezt nem én irányítom s beleszólásom sincs. 

Próbálom minden jelzését kiélvezni, csak rá figyelni és amennyire csak lehet vigyázni rá és óvni őt, hisz Krisz után Ő az én nagy szerelmem!

Pötty, Pötty, Édes kis Pötty

Már csak kettőt kell aludni... ma - szombat - este és a holnap éjszaka a nagy találkozásig... Már alig bírom. Izgulok. Félek egyrészt azért, hogy minden rendben legyen, másrészt, hogy ügyes legyes s okosan megmutassa magát. Már két napja vesézgetem Pöttyel ezt a témát. Elmondtam neki, hogyan viselkedjen, mit fognak vele csinálni. A múltkor működött az UH-ra való felkészülés. Remélem most is fog... hisz nekem olyan okos babám van!

Már csak Pötty anyujának és apujának kell kitalálni, hogy a kórházban milyen gombot kell nyomni ahhoz, hogy a megfelelő helyre, megfelelő időben menjünk be a doktor nénihez vagy doktor bácsihoz. 

Péntek13. Fél 11 - Védőnő.

Mivel nagyon jó fej kismama vagyok s cégünknél kapható gumikesztyű, vittem egy kartonnal Mártáéknak. Ez  minimum egy évig elegendő lesz nekik. Azt hittem, hogy a nevemen és a címemen kívül mindennel képben van a védőnőm, de ismét tévedtem. Majdnem úgy nézett ki, hogy kihagytam egy megbeszélt időpontot a 19 hétben... miért nem jöttem akkor, miért csak most a 24. héten. Felvilágosítottam Mártát, hogy a 19. hétben vagyok, nem a 24.-ben. Az álla majdnem leesett... nem ő az egyetlen, aki csodálkozik a méretes pocakomon. Nagy nehezen túlléptünk a dolgon, ő a babahotelen, én az Ő fontossági sorrendjén. Nem tudom, miért vagyok annyira naiv, hogy azt hiszem, mindenki számára én vagyok a legfontosabb vagy legalábbis miért várom el, hogyha már egyszer fizetek valamiért, akkor emlékezzenek rám, vagy csak szimplán a védőnőm, akinél történetesen 5-en vagyunk kismamák per pillanat, legalább a terhességi korommal legyen néha képben. Kis ostoba...

Szóval a méretek: 

- 67 kg. Ami azt jelenti, hogy napra pontosan 4 hét alatt fél kilogrammot szedtem fel, viszont a pocakomon látványos a fejlődés és a növés. "Kerekecske-dombocska." 

Ez tökéletes Márta szerint. Innentől 1,5 kg lesz a gyarapodás havonta.

- Vérnyomás: 120/70. Rendben van.

- Vizelet: "nagyon szép negatív" - ez idézet volt. 

Egy sorral több a kiskönyvemben. Már a negyedik sor... viszont még nincs befejezve. Az orvos mondja ki hétfőn az áment, ő fogja bekarcolni a méh fundusa rubrika alá azt az ákombákomot, amit a mai napig nem sikerült megfejtenem, majd szívhangot is hallgatunk, megnézi, hogy a méhszáj zárt-e s kiírja a következő találkozó időpontját. Ezután jön a kedvenc részem: a PECSÉT! Kiskoromban is elvarázsoltak a bélyegzők. Anya munkahelyén a zöldséges boltban is mindig pecsételtem. El tudtam vele lenni órákat. Most is megbabonáz. Lassan megszállottan gyűjtöm a pecséteket. Olyan vagyok, mint egy hosszútáv-futó, aki örül és büszke a táv során felmerülő akadályok és feladatok megoldása után járó piros szalagokra. Szeretek orvoshoz járni. Tudom, tudom, elmebetegség, de így van. Szeretem a nőgyógyászomat és a kórházi UH folyosóját is már. A szagoktól sem vagyok már rosszul, csak a nőgyógyászat előtt ráz a hideg s folyik a tenyeremből a víz a két vetélés műtéti befejezése miatt aggaszt csak a hely légköre. Rossz emlék, rossz beidegződés.

Szóval már csak a hétfői plecsnimre várok. Akkor már tuti, hogy túl vagyok az UH-on és minden rendben lesz. 

Mostani védőnő-kismama találkozó alkalmával volt az ellátómnak ideje, így fel tudtam tenni a kérdéseimet, melyeket már egy ideje gyűjtögettem és egy szakadt fecnire jegyzeteltem fel, ami 'kissé' megviseltté vált a pár hét alatt. 

Az alvásra, jobban mondva nem alvásra nem tudott magyarázatot adni, hisz ez a 25. hét után szokott előjönni. Napközben pihenjek, ha tudok. Nem tudok, mindegy, hagyjuk. 

A 7 évesen elvégzett szemműtétemmel kapcsolatosan viszont kaptam választ. Féltem attól, hogy emiatt nem szülhetek természetes úton, de örömmel jelentem igen! Annyira kell figyelni, hogy a folyamat közben végig csukott szemmel kell nyomnom és össze kell szorítani, nehogy sérüljenek a szemizmok. Ennek a hírnek nagyon örültem, mert nagyon szeretnék végigmenni Pöttyel együtt fájdalomcsillapítók, egyéb gázok, érzéstelenítők nélkül ezen a csodás úton. Sokan őrültnek néznek, én ragaszkodom ehhez. Nyilván ha a jó Isten és a természet közbeszól és más lehetőség nincs, akkor nem fogom kockáztatni a gyerek és a saját egészségem az 'elvetemült' elveim miatt.

A másik fontos kérdésem a védőm felé a hogyan tovább, melyet minden alkalommal felteszek: 

A következő dolgom egy jövő heti telefon, mely a háziorvosom felé irányul EKG-időpontra. Ezt a 20-21. héten végzik el. 

Majd jön a kedvencem! A 24. héten a cukorterhelés. Még pár hét, s beállhatok az általam nagyon utált cukorterheléses fajtársaim közé. Most megnézhetem, hogy körülbelül hányan fogunk szülni hasonló időpontban. Ez egy jó lehetőség lesz feltérképezni a helyzetet s közben előre felkészülni a kórházi, szülési, vajúdási lehetőségekre. Már nagyon várom.

Én most tekintem magam félidősnek. 19 hetesek vagyunk. Megbeszéltük Pöttyel, hogy Ő a 38. héten ki fog bújni, s nem kíntatja mamit a 40. hétig. Remélem akkor is okos lesz s betartja a megbeszélteket ugyanúgy, mint a hétfői UH-ra ígéreteket!

Dorka?!

Mindenki Dorkáz... nem is értem. Anyám szerint lány lesz, a húgom is tuti biztos benne és egyébként a környezetemben mindenki. Zsu is Dorkát vár, azt mondja tipikus lányos anyuka vagyok, meg hát Áronnak kell egy jó csaj. 

Hétvégén egyik kirándulásunk alkalmával Julcsi barátosnőm - aki szintén csak lányt tud elképzelni nekem, nekünk - lánya Lilla kijelentette, hogy Dorka az ő mostoha unokatesója lesz s én leszek neki a mostoha keresztanyja. Annyira aranyos volt... összeszedetett 100 ezer darab ezer éves plüssállatot, nyakláncot, fésüt és egyéb hasznos dolgot, hogy vigyem haza, mossam ki és a babaágyba rakjam be. Mindez, még nem volt elég, aranyom nekiállt varrni egy nyulat ... vagy mit. Legjobban egy manyura hasonlított a plüss. A MANYU= MAci és NYUszi ötvözete valami szerencsétlen nász következtében. Annyira aranyos gesztus volt, szinte a könnyem is kicsordult, akkor meg pláne, amikor egyik kedvenc gyermekkori versemet kaptam elszavalva, szépen hangsúlyozva Lillától anyák napjára.

Konklúzió: felmentem Pestre, mindjárt lett ezer kacatom, egy mostoha keresztlányom és egy nagyon kedves, számomra könnyfakasztó emlékem.

Mindennek ellenére olyan furcsa, hogy eddig mindenkinek 100%-os sikerrel meg tudtam mondani a gyermekének a nemét, a sajátomra képtelen vagyok! Vagy csak nem merem... nem akarom azt hogy várok valakire s nem az lakik a pocakhotelban. Meg hát  milyen ciki lenne, hogy bereklámozom a lányt s bedől a sikerességem, pont magammal szemben.  

Ma jöttem rá, hogy tényleg tökmindegy a baba neme.

Ez rossz társadalmi beidegződés: mindenkinek 2 kérdése van egy kismamához: hol tart a terhességben és "milyük" lesz? Erre azt szoktam mondani, mindegy, csak ne kiskutya legyen... és komolyan is gondolom. 

Régen nem volt fontos a nem. "Gyerek vót aszt jóvan!"- s nem is kérdezgették hogy kukis-e vagy puncis. Az általános kérdés a jól vagy? -volt. Ha 50 emberből 52-nem az lenne az első kérdése, hogy mi a neme, akkor egyik kismamát sem foglalkoztatná a dolog. Gyerekem lesz és kész! Hangoztatják a közhelyet: egészséges legyen, nem számít más, de a váróban csak azon elmélkedik hangosan, hogy lánya legyen vagy fia. Többször hallom a kórházi folyosón hogy a 20 hetes genetikai UH-ra váróknak nem az a fontos, hogy hány centis, mekkora a súlya, a fej körfogata, hogy mindene meglegyen stb... hanem a nem. Hétfőn, ha megyek vizsgálatra, az utolsó kérdéseim között fog szerepelni a lába közötti dolgok megtekintése. Engem sokkal jobban izgatnak a fentebb felsorolt egészségügyi és élettani adatok, hogy tényleg mindene meglegyen és az értékei a normális határokon belül mozogjon.

Nagyon várom a hétfőt! Már csak 4-et kell aludni! Jobban mondva 4 éjszakát kell valahogy átvészelni. Szó szerint. A nemalvás már kicsinált teljesen, mindenkitől kapom a bókot, hogy milyen szép kismama vagyok, DE meg vagyok fáradva. Nyilván a 16 hetes nemalvás már sok... jobban mondva az elmúlt 2 hét éjszakai hánykolódása és ücsörgése kimerített teljesen. Tegnap este jött el a holtpont. Felértem Maja sétáltatásból, leültem a kanapéra és csak sírtam. Nem tudom, hogy miért, miért sem, csak folytak a könnyeim. Elfáradtam. Még a holnapi napot valahogy kihúzom a munkahelyen, de lelépek 10 órakor, védőnőhöz megyek pisit bemutatni, s megpróbálok napközben aludni egy kicsit. Kitapasztaltam Pötty életvitelét. Délelőtt nagyon aktív, délután 7 óráig alszik majd este, éjjel mambót jár a pocakomban. Asszem' fordítani kellene az életemen. S akkor kivel tartanék kontaktot?! Lehet Dóri is hülyén nézne rám, ha éjjel 2-kor rácsörögnék, hogy nincs-e kedve átugrani egy dumcsira... s lehet Krisz sem preferálná a dolgot.

Krisz! Majdnem elfelejtettem... a gyerek nemével kapcsolatosan írni!

Pár nappal ezelőtt azt mondta, hogy ő az utolsó, aki a családi vezetéknevet továbbviheti. Tehát nem értem... most milyen nemű gyerekre hajaz... én úgy vettem észre, inkább a lányos apukák táborát erősítené... de ha a nevet akarja továbbvinni/vitetni, akkor mégis csak fiú kell hozzá...

A barátaink Krisznek lányt kívánnak. Méghozzá a következő morbid, de annál nagyobb igazságtartalommal bíró oknál fogva:

Krisznek több nője és 'partnernője' volt, mint ötven átlag pasinak. Ebből kifolyólag mindenki azt mondja, azért kell Dorka, hogy megtudja a drága apa, milyen érzés az, amikor a lányát 8 pasi döngeti ... akár egyszerre ... miközben Ő otthon jóhiszeműen olvassa esténként az újságot a rikító zöld kispapucsában, abba a hitbe ringatva magát, hogy a lánya jól viselkedik és vigyáz magára. Na erre én azt szoktam volt mondani, hogy úgyis megdugják egyszer...

Konklúzió: tényleg jobb egy kispasi - Zsu szerint így akár egyszerre két pasi is lehet bennem - ... ha kislány lesz 35 éves koráig karanténba lesz zárva az 5 négyzetméteres szobácskájában majd beadom valami szűzneveldébe.

AFP eredmények, mocorgások és egy 2 napos továbbképzés

Megérkezett múlt héten az AFP eredményünk. Jobban mondva ez már Pötty eredménye, hisz az ő rendellenességeit vizsgálják, ami szerencsére nincs. 

A kiskönyvemben a doki azt írta, hogy a MoM értéknek 0,61 és 2,5 közé kell esni. Édes Kincsünk 0,87-et produkált, ami szerintem teljesen jó érték, de az áment úgyis az orvos fogja kimondani hétfőn. Az állítás szerint ha a normál tartomány alsó értékéhez áll közelebb a mért érték, akkor kislány, ha a felsőhöz akkor kisfiú lesz, viszont ez orvosilag nincs alátámasztva. 

Elérkeztünk a 4. UH-hoz. Az első 3 hetesen volt, a második 7 hetes 1 naposan, a harmadik a Down-szűrés 13 hetes 6 naposan és eljött, amire nagyon vártam már, a 20 hetes. Ez egy genetikai UH, mely során a fej körfogatától elkezdve a  belső szerveken keresztül a lábszárcsont méretéig, mindent megvizsgálnak. Vinnem kell 16-án magammal a véreredményt is, s a kettőből - UH + vérvétel - mondanak egy diagnózist. Remélem nem lesz semmi gond. Mondom máshogy: NEM LEHET BAJ! Végre újra láthatjuk Pöttyöt! Már alig bírok aludni a nagy találkozás izgalma miatt, pedig nagyon fáradt vagyok. "Találkozás egy régi szerelemmel..." - ez a zene jut eszembe minden egyes UH előtt. Soha nem értettem az anyukákat, amikor azt mondták, hogy szerelmesek a gyermekükbe... na most már értem. Én is szerelmes vagyok Pöttybe, pedig még csak a pocakomban van. Mi lesz szerencsétlennel, ha megszületik... egy perc nyugta nem lesz anyjától! Anyám és a húgom is mindig azzal szekálnak, hogy amilyen lüke vagyok, az első időben biztosan a kiságya mellett állok majd és piszkálom, hogy ne aludjon, velem foglalkozzon. Sajnos képes vagyok rá. Mindenesetre az elmúlt 2 napban alig aludtam valamit. Egyre nehezebben megy, ráadásul a melegek megérkeztével, délutánonként sem tudok pihenni már. Pénteken megyek védőnőhöz, valami tanácsot kérek tőle. Muszáj lenne ezen változtatni, mert egyre rosszabb a helyzet, egyre fáradtabb vagyok, bár azt hiszem, hogy ma jött el a végső kimerülés állapota. Érzem Pöttyön is, hogy kevesebbet mocorog, néha-néha oldalba rúg, hogy itt van, de az az általam vidámnak nevezett mozgolódás ma nem jellemző. Máskor nagyon aktív és nagyon jó érezni azt, hogy van bennem egy kis valami, ami közben külön életet él a pocakomban. Még nagyon fura, még mindig megállok, bárhol vagyok, bármilyen testhelyzetben, hogy kiélvezhessem a kicsikém, ha épp a buszon ülök, inkább továbbmegyek egy megállót és gyalogolok visszafelé, mintsem kihagyom Pötty rúgásának élményét.  Tudom ez hülyeség, de nagyon sokszor sírhatnékom van, annyira örülök és boldog vagyok egy-egy jelzés kapcsán. Mint most is épp. :-)

Észrevettem, ha nagy ritkán - hetente egyszer - kólát iszom vagy magas szénhidrát tartalmú ételeket viszek be, nagyon felpörög Pötty. Olyankor jön a bukfenc és a folyamatos jelzésinger részéről, mely olyan hangokkal párosul, hogy a lépcsőházban is mosolyognak rajta.

Olyan vagyok, anya szóhasználatával élve, mint a mosott fos. Valóban. A 'nemalvás' oka a 2 napos baromi hosszúra sikeredett 2 napos lipóti Bunzl-os, viszonteladóknak szervezett továbbképzés volt, ahol az év új-, illetve prémium kategóriás termékeit is megismerkedhettünk. Egy összeszokott csapat jár már ezekre a rendezvényekre évente kétszer. Én tavaly voltam először Gárdonyban. Hosszúra sikeredett ott is a dupla nap, csak valahogy jobban bírtam a Velencei-tónál és könnyebben vettem az akadályokat egy-egy jacuzzizás mellett. Most a fürdőzés kimaradt és kényelmetlenek voltak az ülő-és fekvőalkalmatosságok. Hol hideg volt, hol meleg, hol huzat, hol állt a levegő... és valljuk be őszintén talpon lenni 2 szelet szendviccsel reggel 8-tól délután fél 6-ig szerintem egy nem kismamát is megviselt volna... főleg úgy, hogy a második napon mentünk folyamatosan, mint zsidóban a fájás, ugyanis a standokat kellett végigjárni. Több nyereménysorsoláson is részt vettem. Mindenhol nyert a cégünk valamit, a tavalyi évhez képest is sokat fejlődtünk. Pöttyel megbeszéltem minden verseny előtt, hogy segítsen be s hozzon szerencsét. Így is lett. 

Le a kalappal az engem körbeugráló férfiak és nők előtt... nagyon aranyosak voltak. Lesték minden kívánságomat. Mindent elém tettek, mindenhova elkísértek. Szóval köszönöm fiúk-lányok! Mindemellett az is nagyon jól esett, hogy dicsértek folyamatosan a kiállítók és minden standnál kapott Pötty is egy kis szuvenírt. Rajtam kívül volt 3 kismama, eszembe jutottál Dóri egyből: "Bébibumm van az idén"-mondtad nem is olyan rég. Ebből az egyik kismamának még nem publikus a híre. A 9. hétben jár, jövő héten mennek Uh-ra, viszont amikor az elsőn voltak az 5. héten, még semmit sem láttak nála, ám minden terhestünete megvan. Én nagyon szorítok nekik! Egy másik anyukajelöltön semmi sem látszódik a 15. hét ellenére. 170 cm magas, 45 kg Kata. Jó fej volt, de meg voltunk döbbenve már az állapota hírén is, az alkatán meg pláne. Szerintem vékonyabb, mint volt. A harmadik kismama nagyon csinos és fitt. Egy 1,5 éves kispasi várja otthon s szó szerint útban a következő gyermek. A 35. hetét töltötte. A megjelenése az eseményem már csak szívességből volt. 

Anyámnak meg sem  mertem előre mondani, hogy hova megyek, mert biztos a frász kerülgette volna, hogy jól vagyok-e, így csak ma hívtam fel és meséltem el neki mi történt velünk. 

Most sok mindent sűrítettem be egyszerre... így is jó.

Dórinak és Boginak

Köszönöm KÜLÖN lányok nektek  az Apa c. hozzászólásotokat, ami mélyen érintett minket, főleg Kriszt.
Köszönjük, hogy mellettünk álltok és segítetek nekünk!
Köszönjük, hogy lelkileg támogattok minket!
Köszönjük a jó szót!
Köszönjük a bíztatást!
Köszönjük a tippeket!
Köszönjük a beszélgetéseket ... és hogy vagytok nekünk!

Liz, Krisz és Pötty

Lemaradt a hétfői krónikából...

Mindenkitől bocs, de lemaradt egy rész a hétfői krónikából, amit pótlok most.

A doki a következő story miatt volt ideges, szomorú, tehetetlen és mogorva.

Reggel azzal indult a kórházi nap, hogy konzíliumot hívtak össze. Egy 23 éves lányról volt szó, aki 1988. szeptember 25-én született, s hétfőn már a halál lehetőségével kellett szembenéznie. Az orvosom aznap reggel tudta meg, hogy a hírt neki kell közölnie, illetve az ő betege lett. Jobban mondva a kórház betege, hisz mindenki együtt szorított a lányért, együtt szorítottak a nővérek, az orvosok, izgultunk és mélységesen sajnáltuk a folyosón a kismamákkal, hallva az esetet. Aznap reggel jött meg a lány lelete - akit pénteken vittek be a kórházba kisebb fertőzés kezelésére -. A diagnózis: végső stádiumos rák. Gyógyíthatatlan, s kezelni sem tudják. Az orvosom szerint szeptemberig élhet még maximum. Egy, a hüvelyfalon lévő anyajeggyel indult a története tavaly nyáron, amit eltávolítottak, s a szövettan is jó eredményt mutatott. Egy olyan kislányról van szó, aki még a boldogságát sem találta meg, s valószínű időhiány miatt nem is fogja. Eszméletlen és felfoghatatlan. Annyi idős, mint a húgom, s nekem folyton ez járt a fejemben...

Ezért volt a rossz kedv, amiért első felindulásomban megharagudtam a dokimra, majd a történetet hallva mélységesen elszégyelltem magam, hogy én meg itt ugrálok egy szaros ecsetelés és egy-másfél órás várakozás miatt. Annak a lánynak másfél óra az életéből... kegyetlen a sors. 

Nem nagyon bírtam szabadulni a gondolattól egész héten. Fiatal, életerős csajszi lehetne, aki élvezhetné a napsütést, a kirándulást, a pasik bókját, a fősuli adta bulikat és barátságokat, a nagy szerelmeket és a szép beteljesüléseket. Annyira szorítok neki, hátha történik valami csoda, hátha feltalálnak addig valamit, valamit, ami segít, ami reményt adhat, ami... állítólag teljes az elkeseredettség, de lelkileg nagyon erős a kiscsaj.
Azért írtam le a születési dátumot, mert véletlen egybeesés, mégis megindító és félelmetes is egyben.
1988. szeptember 25-én született a lány. Az orvosom azt mondta, hogy szeptemberig élhet. Ez a történet akkor derült ki, amikor én is ott voltam Pöttyel a kórházban. Október elejére vagyok kiírva, ám mindenki szerint szeptember 25 körül megszületik. Véletlen egybeesés? Egy elmegy, egy születik elv? Mindez 1 másodperc alatt lefutott az agyamban s azóta is ráz a hideg, ha rágondolok. Mégis Pötty érkezésének lehetősége nagyon kellemes érzéseket kelt bennem, s csillapítja a lány iránt érzett döbbenetet és sajnálatot, ami átmegy együttérzésbe és reménybe ilyenkor. Pöttyöt kértem a kórház folyosóján, adjon reményt ennek a lánynak és a jó Istent is kérem, hogy segítsen rajta!

Apa

Krisz megkért, hogy vegyek vagy vásároljunk egy olyan könyvet, mely a gyermekvállalásról szól férfi szemszögből. Olyat, ami rávilágítva a nehézségekre, az első időszak teendőire, a szülőszobai dolgokra.

Hogy miben tud Ő segíteni, hogyan váljon jó szülővé úgy, hogy közben a férfi, a szeretői oldala is megmaradjon mindemellett.

Sokszor elnézem, hogy gondolkozik... ha rákérdezek, mi a baj, vagy odabújok  hozzá, belekucorgok az ölébe - ami valljuk meg egyre nehezebben megy -, mintha felriadna. Sokszor elmereng a szülői mivolton. Mikor válik egy pasiból apa, hogyan fogja szeretni a gyermekét, hogy fog hozzá viszonyulni.

Fél. Nyilván mindketten félünk. Kitűztünk egy célt: tartsuk életbe a gyereket az első fél évben s onnan minden rendben lesz, majd megy magától. Majával is így kezdtük, s nagyon okos kutya vált belőle. 

Mondtam az uramnak, hogy kérdezze meg a babás ismerőseink apu-részét, hogy milyen ez az egész. 

Viszont elég nagy kettősség van benne. Egyrészt maga szeretne mindent megoldani, másrészt mégis vár valakitől valamit. Ez lehet segítség, egy jó szó, egy könyv, vagy egy beszélgetés. Ő nem kezdeményezné, mert magának kellene megtapasztalnia - legalábbis szerinte. Sokszor azt érzem, hogy az apa és a csak pasi szerepet nem tudja hova tenni, pedig nem is kellene feltétlenül különválasztani... Erre majd később rájön, mint ahogy én is rájöttem, hogy nem lehetek egyik nap csak kismama, máskor meg csak nő, nagybetűvel. A kettőnek összhangba kell kerülnie. Ehhez idő kell. Nekem könnyebb ezt a két szerepet összemosni, mert bennem mocorog, növekszik Pötty, a közös szerzeményünk. Érzem, állandó kapcsolatban vagyok vele. Krisz viszont azt látja, hogy az asszony 16 kg-gal több, helyes, helyes kis gömbölűbála, de a tuti csaj már nincs meg. Max. kézimunkánál és szaxinál... sötétben. Nem mondja, nem érzékelteti, szerinte a legszebb kismama vagyok. Mindezzel azt sarkítom le, hogy "kívülállóként" Krisznek nehezebb dolga. Ő 'csak' simogatással és kézrátétellel érintkezik vele. Érezni, konkrétan csak akkor érzi, ha felpúposodik a pocim, ha odasimul apa kezéhez Bogárkánk. Krisz már azt várja, hogy bújjon ki, hogy ő is érezhesse, hogy magához ölelhesse és játszhasson vele. 

Engem nagyon félt, a babáját mégjobban s már azon parázik, mikor kezdődik már el a szülés-előkészítő tanfolyam, mert jobban bele akar mélyedni, tudni akar mindent. Nem akartam elvenni a kedvét azzal, hogy még elég sokat kell aludni addig, kb. 12 hetet... inkább azt mondom neki, nemsokára. Addig is elmegyünk olyan tanfolyamra, ahol a gyermekekkel kapcsolatos teendőket tanuljuk meg, mit mikor s miért kell tenni, mit kell csinálni, ha leáll a légzése, bár ne legyen szükség a tudásra.

Jó szülővé akar válni s jó apává. Jobb szeretne lenni mindenkinél, alaposabb. 

Én már úgy vagyok vele, ha Maja kibírt velünk egy évet, akkor jöhet a gyerek is, az is túl él minket. 

Örülök, hogy az uram azzá vált, aki. Soha nem gondoltam volna, hogy Ő mer vagy tud ennyire vágyni valamire, valakire az életben. Hogy ennyire jó emberré válik. Nyilván, aki ismeri régről, azt mondja velem együtt, hogy Krisz soha sem nő fel, viszont a feladatra kezd megérni. 

S egy kis mementó a végére neked Drága, hogy tudd, csak ennyi kell:

Ha apuval megszökünk, 

délig haza sem jövünk. 

A kezünket zsebre vágva 

kisétálunk a világba.

~  Örökkön, örökkön, Édes ~

Gyógyszerek

Terhesség alatt nem javallott semmilyen gyógyszer bevitele a szervezetbe!

Ez olvasható mindenhol.

Én, aki 10 éve semmilyen gyógyszert sem szedek, kivéve régebben a Nolicil S nevűt a felfázásaimra, most három bogyóval kell megküzdenem. Tegnapi napig vártam a dokim által, hétfőn felírt gyógyszerek - mely az erős folyást hivatottak megszüntetni - kiváltásával, hátha elvesztem, elhagyom, eláztatom a recepteket. Nem tágítottak a táskám legjobban látható részéről. Máskor mindent el tudok süllyeszteni benne évekre. Mindegy, szóltam tegnap Krisznek, hogy váltsa ki, mert ha rajtam múlik nem fogom. Hazaért az uram este. Szépen kikészítettem az ő napi adagját, majd az enyémet is. Drukkoltam neki, hogy vegye be, én meg csak szorongattam a tabikat, folyt a tenyeremről a víz és nem tudtam megemelni a kezem. Lebénultam. Krisz ugrott a segítségemre, belém erőszakolta a gyógyszereket a konyhában, a pultnak támasztva; mint egy rossz gyereket sarokba szorított. Először csak szépen mondta, aztán tudományosan, aztán mint férj, utána mint szerető, majd jött a "...  bazd meg enélkül nem lesz jó ..." és a légyszi... légyszi... légyszi szép szemekkel s bevettem. Az nyugtat, hogy legalább küzdöttem... igaz, csak fél órát, a csatát elvesztettem. 

Fél óra múlva rosszul lettem. Hol fáztam, hol melegem volt, hol vert a víz, hol kiszáradtam. A kocka helyett kört láttam, elnyomta a fejem, utána felpörgetett, majd jött a végső stádium, a vacogás, amivel már le tudtam zuhanyozni és sikerült ágyba kerülnöm. Az elmúlt 17 hétben ilyen sokat és mélyen egyhuzamban nem aludtam. Fél 10-től fél 4-ig sikerült! Álom, álom, álom! Ma pocsékul voltam délelőtt. Fájt a fejem, a gyomrom égett, lassú voltam, Pötty leszedált állapotban. Megfogadtam, hogy leszarok mindent, a gyógyszereket megtartom, majd egyszer jók lesznek valakinek valamire. Inkább elmegyek minden héten ecsetelésre, mint hogy mérgekkel tömjem magam. Nyilván a dokim nem akar rosszat és tényleg úgy vigyáz rám, mint egy hímestojásra, de azt nem vette/vettem figyelembe, hogy nagyon régóta nem szedek gyógyszernek minősített készítményeket s nem is vagyok hajlandó. Úgyhogy találjon ki valami mást, mégis csak ő az orvos. Holnap reggel közlöm is vele mindezt. Nem fog neki örülni, hogy megint elmebajos vagyok.

A nátha még mindig jelen van, de már csak orrfújás és reggeli köhögés szintem. Viszont jelentem... sikeresen végigfertőztem mindenkit, aki a környezetemben dolgozik és él. 

Hajrá betegség, hajrá Pötty!

Egy újabb hétfő krónikája

Reggel fél 8-kor szülészeti osztályon kezdtük a napot, kicsit kellett várni, de addig elbeszélgettünk az egyik volt csoporttársammal, Évával-Renátával. Mert 2 neve van. 

Jött Maár doktor úr, aki koránt sem volt kedves, sem aranyos. Megkérdezte miért jöttem, mintha sosem látott volna. Kriszt előbb megismerte, mint engem...

Szóval elmondtam, hogy miért jöttem, mi történt velem a hétvégén. Valamit motyogott, vissza kellett kérdezni, hogy mit mondott.

Lementünk az ultrahang emeletére, ott 1 órás várakozás után ismét felhívtam, hogy kell-e sorszámot húzni? Nyilván a kérdésemben benne volt rejtetten az is, hogy mikor szándékozik már lejönni... Teljesen szét volt esve a drága doktorunk. Meg volt az oka, ez is kiderül a történetemből.

Lejött 9-kor, bementünk egy rendelőbe, ami a magzati szívhang-hallgató mellett volt, összenyílt a két szoba. Asztalra fel, most koránt sem tigris bukfenccel, mert kissé elegem volt már a 100.000 db kismamából és kísérőikből, illetve a nagyon szagos UH-ra érkezett hölgyeményből, aki miatt az ablakban lógtam, mert annyira rosszul voltam a SZAGÁTÓL!!! Aztán társult hozzám egy másik kismama is, aki hónap végére -május végére- van kiírva, őt is megviselte a kellemetlen érzékszervi tapasztalás.

Szóval vizsgálóasztalon fent, doki előttem ül, hogy ellenőrizze a méhszáj zártságát, egy asszisztens belém világít egy lámpával, aminek baromi erős volt a fénye, ha a szememet érte. Méhszáj nem látható, viszont annál több váladék igen. Ecsetelés következik. Combközépig kékes lilás lettem, még a derekamon is ez a lötty folyt. Világos szürke naciba mentem... nem készültem arra, hogy 2 perc alatt törpévé varázsolnak, méghozzá hupikék törpikévé. Szívhang hallgatás következett. Elég nehezen találta Pötty motorját, viszont amikor meglett, csak annyit bírtam kinyögni, hogy Krisz, hallod ezt s mielőtt elpityeregtem volna magam, meghallottam a szomszéd szobából kiszűrődő másik baba szívhangját. Pár dobbanás után egymásra hangolódva zenélt a két kis szív. Nagyon tündéri ének volt.

Szóval Törpilla nem sírt, csak figyelt, s mire feleszméltem, már Évánál voltunk, receptet írtak, megállapították, hogy a gyerekem a feje tetején áll. Vele minden rendben, csak a mamit kell kúrálni.

Tulajdonképp nem is lepődtem meg az ecsetelésen, hisz 4 hónapja mondogatom az orvosnak, hogy nagyon erős a folyásom. Akármikor mentünk, elmúlt, vagy épp nem volt akkor. Legalább most előjött és ki is lesz kezelve. Írtak fel 3 gyógyszert, amit szednem/szednünk kell s így a későbbi oda-vissza fertőzés veszélyét is kiküszöbölhetjük. Nem mintha a szexről szólna az életünk mostanában...

Anyák napja

"Május első vasárnapja, anyák napja van ma, olyan jó, hogy az én anyukámnak is van édesanyja..." - kezdetű vers jár napok óta a fejemben... és megőrülök lassan, hogy nem jut eszembe a folytatás!
Kiskoromban ezt a versikét annyiszor elmondtam otthon anyának és a mamámnak, s most mégsem jönnek a sorok.
Ehelyett eszembe jutott egy másik versike, amit oviban tanultunk:


                                 Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik,
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba kerül,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van,
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
anyu fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Talán középső csoportos lehettem, amikor anyák napi ünnepségen szavaltam az óvoda udvarán. Egyre több emlék jut eszembe kisgyermekkoromból. Anyának mondtam is hétvégén, hogy milyen jó volt, amikor még nem volt meg a húgom, apa katona volt s kettesben jártunk az akkor még nem lakott mostani házunkhoz. Annyi krumplit sütöttünk ott, anya közben az én nagy segítségemmel kertet gazolt. Egyszer kiszedtem  a petrezselymet... szépen sorba meghagyva a gazt... és büszke voltam magamra, hogy milyen ügyes vagyok, mennyit segítettem gazolni! Ilyenért anya sosem 'cseszett' le. Szép emlékek. 

Imádtam az oviban szerepelni, meg mindenhol. Ha verset kellett mondani, Somogyi Szabolcs és én tuti szavaltunk. Többször is színpadra léptünk a vásárhelyi kultúrházban közös előadásokkal. A nagyanyóka, nagyapóka volt a sláger. Ezt még felnőtt korunkban is megemlegették az idősebbek. Pedig akkor is max. nagycsoportosok lehettünk.

Ez a szereplési vágy azóta is megmaradt, bár csökkent a középpontban élés. Nyilván az ember szereti magát mutogatni, ha meg van elégedve magával. 

Mindenesetre Krisztől kaptam tegnap egy különleges színű, kétágú orchideát, ami a kedvenc virágom. Így köszöntött fel, mint anyukát vagy legalábbis leendő édesanyát. Nagyon meghatódtam és bízom benne, hogy valóban édesanya vagyok s a legjobb leszek...