Összes oldalmegjelenítés

2012. április 20., péntek

Meglátogattam Dóriékat

Ma meglátogattuk Dórit és Ádámot a kórházban. Még amikor Pacus pocakban volt, nem akartam bemenni, mondtam is Dórinak hiszen emlékszem rá, hogy én mennyire nem akartam a családomon kívül mást látni azzal a leharcolt, szörnyű ábrázattal, a több hónapos kialvatlansággal, a szülés utáni pöffeteg fejjel és szétfolyt testtel, ami rám volt jellemző akkor. Dóri kérem szépen, mintha nem is szült volna és terhes sem lett volna soha. Teljesen kisimult arc, a mindig mosolygós, jóságot és szeretet árasztó szemek nézek rám és úgy irigyeltem. Az a nyugalom, amit árasztott magából, egyből átjárt, még Dorka is leállt a pörgéssel egy pillanatra. Nagyon jó volt látni őket és ezúton is köszönöm, hogy megengedte, hogy bemehettünk hozzá. Az anyaság még szebbé és bájosabbá varázsolta arról nem is beszélve, hogy a hangja is teljesen megváltozott és nagyon édes anyuka! 
Ezennel hivatalosan kijelentem, hogy Dóri barátosnőm belépett a klubba és az új becses neve mostantól: DÓRIANYU!
De hát mit beszélek én össze-vissza, hiszen nyilván mindenki a leghelyesebb és legcsodálatosabb Ádámra kíváncsi, akit csak hordott a hátán a Föld. Kérem szépen, Aki szeretné tudni, hogy néz ki, kérem Dóri blogján nézze meg a 4D-s UH képeket, mert tök ugyanolyan csak már nem bent van, hanem kint. Egy csoda ez a kisgyerek. Alszik, alszik, alszik, amikor sír is édes, bár hozzáteszem annyira aranyos, hogy a sírás is inkább kis elégedetlenségnek vagy éhségnek szól. Nem is nevezném sírásnak. A szeme tiszta Dóri, egyébként egy az egyben Bandy. Olyan csöpp, hogy elmondani nem lehet. No azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dorkához képest pici, hiszen a csajom már 6 és fél hónapos. Ahhoz képest, hogy a 37. héten született és Dóri méreteit ismerve hatalmas baba! A bőre nagyon szép, sem egy ránc, sem egy gyűrődés semmi nincs rajta. Szép kisimult édes csöppség. Külsőleg nem viselte meg a hosszú vajúdás. Ottjártunkkor csupa kékben volt és nagyon jól állt neki, a kiszokni is kék színben pompázott. Jól be volt bugyolálva, hiszen fázós még, ami nem is csoda, hiszen még 3 hétig kellett volna élveznie az anyaméh melegét. Édesemre minden ruha nagy még, de ez is jól áll neki. Sütöttem nekik sütit, jobban mondva 2 nagy tál az osztályé lett az egyik a csecsemősöké, a másik a nővéreké, hogy normálisan álljanak Dóriékhoz, feldíszítettem szépen a csomagot, illetve anyuka is kapott kóstolót. Ádámnak egy katicát vittem, hogy ennek a szerencséje kísérje végig az életét. Amikor legelőször megláttam, majdnem elsírtam magam, de aztán mégsem, nem akartam bőgőversenyt rendezni, nem tudom anyában hogy dolgoznak a hormonok. A következő mondat jutott az eszembe: "üdvözöllek a nagyvilágban drága Ádám. Szóval te vagy az, akiért annyit aggódtam, akire már nagyon kíváncsi voltam, aki megrugdosta a kezem két héttel ezelőtt, amit megsimiztem, ahányszor csak találkoztam anyáddal. Miattad fájt csütörtök egész nap a hasam és a derekam. Vigyázz magadra nagyon és okozz a szüleidnek sok-sok örömet.. Legyél nagyon boldog és Dorkának igyekezz sokat udvarolni, hiszen nagyon várt már ő is pocakon belül és kívül is." - aztán amikor véget ért a látogatás és kiértünk az autóhoz, elpityeredtem magam, hiszen annyira édes ez a kölyök és annyira valószerűtlen egyszerre, hogy itt van velünk végre és nem Dóri hasában figyel, annyira megindító, hogy mennyit küzdöttek érte, mennyit izgultak, mennyire várták. Annyira megérdemlik, annyira jó emberek és szeretetreméltóak, nagyon helyre érkezett ez a kis emberke, akinek a megszólításától nagyon féltem, hiszen nem akartam Pacusnak hívni, pedig Dórival épp arról beszélgettünk egyszer, hogy jó-jó, pocakban oké a megszólítás, de idekint? Hát ő nagyon Ádám, nagyon illik hozzá. Nem KisÁdi, nem Ádika, hanem Ádám. S aki látja rajta azt a hatalmas bölcsességet, ami sugárzik róla, biztosan mindenki egyetért velem. Én csak szuperlatívuszokban tudok beszélni mind Dóriról, mind a gyermekéről.
Egy kis rosszallás mégis maradt bennem: Beával is lebeszéltem a találkozót, bemutattuk neki Dorkát, kicsit babázott ő is, viszont így nem tudtam Dórival úgy beszélgetni, ahogy szerettem volna. Azt akartam, hogy ez a fél óra, amit ott töltöttünk csak róla, róluk szóljon és hát szólt rólam is, Dorkáról is a beszélgetés okán, s emiatt nagyon lelkiismeret-furdalásom is lett. Mindemellett jó volt Beával is dumálni, bemutatni neki, akiért annyit kínlódtunk közösen. Nagyon megdicsérte Dóriékat a vajúdás és a szülés alatti "teljesítményükért". Hazaérkezésük után remélem lesz alkalmam majd megbeszélni, kivesézni mindent. 
Úgy megszottyongattam volna, úgy megölelgettem volna, de aztán nagyon kellett harcolnom saját magammal és az ösztöneimmel. Nem akartam még a baba számára egyetlen biztos helyet megbolygatni, meg hát mégiscsak Dóri az anyukája, ő fogta, én sem adtam ki a kórházban a kezemből senkinek sem szívesen annak idején Dorkát - most belegondolva mégis mindenki megfogta, bár hozzáteszem hozzám csak a családtagok jöhettek be, senki más, aztán így is elkapott Dorc valami fertőzést, amit még idejében észrevettek és kezelték-. Elfogott egy fura érzés. Annak a 0,00000000000000000000000000000000001 százaléknyi fura érzés egy pici babára, de mire hazaértünk, szerencsére ez a nagyon kicsi őrölt kósza gondolat elpárolgott.
Közben Dóri tisztába tett Életkéjét, majd mivel megéhezett elindultunk haza, nem akartuk zavarni őket!
Valóra vált egy újabb álom, valóra vált Dóri és Bandy vágya. Leszületett a gyermekük a lehető legjobb helyre. 
S úgy néz ki, hamarosan újabb Életke érkezik ...

14 megjegyzés:

  1. :) :) Örülök neki, hogy jól vannak és olyan kíváncsi vagyok már Ádámra! Remélem ha már otthon lesznek, hamar lesz ideje Dórinak egy-két kép feltöltésére :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jo, hogy irsz roluk, mert pont azon gondolkodtam, hogy hetvegen meg biztos bent lesznek a korhazban es ha hazaernek sem fog a skypehoz rohanni teljesen erthetoen, de igy legalabb altalad ertesulok es ez nagon jo. Koszonom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :) Hét elején kiengedik őket szerintem, ha minden ok velük!

      Törlés
  3. Gratulalunk nekik a csodas babahoz! Olyan szep, hogy jonnek ezek a kis lurkok. Es hogy jo helyuk van. Sok tejecsket, egeszseget es oromot nekik! Sok-sok puszi neked is Aliz, mert napra keszen tartasz minket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy Bogi és Dórinak biztosan nagyon jól fognak esni ezek a szavak!

      Törlés
  4. Nagyon jó volt olvasni ezt a posztot (is) :)

    És várjuk a beszámolót Dóritól is:)

    Szép hétvégét Nektek!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de jó! Lassan átmehetnél hírportálba Liz, köszi az infót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyitok egy új blogot, ahol az éppen szülő csajokról írok csak egész nap világszerte! ez lesz az új küldetésem :))))))

      Törlés
  6. Szia!
    Annyira jó volt olvasni,hogy minden rendben van a Dóriékkal.
    Napok óta annyira izgultam és annyira vártam a fejleményeket...
    Minden rendben volt-e meg hogy tényleg jól vannak-e.
    (A baba várás 12.hete óta beszélgetünk Dórival és 5 nappal idősebb kismama (volt) mint én)
    Körülbelül naponta 20szor nézem a facebookot meg a blogját..jó hát tudom,hogy nem ez lesz az első hogy iderohan és máris írni fog, én mégis ezt tettem.
    Amikor meg megtaláltam nálad ezt a bejegyzést egyszerűen csak sírtam sírtam sírtam...az örömtől :)
    Lehet hogy bután hangzik, hogy mind e mellett nagyon irigy is vagyok mert ő már láthatja, érintheti...ÉNISHAD ÉNISHAD!!!
    Alig várom,hogy ez kis Nyuszkóka kibújjon a pocakomból :)(36+4nap)
    Szóval így a végére mégegyszer NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy megírtad ezt és NAGYON ÖRÜLÖK A KIS ÁDÁMnak és a Dórinak hogy minden oké :)
    Sok puszi neked is!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor indultam be szülni, írtam egy bejegyzést, hogy elindult a csodánk kifele ... :))))) annyira zavarban voltam, azt sem tudtam merre hány méter! :)
      Nemsokára te is a kezedben tarthatod. Ezt a pár hetet már négykézláb is ... fejen állva :)))

      Törlés
  7. Nagyon jó volt olvasni, a fenti sorokat. Pénteken indultunk Pécsre, de még befutottam Dprcihoz pár percre, nem tudtam volna e nélkül elindulni :) Tényleg egy tündér Ádám, ahogy a plédbe bebugyolálva szuszogott Dorci kezében ...... nem zavarta semmi. Ugyan az a nyugodt babab , mint a pociban:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ám Ritus, nagyon édes! Alig várom, hogy hazamenjenek, majd szóljanak, hogy lehessen menni látogatni és végre meg tudjam fogdosni :)))

      Törlés