Összes oldalmegjelenítés

2012. április 27., péntek

Felállt Dorka (2012.04.27.)

Nagyban vasalok, amikor a következőre lettem figyelmes: Dorka hangosat sikított, ami egyértelműen jelzi, hogy valami nagy dolog készül ... vagy csak valaminek neki áll. Szóval elmászott a pihenőszékéig, ami most a kacatjainak a tárolására szolgál, ezt pakolja éjjel-nappal. A lim-lom hegy tetején volt az olvasókönyve, ami most, rögtön, azonnal kellett neki, egy másodperccel sem később. Felhúzta magát térdállásba, majd onnan kitolta a lábait, így gyakorlatilag előrehajolva derékszögben állt, majd következett a csoda, feltolta magát állásba, belekapaszkodott a pocakjába és pár másodpercig cövek egyenesen állt!!!!!
Annyira édes volt!!! Jobban meglepődött a dolgon, mint én, még levegőt sem mertem venni, nehogy elessen, természetesen egyből ugrottam a fényképezőgépért és kameráért, de sajnos addigra egy nagyot zakózott aminek sírás-rívás lett a vége, illetve anya nagy hanyatt csapkodása és földbe seggverése a nagy örömtől!!! 
Annyira ügyeske, hogy elmondani nem lehet. Majd a megnyugtatás után készítettem egy fotó magunkról, hogy a nagy nap valahogy mégiscsak meg legyen örökítve. Kíváncsi vagyok mikor csinálja újra a nagy mutatványt.
Íme a fotó 2012.04.27-e, amikor Dorka először állt:


14 megjegyzés:

  1. Gratulálok Dorka babszi!:)

    Annyira ügyes kicsi lány vagy Drágaság!:)

    Tündérek,szépek vagytok mind a ketten!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönjük szépen a dicsérő szavakat! :9 Átadom Dorkának az őt érintőt, az enyémmel meg növelem a májam :))

      Törlés
  2. Na még 1hónap aztán tényleg futhatsz utána :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez az, bár az eséstől annyira megijedt, hogy még mászni is csak óvatosan mászik most és nagyon védi a fejét mindentől ...

      Törlés
    2. Legjobb lesz, ha vesztek neki sisakot :D

      Törlés
    3. Krisz ugyanezt ajánlotta könyökvédővel és térdvédővel :)

      Törlés
  3. Nagyon ügyes Dorka Baba! Gyönyörűek vagytok! :DD

    VálaszTörlés
  4. Tudtam, hogy nemsokára jön egy ilyen bejegyzés. Komolyan! Főleg, miután találkoztam vele húsvétkor. Dorka nagyon lendületes, eddig is őrült iramot produkált a meglepetésekben, tehát nem is vagyok annyira meglepve. Szernitem, ha megmutatod neki, hogy kapaszkodjon, de ne a pocikájába :D akkor biztosabbnak érzi majd a dolgot és bátrabban próbálja újra. Ha egyszer megcsinálta, akkor képes rá, csak kapaszkodnia kell és nagyon boldogan fog álldogálni egyedül, szerintem. Aztán majd úgyis látja ő, hogy mennyire akarja a dolgot. Bár Dorkát ismerve nagyon :) Ő mindent akar csinálni :D
    Meg tök ügyes, hogy védi a kis bukóját. Ebben profinak kell lenniük babaként, mert tényleg esnek-buknak a sok kísérletezésben. Borikám is még a mai napig is :D De annyira bírom, mert mikor borul, már hunyorít a kis szemeivel és tartja fel a kis fejét és nem üti be. Esni is tudni kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma ismét felállt, de már kapaszkodott az asztallábba. A tegnapi zakózása mély nyomot hagyott benne, mert észrevettem én is, hogy már az esés lehetőségétől is fél ... előre becsukja a szemét akkor is, ha fenékre huppan. Annyira édes! :)
      Igen, ahogy írod, ő mindent nagyon akar és igyekszik! :) Baromi akaratos és kitartó.

      Törlés
    2. Nagyon helyes! :) csinálja csak, Anya pedig dícsérgesse érte lelkesen! :) Bár nem gondolnám, hogy ebben hiba van :)

      Törlés
    3. Tudod Bogi mi a fura? Annyira érzi, hogy dicsérem, annyira jól esik neki és még-még csinálja, hogy meg legyen dicsérve a búrája ... annyira édes! Bezzeg, ha leszidom, na akkor működik a szelektív hallás ... :)))

      Törlés
    4. :D Na ebből is láthatod, hogy Dorka egy tökéletesen egészséges gyerek :D

      Törlés
    5. Nálunk a szelektíve hallás örökletes Bogi! Az apjától kapta ajándékba, az tuti!

      Törlés