Igen! Ma kiderült, Dorkánk lesz!!
A megérzésem bejött... bár tegnap este Krisz jól rám ijesztett és el is bizonytalanított az álmom. Este arról faggattam az uram, hogy mondja meg, a szíve mélyén mégis milyen nemű babát szeretne. "Nekem tökmindegy"-jött a válasz s mivel őszintének tűnt, nem faggattam tovább. Majd eszembe jutott egy korábbi beszélgetésünk, melyben Krisz azt taglalta, hogy azért kell fiúnak lennie Pöttynek, mert Irma néni azt mondta... - ő apósom testvére -. Na ez lesarkítva igaz csak. Azért kell fiúnak lennie, mert Krisz az utolsó a családban, aki a nevet tovább tudja vinni. - ezt is Irma néni mondta. Igaza van.
Eljött az este, természetesen nem aludtam 1 óránál többet egész éjszaka. Izgultam, hogy minden rendben legyen, Krisz úgy horkolt, mint egy traktor, Kijöttem a nappaliba aludni, itt Maja akarta minden áron a tenyerembe dugdosni a madzagját, hogy dobjam el neki... majd mikor megértette, hogy éjjel nem játszunk, odabújt mellém és ő is horkolásba kezdett... emellett rémálmom volt, majd lelkiismeret-furdalásom.
Szültem... nagyon kemény volt és baromira fájt. Előbújt 4 fiú gyermek... egyszerre. Reggel nem tudtam túllépni a témán. Elmondtam Krisznek, hogy mindez neki köszönhető és a hülye beszólásának... megingatott a tuti biztos nemi elképzelésemet illetően. Ráadásul mindenki belém beszélte már a kislányt.
A lelkiismeret-furdalásom a következő gondolatra vezethető vissza. Este lefekvéskor Pöttyel megint átvettük, hogy kell viselkedni az UH során, majd békésen elszundított a pocakomban, ugyanis reggel fél 7-ig nem érzetem egy rúgást és könyöklést sem. Majd elkezdtem gondolkozni azon, mi van, ha valami baj lesz, ha nem él már reggelre, ha valamilye hiányzik, ha nem ver a szíve rendesen vagy 'mittudomén'. S egyből megszólalt egy másik hang bennem, ami aztán úrrá is lett rajtam: "Rossz anya vagy, hogy nem bízol meg a saját gyerekedben... tarthatnád annyira Pöttyöt, hogy tudja mekkorának kell lennie, mit kell csinálnia és igenis dobog az a pici szív!"
Eljött a reggel: megvártam a fél 6-ot, kikászálódtam az ágyból/kanapéról, arc- fog és egyéb alkalmatosságok tisztítása, hajvasalás, tea nekem, Krisznek kakaó, Maja kaja és pia, Maja pisi-kaki, majd ágyvetés, elmosogatás és irány a kórház. Odaérve kérleltem az uram, menjünk még egy kört autóval. Nem mertem bemenni. Nem akartam! Krisz kiröhögött, felszívtam magam, hogy ennyire hülye nem lehetek... bementünk. Nagy nehezen kitotóztuk melyik gombot kell megnyomni. Nyilván nem járok ide hetente egyszer gombokat nyomogatni heccből... 5 lehetőség volt. Úgy álltunk neki, maximum nyomunk mindre egyet, valamelyik csak bejön. Aztán nekiálltunk az Actyvitinek, mégis csak 2-en voltak előttünk, túl sokan nem röhöghettek ki minket. Kora terhesség és késői terhesség nem lehet. Időskori nőgyógyászi- és egyéb szűrés szintén kilőve. Így maradt a középidős ultrahang. Középidős... mintha csak egy kézilabda meccs félidejénél lefújnák a meccset és a Pötty-csapat vezetne 3 pecséttel a kiskönyvben a kora terhességes kismamák előtt, akiknek még kiskönyvük sincs. Büszkén nyomtam a gombot, majd megláttam az óriáspocakkal belibbenő kismamákat, akik NST-re, s megint le kellett vonnom a konzekvenciát. Vannak nálam nagyobb darab mackók is a 38. hétben.
Leültünk a váróban és nagyon sokat kellett várni. Ketten voltak előttünk. Közben hol megtelt, hol ürült a folyosó, jöttek-mentek a protekciós kismamák vagy épp nem kismamák. Olyan sokat kellett várni, hogy Krisz elaludt közben, néha én is belebóbiskoltam. Közben többször kimentem pisilni... majd pár órás várakozás után megjelent a monitor kijelzőjén a 301-es szám. A mi számunk. Bementünk és megvilágosodtam. Meg kellett várni az orvost, aki a szakszerű 10 perces genetikai UH-ot elvégzi. A doki kiköpött mása Dr. House-nak, francia beütéssel hosszú ujjakkal, halk beszéddel. Én voltam hozzá a legközelebb mégis csak kábé tudtam kitalálni mit mond. Annak is a felét szájról olvastam, már amikor nem épp a könnyem törölgettem.
A szívem majd kiesett a helyéről, amíg rákente a gépre a zselét ... örökkévalóságnak tűnt. Rám helyezte az eszközt és feltárult a csoda ismét. A csoda, melyet közösen hoztunk össze, a csoda, melybe szerelmesek lettünk ismét... a Csoda, akit a mai naptól Dorkának hívnak. Édes kicsi lányunk harántfekvésben pózolt nyitott lábakkal, hogy a nunija mindenki számára jól látható legyen. "Egy élő magzat" - áll a papíromon, melyet azóta életem főművének tartok és hordozom magammal, mint valami véres kardot! "A lepény a hátsó falon tapad, jó helyen, I. fokban érett. A magzatvíz mennyisége átlagos. BDP: 46 mm (39-52), FL=32mm. Terhességi kor: 19 hét 1 nap - UHT alapján. A lepény 18 mm. Ép koponya kontúr és gerinc végig követhető. Négy végtag, zárt hasfal. Ép vesék. Gyomor- és hólyagtelítődés látható. Ép rekesz. Négyüregű szív." - másolás és befejezés, pont.
Közben megfogta a kis kezeivel az egyik lábát és húzta a feje felé, majd ismét alulról felfelé mentünk. A fejénél a két nagy szeme, a két füle látható. Majd szépen lassan, mintha csak könyökölt volna, a mellkasához szorított fejét felemelte és édesen ránk mosolygott, csukott szemmel, jelezve, hogy odabent minden rendben van. Kész, taccs, rotty, nekünk végünk, ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Kriszre nem mosolygott még nő így soha! Ugye megbeszéltük Pöttyel, hogy produkálja magát egy kicsit, mocorog és elkápráztat minket... meg is tette ő ezt a pocakomban egészen fél 7-től fél 9-ig, de elfáradt, s ő sem bírta tovább a gyűrődést, elaludt a pocakhotelban. S még mire sorra kerültünk...
De megérte! Megérte ezért a mosolyért, a kis testéért, a lábáért, kezéért, pocakjáért, okos kis fejéért a világ legszebb ritmusáért a szívveréséért és mindenért, hogy odabent van és egy mosollyal jelezte felénk, hogy nincs semmi baj, jól érzem magam idebent... s a jóérzés mellett egyből elszégyelltem magam, hogy ennyire nem mertem bízni Dorka rátermettségében... bizonyította már többször, mennyire életrevaló, hogy küzd ő folyamatosan, akkor is, amikor már mindenki feladta, csak Ő s az anyai szív nem. Illetve APA, csupa nagy betűvel. Aki megígérte nekünk az elejétől kezdve, hogy nem lesz baj. Köszönöm neki a bátorítást, hogy mellettünk áll mindenben, hogy vár velünk órákat, ha kell, kiáll mellettünk s közben végig szorítja a kezem.
Eljött a reggel: megvártam a fél 6-ot, kikászálódtam az ágyból/kanapéról, arc- fog és egyéb alkalmatosságok tisztítása, hajvasalás, tea nekem, Krisznek kakaó, Maja kaja és pia, Maja pisi-kaki, majd ágyvetés, elmosogatás és irány a kórház. Odaérve kérleltem az uram, menjünk még egy kört autóval. Nem mertem bemenni. Nem akartam! Krisz kiröhögött, felszívtam magam, hogy ennyire hülye nem lehetek... bementünk. Nagy nehezen kitotóztuk melyik gombot kell megnyomni. Nyilván nem járok ide hetente egyszer gombokat nyomogatni heccből... 5 lehetőség volt. Úgy álltunk neki, maximum nyomunk mindre egyet, valamelyik csak bejön. Aztán nekiálltunk az Actyvitinek, mégis csak 2-en voltak előttünk, túl sokan nem röhöghettek ki minket. Kora terhesség és késői terhesség nem lehet. Időskori nőgyógyászi- és egyéb szűrés szintén kilőve. Így maradt a középidős ultrahang. Középidős... mintha csak egy kézilabda meccs félidejénél lefújnák a meccset és a Pötty-csapat vezetne 3 pecséttel a kiskönyvben a kora terhességes kismamák előtt, akiknek még kiskönyvük sincs. Büszkén nyomtam a gombot, majd megláttam az óriáspocakkal belibbenő kismamákat, akik NST-re, s megint le kellett vonnom a konzekvenciát. Vannak nálam nagyobb darab mackók is a 38. hétben.
Leültünk a váróban és nagyon sokat kellett várni. Ketten voltak előttünk. Közben hol megtelt, hol ürült a folyosó, jöttek-mentek a protekciós kismamák vagy épp nem kismamák. Olyan sokat kellett várni, hogy Krisz elaludt közben, néha én is belebóbiskoltam. Közben többször kimentem pisilni... majd pár órás várakozás után megjelent a monitor kijelzőjén a 301-es szám. A mi számunk. Bementünk és megvilágosodtam. Meg kellett várni az orvost, aki a szakszerű 10 perces genetikai UH-ot elvégzi. A doki kiköpött mása Dr. House-nak, francia beütéssel hosszú ujjakkal, halk beszéddel. Én voltam hozzá a legközelebb mégis csak kábé tudtam kitalálni mit mond. Annak is a felét szájról olvastam, már amikor nem épp a könnyem törölgettem.
A szívem majd kiesett a helyéről, amíg rákente a gépre a zselét ... örökkévalóságnak tűnt. Rám helyezte az eszközt és feltárult a csoda ismét. A csoda, melyet közösen hoztunk össze, a csoda, melybe szerelmesek lettünk ismét... a Csoda, akit a mai naptól Dorkának hívnak. Édes kicsi lányunk harántfekvésben pózolt nyitott lábakkal, hogy a nunija mindenki számára jól látható legyen. "Egy élő magzat" - áll a papíromon, melyet azóta életem főművének tartok és hordozom magammal, mint valami véres kardot! "A lepény a hátsó falon tapad, jó helyen, I. fokban érett. A magzatvíz mennyisége átlagos. BDP: 46 mm (39-52), FL=32mm. Terhességi kor: 19 hét 1 nap - UHT alapján. A lepény 18 mm. Ép koponya kontúr és gerinc végig követhető. Négy végtag, zárt hasfal. Ép vesék. Gyomor- és hólyagtelítődés látható. Ép rekesz. Négyüregű szív." - másolás és befejezés, pont.
Közben megfogta a kis kezeivel az egyik lábát és húzta a feje felé, majd ismét alulról felfelé mentünk. A fejénél a két nagy szeme, a két füle látható. Majd szépen lassan, mintha csak könyökölt volna, a mellkasához szorított fejét felemelte és édesen ránk mosolygott, csukott szemmel, jelezve, hogy odabent minden rendben van. Kész, taccs, rotty, nekünk végünk, ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Kriszre nem mosolygott még nő így soha! Ugye megbeszéltük Pöttyel, hogy produkálja magát egy kicsit, mocorog és elkápráztat minket... meg is tette ő ezt a pocakomban egészen fél 7-től fél 9-ig, de elfáradt, s ő sem bírta tovább a gyűrődést, elaludt a pocakhotelban. S még mire sorra kerültünk...
De megérte! Megérte ezért a mosolyért, a kis testéért, a lábáért, kezéért, pocakjáért, okos kis fejéért a világ legszebb ritmusáért a szívveréséért és mindenért, hogy odabent van és egy mosollyal jelezte felénk, hogy nincs semmi baj, jól érzem magam idebent... s a jóérzés mellett egyből elszégyelltem magam, hogy ennyire nem mertem bízni Dorka rátermettségében... bizonyította már többször, mennyire életrevaló, hogy küzd ő folyamatosan, akkor is, amikor már mindenki feladta, csak Ő s az anyai szív nem. Illetve APA, csupa nagy betűvel. Aki megígérte nekünk az elejétől kezdve, hogy nem lesz baj. Köszönöm neki a bátorítást, hogy mellettünk áll mindenben, hogy vár velünk órákat, ha kell, kiáll mellettünk s közben végig szorítja a kezem.
Köszönöm neki életem legnagyobb csodáját és a szerelmét!
Istenem...GRATULÁLOK NEKTEK!!! Puszi Dorkának ;o)
VálaszTörlés