Jelentem: terhes vagyok! Hivatalosan!

Hivatalosan is terhes vagyok! Megkaptam a családi adókedvezményhez a papírokat, mely a következő sort tartalmazza:

"Igazolom, hogy Xné Y Liz elmúlt 91 napos terhes." - szól így a nagyon komoly, tépett szélű papírfecni. Csalódott vagyok, úgy gondoltam, valami olyat kapok, ami emlék lehet ami kitüntetéshez vagy dicsérethez hasonló... hát mégiscsak ÉN vagyok állapotos... én...én...én... és nyilván még rajtam kívül több ezren. Most döbbentem rá, hogy nem csak én járok ebben a cipőben. Hiába járok terhesgondozásra, hiába járok az orvosomhoz, hiába megyek védőnőhöz, nem nyitottam ki a szemem eddig. Azt láttam  persze, rajtam kívül is vannak kisebb-nagyobb pocakkal rendelkező nők, de egyedinek hittem magam, s egy papírfecni kellett, hogy rádöbbenjek, hogy egy vagyok a sok közül. Azonban ma eldöntöttem, hogy akkor is egyedi vagyok, mert senkinek sincs még egy olyan Édes Kis Pöttye, mint nekem. Már pár napja mondogatom neki, hogy pénteken megyünk a doktorbácsihoz, aki megnézi, mi újság vele odabent. Így a mami és a papi is látni fogja, úgyhogy legyen aktív úgy, ahogy este 10-11 óra és hajnali 3-5 óra között. Integethet is meg minden, csak ne aludjon, mert szeretném látni, hogy mi köze a benti életnek azokhoz az érzésekhez, amit én érzek idekint. Valóban, tényleg őt érzem vagy elment az a csöpp maradék eszem is, ami volt. Én bízom az elsőben. 

Krisz vett sztetoszkópot, hogy ha már nem tudunk leskelődni, akkor hallgatózzunk. Biztos vagyok benne, ha nem több millióba kerülne egy komoly UH gép, akkor vett volna azt is, de így maradunk a fülelésnél. Szóval bugyogás, kopácsolás. Most ez a két dolog, melytől könnybe lábad a szemem. Imádom hallgatni! Jófej pötty, mert amikor hallgatom/hallgatjuk, produkálja magát, így bízom abban, hogy holnap a vizsgálaton is mami kincse szót fogad, mint ahogy eddig mindig. Pl. amikor első Uh-ra mentünk, ott is megbeszéltem vele, muszáj, hogy dobogjon a kis szíve, mert nagyon szeretnénk őt, de neki kell elintézni az első lépéseket, a többit majd megoldjuk közösen. 

Szóval holnap a nagy nap! Új találkozás. Egy merő ideg vagyok. Kriszen is érzem a feszültséget, de inkább ő a nyugtató szerepét vette át. Majd idegeskedek helyette is. Tudom, hogy nem lesz, nem lehet baj! Tudom, hogy egészséges a gyerekem. Mégis hülye vagyok. A Corvin utcába 3 órára kell menni, fél órás lesz a vizsgálat, mely nagy megdöbbenésemre hüvelyi UH. Neten néztem utána és láss csodát! Még egy emberrel több, akit strigulázhatok. Lassan többen jártak már bennem, mint egy 'dinnyeárusban', aki az a néni, aki az út szélén dinnyét árul bódé nélkül, mert nem fázós, vagy épp a férjét várja miniszoknyában és azért térdel a bácsi előtt, mert szépen kér tőle valamit. 

Szóval újabb vonal a füzetemben. Mindenesetre csak az az egy bökkenő van, hogy Krisz kimarad ebből a bennem matatásból vagy 9 hete :) Mindegy, átadja a helyet a hozzáértőknek. :)

Le a kalappal az uram előtt. Mindenhova el- bejön velem, minden vizsgálaton részt vesz, még a cytológia közben is hősiesen ült a kisszékben és sajnált, miközben megbeszélték a dokimmal, hogy mindketten el vannak nyomva otthon, mert a feleségük akaratos picsa és mindig neki kell, hogy igaza legyen. Mondtam én az uramnak, hogy ezzel nincs egyedül és tessék! 

Ennél jobb támaszt nem is kívánhatnék magamnak. Holnap is kísér és jön és beszól, ha valami nem tetszik.

Akik olvassátok a blogom, kérlek benneteket, hogy holnap 3 órától egy jó nagy pozitív energiát küldjetek és szorítsatok Pöttyért!

Tanulság az elmúlt napokra nincs! "Talán annyi, hogy befoghatom!" -Boginak írt levelemből idézve. 

BOGI!

Remélem nem haragszol meg, hogy írok rólad!

Bogi, aki az Óperenciás-tengeren túl, tündérországban tünérBorival és tündérMikivel éldegél hármasban. Nemrég született kisbabájuk, aki a világ egyik leghelyesebb tündérkéje. 

Ha én olyan körülmények vagy inkább egészségügyi rendszernek hívnám, amiben ő szült és töltötte állapotosságát... szóval ha nekem olyan körülmények között kellett volna a terhességemet és a szülést végigvinni:

AD1.: biztosan begolyóztam volna.

AD2.: szülés közben fogtam volna magam, felálltam volna és legközelebbi géppel hazajöttem volna.

Náluk valahogy természetesebb állapot a terhesség és a szülést, a támogatásokat sem veszik olyan ostobán, rendszertelenül, átgondolatlanul, mint Magyarországon.

Bogi! Minden elismerésem a tiéd! S még egyszer: nagyon büszke rád!

Fontossági sorrend, felesleg, felesleg hátán...

Ma munkából kicsit előbb eljöttem, orvoshoz kellett ma mennünk. A 12 hetes kötelező vizsgálaton estünk túl. Orvos előtt, elmentünk egy bababoltba, ahol csupa tündéri dolgokat, eszközöket nézegettünk, megbeszéltünk, kielemeztünk és csodáltuk az árakat! Pedig olcsónak mondható az üzlet! Babaágyat néztünk 14.000,- Ft-ért, igaz volt sokkal drágább is. Nekünk ez is megteszi. Babakocsi pl. 75.000,- Ft-ért. Krisz le is akadt egy-egy kocsinál, mégiscsak 4 kerék, igaz maximum 0,5 lóerős, de gurul és benne van a nevében, hogy KOCSI! Ez az Ő választása lesz. Amit kinézett 75.000,- Ft-ért, megvesszük a Bazár c. újságból 15.000,-ért. A másik fontos dolog az etetőszék, ennek is van kereke általában és gurul, de szerencsére z örököltünk, úgyhogy nem kell arra sem költeni.

Kell még egy fürdőkád, egy kiságyra rakható pelenkázó - 7.000,- Ft -, illetve a fürdőszobába egy olyan pelenkázó, ami vízhatlan, ha kivesszük Pöttyöt a fürdőkádból, egyből "el lehessen készíteni" szopihoz és alváshoz! Szóval durván számolva minden kegyszer-vegyszerrel együtt 100.000,- Ft fogja betakarni a baba érkezéséhez szükséges dolgokat. Ezen kívül az induló csomagot kell kiegészíteni. Regisztráltam egy kismama oldalon, mely automatikusan a regisztrációhoz ad egy csomagot. Ebben vannak a baba kegyszerei a popsitörlőtől a pelenkáig nagyon sok minden. Legalább ezzel sem kell sokat foglalkozni, csak pótolni. Ezt nyár elején fogom megkapni. Úgy döntöttünk az urammal, hogy mindent megveszünk nyár közepére. Szobát festünk, berendezkedünk, hogy a legvégén csak hesszelni és pihenni kelljen. Másrészt akivel eddig találkoztam azt mondták, hogy tuti kislány és tuti megszületik szeptemberben. Kivételesen hallgatok most a szócsövekre, ugyanis az anyukám ma ismét megemlegette a államvizsgás storymat, ami egyébként engem abszolút jellemez. 

Ugyanis történt az első államvizsgám alkalmával, hogy ameddig csak készültem, tanultam, addig nem vettem a diplomaosztó ünnepségre kosztümöt, mert azt vallottam, hogy ameddig nem sikerül ténylegesen az államvizsgám, addig nem dobok ki feleslegesen pénzt egy ruhára... meg amúgy is milyen ciki lesz, hogy nagyban készülődök, vásárolgatok, és nem lesz meg a vizsgám. Így aztán odáig jutottam, hogy szín ötösre leállamvizsgáztam, majd rohanhattam haza, hogy kosztümöt vegyek. Ebből az lett, hogy egy nagyon ronda lila színű, csíkos L-es kosztümöt kaptam - az S-es bőven elég lett volna - baromi drágán, mert természetesen a legutolsó pillanatra elfogyott minden normális gönc. Ebből az következett, hogy olyan ronda nem voltam sehol sem, mint akkor és ott. Ráadásul minden csoporttársam az államvizsga napjára szervezte a bankettjét a családjával, én még azt is megtiltottam, hogy egyáltalán beszéljünk a családi összejövetelről napsütésben, 30 fokban, s rá 2 hetére tartottunk meg kisebb szélviharban. Most is azt mondom, hogy ez így volt jó. Ha nem sikerült volna a vizsgám, az még rosszabb, hisz otthon vár ajándékokkal és pénzzel a fél rokonság, én meg bőgve megyek haza... azért ahogy ismerem a családom, biztosan odaadták volna akkor is ajándékokat, max. a pénzt tartották volna meg. :) 

A második államvizsgámnál azt hittem majd bepótolom az elmaradt bankettet időben, na ott meg az ünnepélyes diploma-osztó maradt el érdektelenség miatt. Ami egyébként nagy kamu volt. Pedig ott aranydiplomával végeztem. Szó-szó.

Én ezt a viselkedésemet nem érdektelenségnek vagy srtucc-politikának hívnám. Mindig azt vallottam életemben, hogy felesleges előre sietni, mindig az adott problémával kell foglalkozni. Ha felfele megyünk a lépcsőn, mindig csak egy lépcsőfokot másszunk meg, majd idővel jön a többi is. Anyám emiatt fogja a fejét mindig. Érdekes, hogy a magánéletben, a tanulmányaimban nem tudok, nem tudtam előre gondolkodni, vagyis nem akartam, vagyis nem volt bizalmam saját magamhoz sem... ami egyébként természetre egyáltalán nem jellemez. Viszont az üzleti életben hónapokkal előre tudom mi fog történni, mi miután következik. Előre gondolkozom, csak így lehet megélni és előre haladni. Jól megy a cég, amit szinte egyedül vezetgetek már egy ideje. 

Most viszont visszaütött ez az egy lépcsőfok megmászása-féle dolog. 12 hetesen van egy kötelező vizsgálat a nőgyógyásznál, mely igazolja, hogy tuti terhes vagy, illetve hogy fejlődik a babóca. Ezt be kell írni a kiskönyvedbe, különben nem kapsz családi adókedvezményre jogosító papírost. 90 napos terhesség esetén kap a kismama ú.n. családi adókedvezményt, ami azt jelenti, hogy nem kell annyit adóznom, így több lesz a fizetésem. 92 napos terhességig kell kikérni az illetékes védőnőnél, aki a terhesgondozóba küld az igazolással. Én ma 91 napos vagyok, még jó, hogy ma voltam a 12. heti kötelező vizsgálaton. Holnap rohangálhatok, vagy inkább Krisz a doksiért, hogy az asszonynak legyen valamivel több pénze. És megint nagyon jó fejnek érzem magam, hogy milyen rendes vagyok, hogy beszállok még több pénzzel a családi kasszába! Köszönöm Liz!

Az új kormány által hozott rendelkezések betarthatatlanok és eszméletlenek! Igaza van az orvosomnak, amikor azt mondja, hogy ne őt korholjam, nem ő találta ki, neki ez csak plusz feladat, amit a háta közepére sem kíván. 

AFP-re el kell mennünk 15 hetesen, teljesen feleslegesen, hiszen a Down-szűréssel együtt már kiszűrik az AFP-nél vizsgált kóros elváltozásokat. Ha nem megyek el AFP-re, akkor nem kapok támogatást, ugyanis ez is kötelező vizsgálat. Felesleges újabb szúrkálás! Mindegy, Pöttyért csinálom, muszáj, mert nagyon akarjuk. Következő baki! Hiába van az uram beírva apának a kiskönyvben, hiába vagyunk összeházasodva 3 éve, hiába van egy 2008-as házassági anyakönyvi kivonatunk... nem számít. Szülés alkalmával egy 300 napnál nem régebbi hitelesített házassági anyakönyvi kivonat fénymásolatát kell bevinni magunkkal a kórházba. NORMÁLISAK EZEK?- ez csak egy 'költői kérdés' volt!

Mindegy, ma mindezekről felvilágosítottak. 

Hál' Isten minden rendben van Édes Kis Pöttyel. A véreredményeim teljesen rendben vannak, a pocakom nődögél, Cyto-t levette ma a doktor bácsi és közben annyira aranyos volt, hogy majdnem elpityeregtem magam. Most szabadott először mintát venni a rákszűréshez, eddig nem engedtem meg, mert a bűvös 12. hetet csak tegnap léptük át. Így nekiállt aranyom és mondta, hogy nagyon fog rám is és a babócára is vigyázni, mert tudja, hogy mennyi mindenen mentem már keresztül és muszáj, hogy Pötty megszülessen. Egy nagyon pici mintát vett csak le, inkább legyen P null - vagyis értékelhetetlen - az eredmény, minthogy bármi gond legyen-mondta. Ez is kötelező vizsgálat. Meg kell csinálni a terhesség alatt legalább egyszer! Ha nincs meg, az is megvonással jár, mindegy, hogy értékelhetetlen-e az eredmény vagy sem. Szóval le a kalappal az orvosom előtt, mindent megtesz értem, értünk, Pöttyért! Ilyenkor kicsit elszégyenlem magam, hogy egyszer megingott a bizalmam vele szemben s majdnem orvost váltottam a terhességem legelején, de szerencsére megszólalt a belső hang és maradtam nála. Ő mindig hitt bennem, a babában, hogy életben akar maradni és küzd... Igaza lett! Köszönöm neki ismét! Szépen növekszik szerinte. Ezen a vizsgálaton kiderült, hogy vérzékeny vagyok, amit időben neki kell állni kezelni, mert szülésnél gond lesz. Akkor kezeljük...

Már csak a pénteki szűrésen lennénk túl, s minden rendben lenne, nem aggódnék többet! - egy hétig mondjuk!

Tanulságok a mai napra!

1. Jó orvosom van, s közben megint elérzékenyülök, hogy mennyire jó és okos vagyok, hogy őt választottam.

2. Csomó felesleges dologgal keserítik meg a kismamák életét és mindennapjait a hülye szabályozások miatt, ahelyett, hogy élveznénk áldott állapotunk minden rezdülését!

3. Egyszerre több lépcsőt is meg lehet mászni, sőt 2 héttel előre is lehet gondolkodni, mert KELL!

4. Nekem van a leghősiesebb uram a világon, aki minden vizsgálaton mellettem van és ha nem a kezemet fogja, akkor kisszékről nézi, hogy kínozzák az asszonyát és nem lesz rosszul a vér látványától... 

Köszönöm, hogy vagy nekem!

Köszönöm Dóri, avagy a Várandósnapló

Tegnap Dóri barátnőm akkora meglepetést okozott!

Kaptam tőle egy könyvet. Na, nem ám akár milyet! Szinetár Dóra: Várandósnapló

Nagyon hasznos olvasmány, napló és CD egyszerre. A lemezt végighallgattam, ezzel párhuzamosan végig is bőgtem. Nagyon szép zenéket tartalmaz: What a Wonderful World, Édes kisfiam, Úgy szeress ... ezeket már a pocaklakó is hallgathatja, állítólag fejlesztő hatással bír. Egyenlőre én még csak a könnycsatornák megnyitását és tisztítását tapasztaltam ezzel kapcsolatban.

Olvasmány, mert hasznos tanácsokat ad homeopátiával, babkelengyével, munkával és még ezer-féle dolgot illetően. Saját tapasztalatait írja le a színész-énekesnő, miközben Zorka babáját várja. Azért is tetszik annyira, mert nem általános és örök érvényű állításai vannak ... hogy most aztán csak ez a jó és semmi más, hanem a vele ténylegesen megtörtént eseményeket és bevált módszerekkel foglalkozik, meséli el. Így mindenki azt vesz magára és fogad meg, amit szeretne. Ami viszont a legjobban tetszik a könyvben az az, hogy egy-egy oldal be van ékelve és hetekkel be van számozva, illetve a ferdén írókra gondolván be van vonalazva. Ez a napló része. El is határoztam, hogy mindegyik héthez írok egy rövidke, levelet a kisbabámnak címezve. Majd ha majd nagy lesz és már fel tudja fogni és értékelni tudja, odaadom neki és elolvashatja mennyire vártuk és mennyire vigyáztunk rá, amíg a pocakomban volt. Tudni fogja, mi történt vele a fogantatásától a születéséig. 

A múlt hétvégén, amikor otthon voltam, anya odaadta a terhes kiskönyvét, mely a mi - húgom és én - történetünket tartalmazta a pocakban töltött életünkről. Nagyon jó volt olvasgatni, lapozgatni. Remélem a gyerekem szívét is olyan melegség tölti el, mint az enyémet, amikor a kezembe tartottam tulajdonképpen  "magam", annak ellenére, hogy nem volt könnyű terhessége anyámnak velem.

Holnap megyek orvoshoz, így egy újabb sor fog belekerülni Édes Kis Pötty történelmébe, Kiskönyvébe.

Most megyek és nekiállok kitölteni a 12. hétig a naplót! Ma 12 hetesek vagyunk és jól érezzük magunkat és egymást!

KÖSZÖNÖM DÓRI!

Zala Volán! Köszönöm!

Kedden, amikor anyukáméktól jöttem haza Győrbe, a következő történt meg, amire álmomban nem gondoltam volna:
Reggel Vásárhelyen felszálltam a buszra Majával, a 3 kg 55 dkg-os 11 hónapos harci vérebbel.
Ő az, a képen, látszik mennyire vérengző vadállat!

Szóval szállok fel a buszra, Maja egy kék kötött kisvirágos, kristályos aranyos zsebes ruciban. A buszsofőrtől a legkisebb ovisgyerekig mindenki simogatja, beszélget vele. Maja teszi-veszi magát, megmutatja hogy tud szépen nézni, szépen kérni, ül, fekszik és boldog, hogy ennyien foglalkoznak vele. Jegyet nem kell neki vennem, mert hát ilyen aranyos babának nem kell, modja a sofőr. Devecserben leszállunk, mindeki búcsúzkodik, integet a vadállatnak. Volt pár percem a győrbe tartó buszra, így sétáltunk egy kicsit, pisi és egyebek, nehogy gond legyen a hosszú úton. Megérkezik a Zala Volános autó, felszállunk és a következő böffenés hagyja el a buszsofőr száját:

S.: "Asszonyom! A kutyája nincs rendesen felöltöztetve!"

É.: "Tessék? Nem értem!"- s közben nézem én hülye a kutyát, hogy mi nincs rajta...

S.: "Azonnal takarodjon le a buszról a rühes vérebével együtt, mert szájkosár nélkül nem szállítható a dög!"

Köpni, nyelni nem tudtam. A mellettem lévő öreg néni felszól a buszsofőrnek - miközben a 3 heti hidegélelemmel megpakolt baromi nehéz utazótáskát húzkodom a kézitáskával és Majával együtt lefele -, hogy:

"Nem látja, hogy kismama? Itt szállítják a vörösiszapot, tiszta por minden, ez a szerencsétlen - mármint én -, meg pocakkal itt szívja ezt a mérget ilyen hidegben!"

S.: "Akkor, ha mérgező, gyorsan szálljon fel asszonyom!"- mondja a sofőr az idős hölgynek, miközben nekem biccent, hogy maradjak csak lent szépen.

Azt azért még a döbbenettől oda tudtam neki bökni, hogy ennél nagyobbat ne élvezzen sohasem! Lecuccoltam, gondoltamlerakom Maját, mert már baromi nehéz volt, nekem is mozognom kellett egy kicsit, mert baromira fáztam, a legközelebbi busz Győrbe 1 óra majdnem. Sebaj, majd szívjuk a port, Maja eljátszik a fűben én meg nézegetek. Na, ahogy Maját leraktam, két kóbor keverék kutya egyből rávette magát, nekiestek szegénynek. Szerencse Maja nem beszari, beállt ő is támadóállásba, de mielőtt még szétszedték volna a gyerekpótlómat, inkább felkaptam és szégyen ide vagy oda, de elrugdostam onnan a két kóbor állatot. Vártunk, vártunk, Maját beleraktam a kabátomba, ne fázzon, így egymást is melegítettük, közben az idegtől görcsölt a hasam is. Nem bírtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire gerinctelen féreg és szívtelen, mint a sofőr

Megjött a következő Zala Volános busz. Már gyomorideggel szálltam fel. Nagy megdöbbenésemre a buszvezető egy haláli tüneményes figura volt. Scotter's üvöltött az busz rádiójából, miközben széles vigyorral Maja hátára egy csomagjegyet nyomott és mondta, hogy kisbabának nem adunk jegyet, mert ő zsebben is elfér. Megdadajgatta a kuttyot, Maja örömében pusziszkodott vele. Rányomta az utazómra is a csomagjegyet, miközben konstatálta, hogy nekem is csak egy jegyet ad, bár lassan kettő kell. hiszen lát, amit lát...

Elmeséltem neki, hogy milyen incidensem volt egy órája a kollégájával. Még ő kért elnézést és helyeselt. tudta, milyen az ember, sok panasz van rá, de nem tudnak vele mit csinálni.

Most is tanultam valami újat és levontam a konzekvenciát:

Kutyára kötelező szájkosár 4 kg és 1 éves kor felett tömegközlekedésen.

Ezen kívül, ha nincs szájkosár, van egy nyilatkozat, ami arról szól, hogy a kutyám nem hordoz olyan vírust, betegséget vagy egyéb fertőző kórt, amely káros lehet gyermekre vagy felnőttre, akkor a doksi aláírásával, oltási könyv igazolásával lehet szájkosár nélkül ebet szállítani tömegközlekedésen!

Ennyit az első Zala Volános buszsofőrről... nyilván hiányos menetfelszereléssel indult ki a zalaegerszegi buszmegállóból a mindig tökéletes sofőr, ha nem így lett volna, akkor felszállhattam volna a rühes dögömmel együtt a buszra, mégis én lettem megalázva. 

Csak úgy... mindenestül mindenről

Jövő hét pénteken, április 1-én megyünk UH-ra. Az őrület határán állok, állunk. Ennyire lassan soha nem telt egy hét sem. Igaz, ezt mondtam akkor is, amikor a 7 hetes UH után azt mondták, hogy a következő a 12 hét végén esedékes. Ez a 4 hét gyorsan elrepült, de az ötödik... Ólomláb, ólomláb, ólomláb!

Hétfőn orvoslátogatás és cyto esedékes. Már régebben le akarta venni, de mondtam neki, hogy amíg a 12. hétben nem vagyunk, addig még véletlenül sem nyúlhat hozzám! Ezen jót röhögött és neki akart állni, viszont amikor összehúztam a szemöldököm, rájött, hogy nem mókázom és ő sem vette viccesre a dolgot, így helyette megkaptam a szokásos útravalót, amit minden egyes alkalommal elmond: "Liz, terhes kiskönyv nélkül nem megyünk szülni, különben hazazavarom érte!" - "Tuti az lesz az egyetlen, amit otthon hagyok" - válaszolom minden alkalommal! 

A hetem eddig programokkal teli volt, mégis lassssaaaannn telik! Dórival sétáltunk egy jót. Maját vittük sétálni, miközben Maja végig a kezemben volt. Nem árulok el égbekiáltó dolgot  -  remélem nem haragszik meg érte -, Kaáliról beszélgettünk, odajárnak lökésért a babához. Sajnálom őket nagyon, hogy nem kapnak időpontot... és soha nem olvasok fórumokat, most megtettem. Ezren panaszkodnak, hogy nem jutnak egyről a kettőre. Most jutott eszembe, hogy Dóri helyében én nem arra kérnék időpontot, hogy a leleteimet egyeztessem a dokimmal, hanem valami más indokot kitalálnék. Az is megfordult a fejemben, hogy felhívom az intézetet és őket is megfenyegetem, hogy rájuk gyújtom az egész kócerájt, mint ahogy a szülészetet, Reni barátnőm Botondjának születésénél. Talán elérnék valamit? Nem hiszem. Mégis úgy gondolom, hogy semmivel sem kevesebbek azok, akik lelet-megbeszélésre mennek, mint akik mondjuk beültetésre... mindenkinek a saját dolga az elsődleges és nyilván ők sem 1 hete várnak. Szégyellhetnék magukat, akik kitalálták ezt a kiba ... tt rendszert. Dóriék nagyon megérdemelnék a babát, ritkák az ennyire aranyos, kedves jószívű emberek, mint Ők Bandijával. Szerintem nem Kaáli fogja megadni nekik a lökést, hanem a Pötty. Mi vagyunk az élő példa arra, hogy minden próbálkozás ellenére vagy nem maradt meg vagy nem jött össze a baba, s amikor már majdnem lemondtunk róla, jött egy kósza gondolat, hogy csináljuk gyereket és tessék! Csapó most indul.

Hét elején voltam védőnőnél is, aki meglepően konstatálta, hogy a 14 kg-os hízásom ellenére 0,5 kg-ot fogytam! Zsuzsi barátnőm egyből rám vetette magát, hogy "ugye nem fogyózol, te HÜLYE?" - alig megszeppenve tudtam csak kinyögni, hogy nem! Nem! NEM!

Nyilván nem Norbi Update diétájának és Maja lenyelésének köszönhetően szedtem fel összesen 13,5 kg-ot! 

Sebaj, ez sem számít.

Szóval védőnő, Márti néni. aranyos, kezdem megszeretni. A véreredményeim rendben vannak, minden tökéletes, azt mondta, beleírt a kismama könyvembe is. Hazajöttem, s Krisznek mutogattam, hogy nézd, már 4 sorral több van benne, mint pár héttel ezelőtt! Ez akkora dolog!! Tudom, akiknek gyerekük van, most nagyot mosolyogtak, hogy 4 sor ... és akkor mi van. Viszont engem ez a 4 sor megríkatott. Meghatódtam, hogy egyre több dolog kerül bele a füzetecskébe, ami rólam, de legfőképp a babáról, a kisbabámról szól, s ha baj lenne, ezek a sorok már bele sem kerültek volna. SŐT! Soha ennyi sor nem volt még egyik a könyvemben sem! Egyre szorosabb közöttünk a kapcsolat annak ellenére, hogy nem láttam 4 hete s csak papír formájában és simogatások által tartjuk a kapcsolatot egymással s kapom a visszajelzéseket róla. Sokszor vannak olyan kósza gondolataim - amiket aztán gyorsan el is hessegetek-, hogy mi van ha már nem is él, mi van, ha valami baja van, ha ... ha... ha... Olyan rég volt UH! Most bízom és remélek s a pozitív dolgokat próbálom bevonzani, hogy minden rendben és egészséges a baba. Csak ez lehetséges! Mégis félek a Down-szűréstől, melynek véreredményei megjöttek tegnapelőtt. Semmit nem számít és semmit nem lehet érteni belőle. Okosan ki van ez találva kérem szépen! 10.000,- Ft a vérvétel. Ám, ez kombinált teszt... plusz 20.000,- Ft az UH. Csak a vérvételből semmi sem derül ki, muszáj kifizetni a húszast is, ugyanis olyan környezeti tényezők, mint a dohányzás, az életkor stb... befolyásolja a Down-teszt eredményét. Úgyhogy ha valaki egyszer már nekiállt, a 30.000-ret perkálhatja. A legjobb, amit Zsuzsitól tudtam meg, de már pedzegette a védőnőm is, hogy aki a 30.000-es szűrést választja, az ezzel az összeggel nagy részben támogatja a 16. héten esedékes AFP-szűrést is, ami egyébként TB támogatott, ingyenes. A legjobb emellé: létezik 9.000,- Ft-os Down-szűrés is, amit nekem meg sem említettek, jobban mondva azt mondták, hogy nem létezik már. 

Ezek szerint vagy baromi gazdagnak látszom vagy nagyon hülyének :)

MAI NAPI TANULSÁG:

Hiába alapos az ember, hiába néz utána mindennek ötszázszor, hiába olvasol el minden szakirodalmat, abban biztos lehetsz, hogy a Te terhességed nem hasonlít egyikhez sem, a Te babád nem akkora, mint a szakirodalomban és az interneten, a Te babádnak biztosan 2 nappal később nő ki a füle tövében lévő harmadik szőrszál, mint másnak. Minden terhesség egyedi és leírhatatlan. 

Mindenki vegye meg a Kismama c. lap különkiadását, melynek címe a kilenc hónap. 211 kérdés és válasz. Minden benne van, amit nem árt tudni. Én leszoktam a fórumolvasgatásról, mert rájöttem, hogy hülyeség!

Én már állapotos akarok lenni, nem terhes!

Ps.: anyukámnak és apukámnak köszönöm mindent az elmúlt pár napért! Olyan jó volt otthon lenni!

Én?!

Hétfőre meghívtak kismama klubba, amit a védőnőm hozott létre.

Kismama klub??!! Ééééééééén??!!

Először értetlenkedtem a telefonban Márti néni, pedig váltig állította, persze, hogy én.

Aztán magamra néztem, láttam nagy mell, nagy pocak, terhesség, kismama... vagyok.

Eszméletlen!

Minden gondolatom a baba, a pocak, az állapotosság. Amikor mások mondják, milyen helyes kismama, körülnézek, hogy hol?!

Furcsa játékot játszik velem és legfőképp az agyammal az élet! Tudom, hogy babám van, tisztába vagyok, hogy eshettem teherbe és képben vagyok minden körülöttem zajló dologgal, viszont azt hiszem, hogy csak én vagyok tisztában ezzel. Ha más mondja, még nem veszem magamra. Fura, amikor Krisz nyúl a pocakom felé, hogy megsimogassa, először mindig nézek, hogy mit szeretne csinálni, mire leesik, hogy ez az ő babája is. Mégis csak ő csinálta...

Nagyon jó érzés, amikor valaki elmegy mellettem az utcán, ránéz a hasamra és mosollyal nyugtáz... visszamosolygok és vidámabb a napom. Kíváncsi lennék miért mosolyognak automatikusan az emberek egy terhes nő láttán? Szimplán örülnek, pozitív látvány, új élet, új kezdet, boldogság? ... vagy ... Majd megtudja mire vállalkozott mosoly ül az arcára ki az embernek?

Alig várom már a tavaszt, hogy vastagkabát nélkül lehessen sétálgatni, így nem kell takargatni magam semmivel! Na akkor hogy kitolom majd a hasam... bár tegnap Dóri barátosnőmék voltak gyorsvacsira nálunk, s kisebb döbbenetet láttam az arcán, amikor a méreteimmel 'dicsekedtem'. Már nem tudom keresztberakni a lábam, ha leülök. Viszon tudok oldalra fordulva aludni úgy hogy nem dőlök orra. A pocakom ellentart. Nagy nehezen leszoktam a "mindent hasból csinálok" témáról. Nagyon ritkán fordul elő, hogy azon kapom magam, lazítanom kell. Már fent tudok este 9-ig maradni úgy, hoyg napközben egyre ritkábban alszom. Fáradt vagyok, de ez már közel sem annyira vészes, mint az elején. 10 hetes és 5 naposak vagyunk. a jövő hét ismét a rohanás, az ide-oda ugrálás-futkozás hete lesz és az azt  

Maja... odaadásból, mami flörtölésből jeles

Köszönöm mindenkinek, aki szorított értünk, bízott bennünk és hitt Pöttyben, hogy küzdő alkat aranyom és meg akar születni. Külön köszönet Majának, aki bátorságról, empátiából, szeretetből, ragaszkodásból  tett akkora tanúbizonyságot, hogy azóta is kapkodom a fejem. Mellettem ül most is, néz felfelé, hogy biztos minden rendben van? Amikor az UH-ról jöttem haza, leültem a kanapéra. Nem sírtam, potyogtak a könnyeim öntudatlanul, nem tudtam a dologgal semmit sem kezdeni. Próbáltam abbahagyni, másra gondolni, nem ment. Folyt... csak folyt patakokba a könnyem. Maja elém állt, szemét a pocakomra szegezte és nekiállt furcsa hangon és ritmusban ugatni, "húúúú"-zni és vonyítani. Nem érettem először, majd rájöttem, miután könnyem sikerült letörölnöm, hogy a babának magyaráz, szinte számon kérő hangon, hogy :

"Mit képzelsz Te, hogy a mamira így ráijesztesz?! Megengedtem, hogy beférkőzz hozzánk 4.-nek az életünkbe! Eltűröm, hogy a papi keze 5 alkalomból 3-szor a mami pocakján van miattad, téged simogat, a Te buksidra ad puszit az enyém helyett! Szedd össze magad s most már viselkedj jól!"

Amikor mindezt megértettem, azon kaptam magam, hogy torkom szakadtából visítok a nevetéstől, a könnyem már amiatt folyik. Mindezt mozdulatlanul és magamban próbáltam elintézni, nehogy Maja baba monológját valami megszakítsa, nem akartam kizökkenteni a magyarázatából. Emellett magamon is nevettem, ugyanis azon kaptam magam, hogy mozog az ajkam. Figyeltem Maja száját és aki ismeri tudja, hogy nagyon nagy kifejezőkészséggel bír a kutya, a mimikája és az ajaktartása, mint az emberé. Szóval mozgattam az ajkam és próbáltam hangokat formálni, ügyeskedtem összerakni a hangokat egymás után, a szavakat, a mondatokat. Így szerintem a fent említett beszédet tartotta meg Maja. 

Ez elfeledtette minden gondom, bajom s azóta is mosoly, mosoly... bár óvatosabban.

Minden múlandó, mindenért meg kell harcolni, de ha hiszünk benne, bármi elérhető Én imádkozom, mások vudubabáznak, valaki betépve ősi táncot jár, vagy épp szeánszot tart. Mindenki hisz valamiben, valakiben. Nekem a jó Isten sokat segített eddig is, ezután is imádkozni fogok. Édes Kis Pötty meg akar születni s mi nagyon várjuk. Rajtunk kívül nagyon akarják a családtagjaink, barátaink, akik velünk és mellettünk voltak jobb-rosszabb időszakokban. Bízunk és remélünk. Hitet szeretnénk adni azoknak, akik évek óta hozzánk hasonlóan mindenféle módszerrel  - az ágy alá tükörrakástól a tudományos hormonkezelésig mindennel - próbálkoztak babagyártás ügyileg. Akiknek még nem jött meg a kedvük a babaprojekthez, talán most fog. Azoknak, akiket ismerünk és azoknak akiket nem. 

Legfőképp Dóri barátnőmnek és Bandijának szeretnénk hitet és biztatást adni: higgyétek el, mi tudjuk... a legelveszettebb, legkegyetlenebb helyzetből is van kiút. Akiknek Édes Kis Pötty adhat új lehetőséget, s a határidő betartására kötelezi őket! Mindent érte csinálunk. Minden gondolatunkat a babánk teszi ki, ezzel kelünk, fekszünk. Aggódunk, félünk, olykor besokalunk, földre zuhanunk, porig zúzzunk magunkat, de újra felállunk és újra kezdjük. 

Emellett mosolyogva élem az életem, a hasam alig bírom ennél jobban kinyomni a zebrán az autósor előtt, bár anélkül is látszik, hogy növekszik odabent valami... és nem Maját emésztem épp.

Hétvégén a Hungexpon észrevettem, hogy egy fullextrás Mazeratti sportkupé - kedvenc autóm, s ha nagy leszek ilyen bevásárló autóm lesz, mert buliautóhoz minimum egy Mustang jár alapon - mögött állva épp az állam próbáltam felszedni a földről, amikor egy baromi jóképű srác velem szemben nekiáll velem szemezni. Mondom AUTÓ MÖGÖTT álltam. Észrevettem, hogy tekintete lejebb kúszott a mellemre, egy ajakbiggyesztéssel kifejezte, mennyire tetszik neki a nagy méret. Már rám is kacsintott, nekem legyezte a hiúságom, visszamosolyogtam rá, majd lábam kitettem oldalra, hogy engedje láttatni, miniszoknya van rajtam csizmával. Na, akkor a srác felbátorodott, s már intett is egyet s elindult felém... gondoltam nem szívatom tovább, kiléptem az autó mögül, s amikor látta a foglalt jelzést a pocakom tájékán egy hatalmas kanyarral eloldalazott vörös fejjel. Én jót nevettem rajta, Krisz a pasi mögül a fényképezőgépét szorongatva, hogy el ne ejtse visítva röhögött. Az vesse rám az utolsó követ, aki nem próbálta ezt ki kismamaként 3-szor akkora mellbőséggel, mint normál esetben.

Szóval mai napi tanulságok:

1. A kutya ért az emberek nyelvén, érzi az új jövevényt, az ember minden rezdülését és tud beszélni!!

2. Jó cél objekumot találva, ami ápol és eltakar...  lehet bárkivel, bármennyi idős kismamaként flörtölni, csak időben jelezzük az áldozat felé, hogy már valaki más megelőzte!

Pánikszoba

Szombat éjjel pánik tört ki. Nálam, nálunk úgy "ámblokk". Vérzés és 40 fokos láz 15 perc leforgása alatt. Először türelmesen vártam, majd elmúlik. Kis vérzés még nem a világ vége. Majd felhívom az orvost reggel s szépen megnyugodtam. Amíg végiggondoltam ezt a mondatot, már térdig vörös voltam és égtem a láztól. Telefon, ügyelet. 10 perc alatt megérkeztek. 

Kiskönyv, adatfelvétel, kutyasimogatás. 

Maja hozta közben a "aranyos vagyok ugye, akkor hozom a tigrisem, madzagom, oroszlános s játszhatunk is... - formáját a doktor bácsi előtt. Szóltam az orvosnak, hogy nem játszópajtást hívtam Majának, hanem velem kéne foglalkozni.

Megvizsgál, 40,1 fokos láz, újabb görcshullám, nagyon fáj... Orvos mondja, ne reménykedjek a baba már nem él. 

2000,- Ft, mert kijött, lázat mért, közölte a hírt, mely porba döntött egyből s elvesztem.

Tom hívott: - Liz mi újság? Ő mindig ráérez, ha baj van... Mondom mi van, telefon letesz, kórházba be, UH. Orvosom nincs... először... később jött. 

Nincs szívhang, vérzem. Na itt már pánik, félelem, vérnyomás 167/120 Hgmm. Kissé magas. Vérnyomás csökkentőt akartak adni, de mivel gyógyszert nem szedek - elveimmel ellentétes - ezért a jól bevált levendulaolajat kenegettem, szívtam. Hatott. Egy óra múlva normálisak voltak az értékek.

Szóltak, hogy 5 órakor menjek vissza UH-ra. Visszamentem, van szívhang, mosoly, mosoly, mosoly hallom is, látom is, most meg ezért pánikolok... Annyira gyors - mint az apja autóvezetés közben. Szerinte azért nem jó 100 km/h alatti sebességgel menni, mert lefullad az autó -, alig lehet követni a monitoron. 

Csoda! Csoda! Mosol! EÖ BODOTÁ! Ez fősulin azt jelentette, hogy erő, boldogság!

Már kétszer írtál le Pöttyöt. Először 4 hetesen 12.000,- Ft-ér,t a mindenki által dicsért csodaorvos szerint életképtelen, majd az ügyeletes orvos is "eltemette". Csak mi és az orvosom hiszünk, bízunk Pöttyben, hogy erős, kitartó és életrevaló kiskrapek/kiscsaj, aki minden idegszálával küzd és meg akar születni. 

Amikor UH-ra mentem vissza délután útközben megbeszéltem vele, muszáj, hogy dobogjon a szíve, mert nagyon kell nekem, rá várok régóta, szeretem, imádom, féltem, babusgatom, már most óvom mindentől, még kakaót is iszok a kedvéért, langyos vízben fürdök, még a tököt is megeszem, hogy minden jó legyen neki. Ennyire nem tolhat ki velem... 

Ahogy megbeszéltük, úgy lett. Hiszek a magzati kommunikációban és eddig működött, eztán is fog!

Mindenesetre megkapta a gyerek életet első letolását!

Elmondtam neki, hogy így nem viselkedünk, mamit nem ijesztgetjük!

Ma

Ma valahogy ismét nehezebb napunk volt az átlagosnál. Többször szúrt és görcsölt a pocakom, mindez délig tartott, s onnan a fájdalmakat elvágták. 

Elég nehezen bírom magam, a környezetemet meg pláne. 

Olyan semmilyen vagyok. A testem egyre jobban kezd formálódni, mármint ELDEformálódni. Itt van több, ott van több, a mérleg szerint is több. 66... mármint kiló... Általában 52-54 kg a versenysúlyom. Még felszedek egy párat, s nem merek hazamenni, mert apám összekever az hízójával. 

Fel a fejjel, nem baj! Ezért küzdöttünk 4 évig. 

Krisz szavai: én nem terveztem, hogy elhízol terhesség alatt.

Hát én sem. Azt mondja, hogy a pofimra ráfért ez a kis kikerekedés és szeret ezekkel a plusz kilókkal is, imádja a pocim és kerekedő fenekem is. 

Azt mondják az okosok, hogy 20 kilós hízás még belefér. Úgyhogy én eldöntöttem, hogy 12-őt most híztam, a többi 8-at meg elosztom a hátralévő időre. Ember tervez, Isten végez.

Még mindig imádkozom minden este és reggel, hogy minden rendben legyen! Már csak 21-et kell aludni, s újra   láthatjuk Pöttyöt! 2 hét múlva ismét elkezdődik a rohanás, orvos, védőnő, vérvétel. Nekem lassan ez lesz a jelmondatom s annak ellenére, hogy gyomorgörcsöm van már most, ha rágondolok, nagyon várom. Sürgetném az időt, de nem lehet, nem tudok mit csinálni. 

Épp ma írtam egy nagyon kedves ismerősömnek Dördinek levélben, hogy lelassultam. A tudatalattim belassít, a testem követi, az agyam pörögne, már nem követi egyik testrészem sem. A munkatársaim azzal kínoznak, hogy olyan vagyok, mint akiből kivették mind a 155 db Duracell-nyuszi elemet. A munkahelyemen, 8 óra helyett csak 6-ot dolgozom, viszont így is végzem mindennel. Az itthoni teendőimmel viszont alig haladok. Hazaérek, elfekszem, pihenek, közben elmarad a porszívózás, felmosás, törölgetés, épp hogy csak elmosogatok, vagy Kriszt kérem meg e nemes feladatra. Julcsi azt mondja, most a pihi a legfontosabb, minden megvár. Mégis szarul érzem magam, hogy nincs minden úgy élére állítva, ahogy én szeretem. Néha a délutáni sziesztakor szégyenlem magam, hogy mennyi mindent meg tudnék csinálni, mégis itt döglök. Szeretném nagyon ezt a babát, jó egy kicsit lassítani is, de nagyon hirtelen jött ez a váltás. Én ezt egy sokkal hosszabb folyamatnak gondoltam, s így lett volna időm fokozatosan átállni, nem egyből eldőlni, mint egy krumpliszsák. Nagyon ki van találva ez a terhességes dolog, ahogy a szülés is. Zsuzsi barátnőm múlt héten felvilágosított, hogy nem lesz ám sétagalopp a 12 órás vajúdás és utána a tolások! Én úgy tervezem, hogy nem fog fájni, nem lesz hosszú, és nem is félek tőle. Nyilván, aki az első babáját várja mindenféle rossz tapasztalat nélkül, az kicsit beszari a kérdést illetően. Én ettől a részétől egyáltalán nem tartok. A magas fájdalomküszöböm sz orvos szerint szüléskor csak hátrányt jelent, mert sokkot kaphatok. Akkor meg úgyis mindegy. Majd leszedálnak és nekem már jó lesz. A többiek meg csak kínlódjanak körülöttem. Az agyam kikapcsolta a szüléstől való félelem funkciót. Sokkal jobban tartok mondjuk egy UH-tól, egy vérvételtől vagy egy orvosi vizsgálattól - nehogy rossz hírt közöljenek -. Bár nem fognak. 

Csütörtökön Krisz áruért volt Pesten Végre egyedül jöhettem haza a munkahelyemről! Ez annyira feldobott, hogy bűnöztem és vettem egy Fanta szénsavas innivalót, s úgy ittam, mintha titkolnom kellene valaki elől, azon kaptam magam, hogy dugdosom... gondoltam, de ki elől?!?! S bárki megkérdezte volna, hogy adok-e belőle egy gyilkos csattanós nézéssel kiüldöztem volna a világból.

A buszon ellenőrök voltak, kérték a jegyeket mind a 19 évükkel. Természetesen volt nálam, mert mert soha sem bliccelnék ... sohasem blicceltem! Egyből meglátszana rajtam, hogy valami rosszat csinálok, s leszállítanám magam a következő megállóban s fizetnék elnézéskérés gyanánt a sofőrnek 5.000,- Ftot. Önszántamból, saját magam felszólítva. Ennyire hülye lelkiismeretes vagyok!

Szóval elkérik a jegyem, leellenőrzik, a bácsi mellettem, meg jó hangosan kuncog: "aranyom ezek a bugrisok nem vették észre, hogy maguk ketten vannak!" Kisebb pánikba estem... le sem esett mit mondott az öreg, még majdnem lelkiismeret-furdalásom lett, hogy Pöttynek nem vettem jegyet... amikor felvisítottam én is. Megérezte, azt mondta leszállás közben, s azt is hozzátette, hogy nyugodjak meg, minden rendben van! 

Utónév

Tegnap Krisz hozott egy utónév könyvet, hogy kezdjük el nézegetni. Ne utolsó pillanatban vesszünk össze a neveken, mert szüléshez közeledve, csak azért, nehogy baj legyen, sokkal engedékenyebb lenne, nem menne bele olyan vérre menő vitába, amit most még esetleg bevállal. Viszont a gyereknek olyan név kell, ami neki is tetszik. Rendes uram van ugye?! Rá mindig lehet számítani!

Dóri barátnőm által említett Orálka név nálunk vitte a prímet. Úgyhogy eldöntöttök nagy visítások közepette, hogy Orálka Análka lesz a megfelelő név számunkra, de legfőképp a gyermekünk számára.

Komolyan is gondolkoztunk néha-néha. Kiírtam egy csíkos, agyonhasznált lapra 12 lánynevet és 12 fiúnevet, ami tetszik nekem. Odaadtam Krisznek a fecnit, hogy válaszzon ezek közül.

K: Azért szeretném én is megnézni a könyvet, átolvasgatom, a jelentéseket is megnézném.

Én: Minek? Én már megnéztem. Ezeknél nincs jobb!

... s ekkor esett le, mekkora hülyeséget mondtam.

Nyilvánvaló, nevet közösen kell választani. Én úgy gondoltam ezzel szemben a közösségi érzést, hogy én kiválasztom a neveket és azokból, amelyek nekem tetszenek, Krisz is választhat. Miután tisztáztuk a dolgokat, közösen álltunk neki. Olyan neveket kerestünk melyeknek ünneplése mindig, minden körülmények között nyárra esik. Én sajnáltam mindig is azt, hogy a szülinapom november 18-án van, a névnapom november 14-én. Soha sem tudtam kerti partit tartani, mert addigra mindig leesett az első hó. Volt olyan, Mariannáék Zolival és Gáborral félcipőben jöttek köszönteni, annyira szép őszi idő volt, este már a dombon szánkóztunk. A másik, ami fontos volt névválasztásnál, hogy a szülinapjától jó messze essen. Bár a szüleim javára legyen mondva, sohasem kaptam egy ajándékot a két ünnepre, mindig külön köszöntöttek. Slusz poén: a húgom, Sacc november 21-én született.

A harmadik kritérium, hogy ne lehessen rosszallóan becézni, kedves név legyen, amit felnőtt korában is méltán tud viselni. 

Negyedik momentum: ne legyen a családban szokványos, örökölt név, így eleve 100 nevet egyből ki is zártunk a 3000-ből, illetve a környezetünkben, baráti körünkben se legyen túl gyakori.

Így a következő 12-12 névre esett a választásunk:

Lány: Zóra, Zoé, Zója, Mia, Mara, Ráhel, Bora, Bori, Borka, Dorka, Júlia, Lia

Fiú: Ámos, Ariel, Hunor, Kolos, Lázár, Levente, Mirkó, Rókus, Soma, Zalán, Zete, Zétény

Ezek közül egy lány név - Dorka - és két fiú név - Zalán, Levente  - mely mindkettőnknek tettszett.

Most itt tartunk. Nyilván ez még ezerszer változni fog s lesz még egy-két név a tarsolyba szülésig. Még az is lehet, hogy egyik név sem fog illeni a megszületendő gyermekünkhöz. Na, akkor leszünk igazán bajban!

Régen az volt az álmom, hogy ha gyerekem születik, mindegy milyen nemű, csak lány legyen. Mindenféleképp Mia Maja lett volna. Pl.: Nagy Mia Maja. Erre egy rendőrismerősöm elsütötte a következő poént:

R.: Ha e'megy orvosho' akko' mit kérdez tőle a doki? Miamaja? (mi a baja?)

Még pár évig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig Mia Maja lesz, de tudom, hogy engem mennyire zavart az, amikor megkérdezte egy srác udvarlás gyanánt: 

S.: Hogy hívnak?

Én: Aliz

S: Jaaaaj, Aliz csodaországból?

.... vagy a legjobb...

S.: Jaaaaj, az első kutyámat is Aliznak hívták.

Innentől az udvarolni kívánó srácok 75%-a reportra került.

Érdekes s erre nemrég jöttem rá, hogy maga egy név nem túl sok mindent hordoz magában, bár megpecsétel egy életre. Viszont a viselője és annak személyiségjegyei, attitűdje mennyire befolyásolja a névválasztást. A baráti köröm, akiknél az elmúlt 2 évben született baba, mindegyik párnál megfordult lánynévként az Aliz. Azzal indokolták, mennyire menő név s ők is olyan talpraesett, nagyszájú, !!!okos!!!, jó fej, segítőkész gyereket akarnak, mint én. Pedig egy név számít ebben az esetben a legkevesebbé. Mind-mind csak neveltetés kérdése. Én próbáltam lebeszélni őket... Egy dolog miatt voltam mindig büszke a nevemre, hofy annyira ritka volt, hogy csak fősulin találkoztam először AlÍzzal, bár ő hosszú í-vel írta a nevét.

Erről még egy story és lépek!

Házasságkötéskor felvettem a férjem vezetéknevét, így lettem Y-né X Aliz. Minden hivatalos okmányomat újra kellett csináltatnom a névváltozás miatt s a házassági- és a születési anyakönyvi kivonatot kellett mindenhova magammal cipelnem. 

Lakcímkártya, okmányiroda.

A hölgy észreveszi, hogy a születési anyakönyvi kivonaton rövid i a nevem, a házassági papíron hosszú í.

Nincs mit tenni, rendőrt kell hívni, mert fennáll az okirat hamisítás lehetősége. Nézek értelmesen, csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy fullon az iroda, s rám hívnak 2 rendőrt.

Megérkeznek az urak. Felveszik az adataimat, bent, mindenki füle hallatára. Nyilván mindenki olyan kussban volt, hogy a légy pukiját lehetett hallani az egész épületben. 

Fennálló tényállást elmondták a biztos urak, hogy okirat hamisítás gyanúja fenn áll, miután felveszik az adataimat, bevisznek hivatalos jegyzőkönyvet felvenni. Ám előtte elhangzott a bűvös mondat, kérdés. 

Rendőr1.: Nem emlékszik asszonyom, hogy amikor anyakönyvezték születésekor, hogy írták le akkor a nevét?

Én: - tátott szájjal, közben taknyom-nyálam egybefolyt a röhögéstől - NEM! Kellene emlékeznem? 

Ekkor az egész okmányiroda felvisított, annyira röhögtek, hogy szem nem maradt szárazon. Mindenki érette, hogy evidens, nem emlékezhetek arra, hogy születésemkor mi történt.

Rendőr2.: a társa mondja a kérdést feltevőnek: Bazd meg, ezért mondják a rendőrökre, hogy hülye rendőr!

A kapitányságon felvették az adataimat, mindenki tisztában volt vele, hogy vicc az egész, de az eljárási szabály, az eljárási szabály s mindent be kell tartani. Anya még az okmányirodában igazolt telefonon keresztül, hogy tényleg rövid i-vel kell írni a nevem, polgármester, aki összeadott minket, pedig igazolta, hogy ő rontotta el a házassági anyakönyvi kivonatot s javítja természetesen. Na, azóta is javítja, ugyanis nem vittük el hozzá, mert nyugdíjba ment, más pedig nem vállalja a javítást. 

Tessék, itt egy ördögi kör.

Az ismertség átka

Anyukám ma délelőtt mindenféle kérdezés nélkül közli velem, hogy felraktam iwiwre, hogy terhes vagyok.

Első gondolatom az volt, hogy: És????? Nem szégyenlem!!!

A második, amit aztán ki is mondtam: nincs is fent...

Egyből internet, iwiw, megnyit, emai cím, jelszó, képeim, hozzászólások... "hülyegyereknek" éreztem magam, hogy utána kell néznem egy olyan dolognak, ami tudom, hogy nem létezik. Nekem kellett magyarázkodnom és bizonygatnom, hogy nincs fent. Elég tré érzés volt.

Viszont a telefonbeszélgetés közben anyámnak volt két akkora poénja:

A.: - Nekem nő a májam és a mellbőségem, sok embernek mondtam már én is, hogy jön az unoka...
Én: - Nekem csak a mellbőségem nőtt az elmúlt 6 hétben.

Kedvenc és örök sütemény a képviselő fánk. Rengeteg krém, tejszínhabbal, kevés tésztával. Anya profi és utánozhatatlan módon süti. Soha sehol nem ettem olyan képviselőfánkot, mint otthon. Bele tudunk fulladni apámmal. Már hétvégén, amikor otthon voltunk is pedzegette anyunak, hogy csináljon képviselőfánkot a már meglévő 12-féle édes és sós sütemény mellé. Hozzá kell tenni, hogy rengeteg tojás kell az édesség elkészítéséhez. Apu egy órát sertepertélt anyu körül, többször megkérdezte, hogy biztos van otthon tojás? Tuti nem kell hozatni? Aztán később leesett, hogy mire kellett volna a sok tojás. Bezzeg ilyenkor az öreg tud nagyon aktív és segítőkész lenni... s tud 3 napig könyörögni a KÉPVISELŐFÁNKÉRT!
Anya ma megcsinálta neki s az órára nézve - 15:21 - már jóízűen eszi, nekem meg csorog a nyálam. Anya mentségére legyen mondva, felajánlotta, menjek haza jó kis krumplis tésztát enni utána, sütit. Jobb híján készítek egy kis madártejet. Igaz nem is hasonlít a két desszert egymásra, de a madártejhez is sok tojás kell.

Régebben történt.

Én: Te anyu! Nekem nem olyan ízű a sóskám, mint neked, mi a fenétől van ez, amikor mindent úgy csináltam, ahogy mondtad?
Anya: Raktál bele ezt... azt... meg amazt... így... úgy... amúgy csináltad?
Én: Igen! - közben egyik kezemmel kitúrtam a kukát, megtalálom a fél órája felbontott zacsit - csak nem sóskából készítettem a sóskát, hanem spenótból...

Vissza az eredeti gondolatmenethez és a hírnév átkához:

Gondoltam majd a 12. hét után, ha már lesz egy fotó vagy valami kézzel fogható dolog Édes Kis Pöttyről, felteszek egy képet a kis drágánkról vagy magamról egy pocakos képet... de így már nem is látom értelmét. Kicsit elkeseredtem. Irigykedve szoktam nézni iwiwen az ismerőseim UH-os képeit, majd az első pillanatos babaképeket s én is arra vágytam, hogy majd egyszer így közlöm a nagyvilággal, hogy Pötty érkezőben van. Most valami mást kell kitalálnom. Még jó, hogy Facebookon is fent vagyok. Majd közlöm ott!

Nagyon szerettem Vásárhelyen lakni, most is imádok hazajárni. Ám ez a pletykálás, ami megy... elszoktam tőle. Még szerencse, hogy Győr nagy falu, még nagyobb parasztokkal, viszont itt azokkal az emberekkel, akikkel nem találkozok nap, mint nap, nem vagyok képben percről-percre az életükkel kapcsolatban. Valahogy itt felgyorsultak az emberek s vele együtt az emberi kommunikáció, érintkezés, figyelés a másikra. Ha vásárhelyi vagy, mindegy, hogy a világ melyik pontján élsz egyébként, mindent tudnak rólad. B...d meg, jobb, mit a hírszerzés!
Amikor hazamegyek, otthon van időm megállni egy kicsit. Olyan dolgokat figyelek meg, csodálok, melyek 18 évig nap, mint nap előttem voltak, mégsem vettem észre. Este, amikor a szobámban vagyok egyedül, kinyitom az ablakot s figyelek. Hallgatom a neszeket, a fák leveleinek mozgását, a kutya szuszogását az udvaron, nyáron a tücsökciripelést, amikor mamának voltak csirkéi, azok hortyogását, a vonat zaját, a szelet, az arra elhaladó emberek beszélgetését: "a hú, de megtépem legközelebb azt a csajt, csak fogjatok le előtte... meg a halottad ezt meg azt..."
Tudom saját magamról, hogy Zsuval mindent és mindenkit kipletykáltunk, aki csak élt és mozgott a faluban és annak 20 km-es körzetén kívül. Ezek általában kettőnk között maradtak. S nem voltak rossz indulatú csevejek. Viszont emlékszem arra is, amikor minden előzetes bejelentés nélkül felraktam wiwre az esküvői képeinket, s mindenki csak ámult-bámult, hogy nem is tudtak róla... igaz kettőnkön kívül más se nagyon tudta. Az olyan Liz-es volt. Nem is én lettem volna, ha nem így oldom/oldjuk meg a házasságunkat, ahogy, amilyen jól sikerült. Már akkor is elkezdődtek a találgatások Vásárhelyen, hogy biztos terhes vagyok, azért házasodtunk össze. Mindenki kérdezgetett, közben a szívünk szakadt meg, hogy már egy babát elvesztettünk függetlenül a házasság tényétől, s fel voltunk háborodva azon, hogy miért csak okkal vagy gyerek okkal lehet házasságra lépni?! Azóta is mindenhol kérdezgetik, hogy nincs még baba? S most hétvégén azt mondtam, hogy nincs...
Megfosztottak attól a lehetőségtől, hogy én mondjam el, azoknak mondjam el akiknek én akarom s akkor, amikor én akarom. Nyilván az emberek többsége nem azért adja tovább, mert mennyire örül nekem/nekünk, a boldogságunknak s nincsenek is tisztába az elmúlt 4 év kínlódásával, küzdelmével, nekik csak egy új hír, egy jó pletyka, de 3-4 nap után lecseng. Azokat az embereket sajnálom, akik részt vettek a háttérben, tudták a gondjainkat, a próbálkozásainkat, akik a háttérből tiszta szívből szorítottak nekünk.  Akik megérdemelték volna, hogy személyesen, ne pletykából értesüljenek. Akik majd ezek után fognak felhívni, hogy miért mástól kellett megtudni s miért nem személyesen közöltem ... a gyerekkori barátaimnak, iskolatársaimnak, ismerősöknek.
Normál esetben ezeknek az embereknek én mondtam volna el személyesen a nagy hírt, hogy együtt tudjunk örülni egymásnak, legfőképp nekem s itt a válsz is egyből: Mert nem volt időm.
Evi hangját már a kertek alatt hallom, hogy szégyellhetem magam... Asszem fel is hívom, hogy közöljem vele a terhességem tényét. Bár kizártnak tartom, hogy nem tudja... mégis köcsög leszek.

Most belegondolva még szerencse, hogy anyámat, apámat és a húgomat a 3 hetes UH után rögtön felhívtam, hogy Édes Kis Pötty van a pocakomban. Az milyen ciki lett volna, ha ők is mástól tudják meg.
Mamám Győr mellett lakik 20 km-re. Ő is előbb tudott Pöttyről, mint mielőtt mondtuk volna bárkinek is. Az jutott eszembe, hogy ha ilyen gyors az információáramlás falu és város illetve az emberek között, akkor minek az inetnet? Ahogy a reklámban van: a net csigalassúságú. Én hozzátenném a két említett falu információs sebességáramlását s tuti az EU-n belül mi lennénk a hírközlési tárca vezetői.

De a végére a megoldás és a konklúzió:

Soha ne menj terhesen húsboltba kabát nélkül, mert találkozhatsz az exvédőnővel.


... ugyanis innen indult a történetem, történetünk, a hír, ami már nem is hírérték ...
... megláttak a devecseri húsboltban, pulóverben, aki látott már tudja, nem kis pocakkal, nyilván gondolta... csak nem a Maját nyelte le ...

Ma a szomszéd szőke kislány megkérdezte, hol van Maja, s amivel eddig poénkodtam, most horrorrá vált a 3 éves kislány szemében. Ránézett a hasamra, s tátott szájjal kérdezte: leeeennnnnnnyyyyyyyyeeeellllllllllltteeeeeeeddddddd? - lenyelted 55 kérdőjellel -
Nem hagyhattam ki, rábólintottam: Igen!
Na, ennél mélyebbre nem eshetett a tekintélyem, mint amekkorát most zuhant. A Marianna-árok csak egy kis vájat ehhez képest!
Mivel láttam, nem hisz nekem, levittem Maja babát, hogy lássa, nem egy vérengző állattal van dolga, hanem én, én vagyok. Azt a megkönnyebülést látni kellett volna. Egy tündér Dorka!

Egy másik rövid történet jutott eszembe. Anya és szomszéd Ili is elmesélte már ezerszer.
Cumiztam. Ili vagy anya - nem emlékszem - kikapta a számból a cumit s úgy csinált, mintha eldobta volna. Arra jött épp Irenke néni vemhes cicája jó nagy pocakkal, s azt adták be, hogy a cica nyelte le a cumim. Na erre én kaptam magam, nekiveselkedtem, elkaptam a cicát s "Add vissza a cumikámat!" felkiáltással jól agyon vertem a macskát.

Az ismertség átka... ez jár a HÍRNÉVVEL.

Új érzések

Érdekesek ezek az új érzések.

Most már egy bableves hallatán is tudok sírni s egy szebb, nekem tetsző idézeten is órákat vagyok képes pityeregni. Ma megyünk Gabcsit köszönteni, 33. szülinapja volt egy hete...  hülyén fog lejönni, de meghatódtam rajta, hogy milyen marha rendes vagyok, hogy tortát csinálok neki. Pedig senki sem kérte, gondoltam meglepem vele, ha már Kriszt is csináltatott neki egy kisebb meglepit. Mi annak vagyunk a hívei, hogy saját készítésű ajándékokkal kedveskedünk a hozzánk közel állóknak. Karácsonykor mézeskalácsház nagyüzembe kezdtünk az urammal. Úgy sütött, mért, diszitett, mint a kisangyal. Jó volt együtt készíteni a meglepetéseket s jó volt látni, mennyire örültek nekik az ismerőseink, családtagjaink. Az idei karácsonyra Adventi koszorút terveztünk mézeskaács sütiből, de ez Édes Kis Pöttyön fog múlni.

Vissza az érzésekhez. Krisz szemét nézem, csillog a boldogságtól. Szeretetteljes a hangja, lenyugodott talán egy kicsit, tervezget, tervezgetünk. S pityergek ismét...

Gyerekszobánál tartunk, ahol a hűtő van s maradni is fog helyhiány miatt. Majd felcicomázom, hogy ne hűtőnek tűnjön, hanem egy marha jó valaminek. Mondjuk mesefalnak vagy ... valaminek ... Korai még tudom, de időben neki kell állni körbenézni, ugyanis nagy költségvetésű gyerekszobát nem tervezünk. Minden bútort használtan szeretnénk venni, centire kimérve, ugyanis minimális helyre kell bezsúfolnunk nagyon sok mindent. Tuti helyeket találtunk Győrben, olyanok a bútorok, mintha újak lennének. Szépen kihipózom a Domestost anyám módjára s majd lefertőtlenítem őket. Krisz alárendelné a hálószobánkon kívül az egész lakást a gyereknek, viszont én Zsuzsi barátnőmnél látott elvet követném. Van a kisszoba, ahol úgy pankrációzik a baba, ahogy akar, a többi hely az övé is, de a játék és a játékok helyszíne a saját szoba. Szerintem ez a normális. Így is pakolni kell millió dolgot a gyerek, Krisz és Maja után... ennyi könnyebbséget megengedhetek magamnak.

A névválasztáson is gondolkoztunk nagyon komolyan: Leokádia, Bendegúz, Eleonóra, Radiátor, Konektor, Kazetta, Hancúrka, Hosé Armandó, Nagy Alekosz, Évaszandikaankiógigi és egyéb hangzatos nevek jutottak eszünkbe.

Vizualiálom a babát is, hogy biztos ne legyen baj, próbálkozom a lehetetlennel, elképzelem milyen lesz a bőre, a pofija, a kezecskéi, a lábacskái. Egyértelmű a legszebb, legokosabb baba, s máris a 14. életévénél tartok, ahol beindul a kézilabdás pályafutása az ETO ifi csapatánál, közben az ország legelitebb iskolájába jár, ahol a legjobb tanuló és a legtöbb verset tudja ... jól is énekel tökéletes alakkal, a legszebb kislány vagy kisfiú... Végül is ennyi. Erre Krisz belerondít egy mondattal az idillemben: Há' nehogy azt hidd, hogy hülye sportoló lesz a gyerek!

Na, már most ezen megy a vita. s amikor továbbmondom az elit gyerek, elit iskolában 8 idegennyelvet beszél, akkor megnyugszik.

A kutyorgás, mit érzés továbbra is jelen van az életünkben, egyre hangosabban, egyre erősebben, s érzem a hólyagom jobb-bal oldalát is rendesen. Mocorog! Már az Uh-on is mozgott. S akárki akármit mond, érzem. S már Krisz is... már hülyének sem néznek emiatt.

Ezen kívül érzem a haspuffadást folyamatosan. Annyira lelassult az anyagcserém, hogy ilyet elképzelni nem tudtam, gyomorégés, esti émelygés is életünk részévé vált, viszont Kis Vuk kiköltözött a csalási idillből.

A disznóságokat még mindig nem tudom megenni, de azon kívül minden mást minden mennyiségben. Viszont a sütiket nem kívánom, ezzel szemben a csokit, túrórudit bármikor, bármilyen mennyiségben.

Viszont nincs időm semmire sem. No nem azért, mert annyi dolgom lenne, hanem tennivalóim elintézése helyett végigalszom a délutánt. Például múlt hét szombaton anyáéktól 3 körül visszajöttünk Győrbe -haza-, s onnantól kezdve aludtam, aludtam, aludtam, felkeltem zuhanyozni, aludtam. Annyit voltam fent egész nap, amit anyáéknál ébrenléttel töltöttem.

Ezzel szemben éjjel nem tudok aludni. Bök, szúr, fáj, hasra fekszem, elgurolok, belegabalyodok a lábtartó párnába, magamba és a takarómba egyszerre éééééééééééésssssssss óránként pisilni járok.

Így általában jövés-menéssel telnek az esték.

Most is jövök-megyek. Ma végre buszozhatok, mert Krisz fodrászhoz megy, nem tud értem eljönni s végre boltba is egyedül mehetek! Úgy várom, mint 3 éves koromban, amikor végre egyedül mehettem be a boltba vásárolni.

SZABADSÁG, SZERETEM!!!!!!

Dicséret

Ma vagyunk 9 hetes és 1 napos és mát többes számban beszélünk egy hete. Nagyon fura, de vagyunk, alszunk, eszünk, élünk, létezünk.

Már nem Maja baba - kutya - hasfájása a legfontosabb közlendőm a telefonban, na jó, csak a második legfontosabb, már nem a saját gondom a legelső, már semmi sem olyan fontos, mint Édes Kis Pötty. ű

DE mégis!

Ma nagyon meg lehet dicsérni. Hősiesen kivártam mind a 152, azaz egyszáz-ötvenkettő darab kismamát, aki közül csak 4-en, azaz négyen jöttek előbb, mint én a terhesgondozóba vérvételre. Ám csak igazán akkor lettem hős, amikor vérvétel után semmi bajom nem volt! Na jó, a kocsiba beszállva egy kicsit megszédültem, de csak egy kicsit! Hero vagyok... nem kicsit nagyon.

Krisz ma is aratott! Mielőtt leparkoltunk volna az autóval reggel 3/4-ed 7-kor a Liezen-Mayer utcai gondozó előtt, óvatosan megjegyezte az aranyszabályt: vérvételkor szigorúan az ajtó elé parkolunk, hogy kijövetelnél ne kelljen engem a nyílt utcán támogatni hosszú-hosszú métereket a cél "ovvvvjektumig".

Érdekes volt a korosztály az állapotos nők körében. A nagyon fiatal 17 évesek.... voltam én a 27 évemmel és a 40-esek. Egyik sem az én korosztályom, magamon kívül. Mégsem dumálhatok jóízűen, poénokat lődözve magammal... bár elnézve a kismamák többségét, nem csak az én agysejtjeimet rombolja a gyermekáldás... Még beszélgetni sem lehetett. Először mentek a cukorterheléses kismamák, majd következtem egyedüli Down-szűrésesként. Kissé kisebbségben éreztem magam s fura érzés kerített hatalmába, olyan, mintha lenéztek volna, mert én még csak itt tartok. Nyilván nem így volt, magam paráztattam a dolgon, viszont a pocakméretemmel kevesen vették fel a versenyt. Így, amikor a beutalót  kellett beadni, csak halkan jegyeztem meg, miért vagyok ott. A pocakmérettel kapcsolatban is muszáj megállapításokat tennem. Akik június végére vannak kiírva, kisebb pocakkal rendelkeznek, mint én, illetve voltak a Krisz által sugárbabe-kategóriába sorolt lányok, akik vékonyak, mint a lézersugár, mondhatni az egész csajszi pocakkal akkora, mint nekem egy combom. Krisz azon méltatlankodott, hogy jöhettek vérvételre, hisz' ha kihúzzák a lábukat sem véreznek. A nővérkék tudhatják a dolguk... Nem utolsó szempont, hogy ennyire aranyos, kedves, segítőkész, barátságos nővérkékkel ritkán találkozik az ember, mellesleg nagyon ügyesek is.

Szóval mindenki dicséretet érdemel. 

Most 2 hét orvos- és vérvételmentesség következik. 21-én kell mennem az eredményekért, 22-én védőnő, április 1-én UH.

Mindig is utáltam orvoshoz járni. Maximum Nolicil S-et írattam fel a felfázásomra nagy ritkán. Az is fél percig tartott. Most érdekes módon már alig várom, hogy dokihoz vagy valamilyen egészség-dologgal kapcsolatos helyre mehessek, mert akkor biztos vagy láthatom a babámat vagy megtudok valamit vele kapcsolatba.

Mai tanulság: a gyermekáldás rombolja az agysejteket!

Anutám

Kedvenc filmem - Blöff - egyik legklasszabb jelentében a főhős cigányt alakító Brad Pitt a górénak mondja - aki felkéri egy boxmeccs lejátszására és elvesztésére Pitt-et -, hogy ő nem kér pénzt, hanem az anutájának szeretne egy babarózsaszín lakókocsit fasza szökőkúttal.

Na, valahogy én is így vagyok az anutámmal!

Lehet, hülyén nézne rám, ha lenne 3 kívánságom és abból egy az lenne, hogy a házukat cserélje le az aranyhal egy babarózsaszín lakókocsira és egy fasza szökőkútra. Viszont egy kacsalábon forgót egy szökőkúttal... na mindjárt máshogy nézne ki. 

Nekem van a világon a legaranyosabb anutám, s itt ellenvetésnek nincs helye. Aputámat már felmagasztaltam egy előző írásomban.

Hazamegyünk pénteken, igaz állítólag szombatra ígérkeztünk.

Szerintem pánikba esett fél percre , hogy úr isten, most adok enni, nincs itthon semmi... ez az azt jelenti egyébként, hogy minimum 4-féle kaja, plusz előétel. Illetve egy édes és egy sós süti áll az asztalon már eleve. Az 50 féle hidegkajáról és innivalóról nem is beszélve, emelett gőzölög a kávé. Be van gyújtva, a Domestos ki van hipózva és le van sterilizálva a ház, a húgomnak már pénteken 7 fajta étel készül, mert vasárnap megy vissza a koleszba. Tehát ha akkor mennénk, amikor tényleg semmi sincs otthon - amit nem tudok elképzelni - is a füstön lóg a sonka, szalonna, kolbász, füstölt parizer és tojás a hűtőben, 20 levágni való tyúk az udvaron és 5 disznó az ólban. Az asztalon csak tegnapi süti van, ne haragudjatok! :)

Szóval nekem van a világ legjobb anutája!

Reggel 7-től vagy 6 órától délig a következő dolgokat csinálta meg nekem, hogy sem én, sem a baba ne szenvedjünk hiányt és csupa finom és egészséges ételeket együnk legalább itt, ha máshol nem is.
Reggeli: füstölt parizer, kakaó és sajtos pogácsa, tea, baracklé, sült krumpli, friss kifli, friss zsemle, vaj és egyebek...

Ebéd:
Sóska tojással, krumplival.
Tejfölös paprikás csirke nokedlivel és plusz nokedli, ha tojásos nokedlit szeretne valaki.
Káposztás pogácsa.
Kinderszelet -süti.
Húsleves

Ja, előtte napi vacsora:
Saját készítésű pizza
Főtt krumpli
Káposztás tészta
Leves

Még az a szerencse, hogy nem készült aranyom.
Mikor szombaton eljöttünk, még pluszban azon gondolkozott, hogy milyen sütit süssön még.
"Kellene csinálni valami finomat!" -ez az örök szólás a nevéhez köthető s Stahl csak lopta tőle.

Szeretnék én is ilyen anuta lenni, aki a gyermekének/gyermekeinek mindent megad.
Aki ilyen szeretettel, odaadással és önzetlenséggel viseltetik irántunk.
Aki soha nem tett különbséget a húgom és köztem.
Akire mindig lehetett számítani.
Aki azóta is a legjobb barátnőm.

S aki ha akar adni 10 tojást, csak 9 lesz belőle... de ez egy másik történet....

Szeretlek anya!

Kicsi vagyok én s jól vagyok

Ezt muszáj megosztanom, miközben jól eldöntöttem, hogy az én gyerekem NEM FOG TV-t nézni.
Rádióban mondják egy 3 éves kislánynak:
Timike, énekelj egy szép dalt, amit a oviba tanultál:

Timike haláli aranyos hangon és full pöszén annyira elnyújtva a szótagokat, amennyire csak lehet, hogy sokáig szerepelhessen:

"Kicsi vagyok én

Majd megnövök én,

Esztendőre vagy kettőre

Nagylány leszek én."

Timike énekelj még egy szépet, ha már ilyen ügyes vagy!

"Jól vagyok, igen jól vagyok..." - következő szakdolgozatom címe: VV-s Gombi hatása a 3 éves kislányok beszédtanulási képességére.

Megdöbbentő! Pedig olyan jól indult nálam a kislány, de nem jött át!

Szülés-látomás és hasprés

Azt mondja a védőnő és az orvos is, hogy nagyon kemény a hasfalam, ezt a sportnak lehet betudni. Csak később fog látszani a terhesség vagy csak a 9. hónap környékén nő majd meg picit a pocakom.

Mondom az orvosnak: Na beszélgessünk csak az egy héttel ezelőtti kijelentésedről...

Mosolyí, mosoly, mosoly. Azt gondoltam, hogy nagy pocakom lesz anya után szabadon, de hogy a 9. hét közeledtével ekkora. Van egy kismama nadrágom, egy szabadidős nadrágom, egy pizsim és vannak Krisz ruhái. Ennyi a repertoárom és a toalettem egyben. Ahhoz képest, hogy 3 hónappal ezelőtt még bármilyen S-es vagy maximum M-es rucit fel tudtam venni. De nem baj, ezt is túléljük majd sokat fűtünk a hidegebb időszakokban, s így sok ruha nem kell bent a lakásban. Nyáron  varratok magamnak egy tundrabugyit és veszek egy nagyméretű melltartót, kiülök egy tó mellé és hesszelek. Így akkor sem kell rongyokra költenem. Viszont az októberi szülésre össze kell kapnom magam és a varrónőmnek is, mert a nagy eseményre csak nem mehetek be egy tundrabugyiban és egy nagy cicifixben. Addigra már Krisz ruhái sem jönnek rám.

Eszembe jutott a húgom. Ő, ha eljut odáig egyszer, hogy indulni kell szülni, biztosan azon fog aggódni, melyik legújabb trendis ruhát vegye fel, a sminkje tutira jó-e, illetve a haja minden egyes hajszála ki van-e vasalva? Szóval 2 órás készülődés után, amikor már talpig kész, na akkor tör rá a pánik, hogy közben lassan félig megvan a várva-várt gyermek. Bocs Sacc!

Én valószínű visítani fogok a röhögéstől, majd bepánikolok és jól összeveszek Krisszel még indulás előtt, mert nekem már mehetnékem lesz idő előtt 3 nappal, hogy tuti beérjünk a kórházba - ami egyébként 10 percre van -. Krisz még a kakaójával lesz elfoglalva s közben azt kérdezgeti: Maja lemenjünk, mielőtt a mami legalább örökre elmegy s közben a zoknija párját keresgeti, amit színtévesztésem miatt tuti nem jól párosítottam össze. Közben Maja, aranyom totyorog már s készülődik ő is, mint mindig. A kis ruhácskáját és pórázát cuccolja, hogy ki ne maradjon a nagy eseményből és láb alatt van mindig, minden körülmények között, hogy otthon ne maradjon. Tiszta káosz! Az orvosom ismer már eléggé: Minden egyes találkozásunk alkalmával már most elmondja, hogy a kiskönyvem otthon ne hagyjam, mert kiskönyv nélkül nem szülünk, akkor visszaküld. A babának majd valahonnan csak tudnak kunyerálni egy törölközőt, amibe bebugyolálják. Biztosan a kiskönyvemet és a babakelengyét fogom otthon hagyni. Nálunk ez valahogy így fog történni, előre látom. TOTÁLKÁR! S valami poénosnak és extrémnek is kell lenni, mert akkor én, nem én lennék.

Hasprés

Többször rámszóltak vizsgálatok közben, hogy ne hasból keljek fel az asztalról, a vérvételen is szóvá tették, hogy figyeljek oda, ne végezzek hasprést önkéntelenül, mert rossza a babának. Jó vicc, figyeljek, ne legyek önkéntelen...

Azóta figyelek... és tényleg szinte mindent 'hasból' csinálok. Az irodában egy pecsét lenyomását is hasból indítom, a buszra szállásnál - már ha engedik - sem a combizmom, hanem a hasizmom használom. Amikor a székből felállok, ha felemelek a földről valamit, esti alvás során hasizomból fordulok és csak utána jön a csípő- és a harántizmok használata.

Nagyon érdekes, eddig erre soha nem figyeltem.

Tanácsot kértem s kaptam is: ne hasizomból csináljam.

Köszi! Akkor hogy?

Ez egy rossz beidegződés, valószínű már gyerkekkoromban kialakult ez. Tény, hogy hasam, vagy pocakom sosem volt ennek a helytelen szokásnak köszönhetően.

Most figyelek minden mozdulatomra, már nagyon unom, s még mindig hasizmom használom mindenre. Én képelen vagyok ezen változtatni... na jó, azért próbálkozom, de ha nincs az embernek sikerélménye, akkor egy idő után feladja! Próbálom egy gerincsérves hangya mozgását utánozni felkelés közben, aminek az a következménye, hogy hálát adok annak hogy Krisz jó mélyen alszik s nem látja ezt, mert egyből elindítaná a válópert vagy torkaszakadtából támadna rám, miközben Maját is csibészeli, hogy valami gnóm megtámadta a mamit... Már én is röhögök kínomban, ahogy próbálom magam kézzel feltolni közben a hasam kímélni. A higanymozgás hozzám képest semmi!

Rájöttem, nagyon vicces dolog ez a terhesség!

Többen a blogolvasóim közül is jelezték felém, hogy azért szeretnek olvasni, mert leírom azokat a dolgokat kendőzetlenül, sokszor poénos formában, amin minden várandós anya átesik, csak nem merik kimondani vagy megosztani másokkal. Jót röhögnek rajtam, miközben a saját nyomorukat is nevetve temetik.

Mese, mese mátka, pillangó madárka

Ennek a kicsi lánykának a mamája számítástechnikai programozó Helsinkiben, most otthon van a babájával. Minden délutáni alváskor újabb és újabb varázs-világot kreál a mélyen alvó kisbaba köré, azokból az anyagokból, amiket éppen otthon talál. Így lettek mindketten híresek, a kisbaba a tündéri szundival, anyukája a kreatív ötleteivel. Elképesztő mesevilág és megvalósítás! Én is ezt fogom alkalmazni, ez nagyon aranyos! Bárcsak itt tartanánk már!

Apa, anya keeezzzddőőőőőőőőőddikkkkkkkkkk!!!!!!!!!

Ma voltunk a Corvin utcában Down-kór szűrésen. 

3 lépésből áll a történet:

1. Elbeszélgetés, adatok felvétele, időpontok kijelölése - gáz szívás

2. Vérvétel - remélem nem 'hanyattdobós' ájulós technikával

3. Egy 20 perces UH - amiből én valószínűleg a sírás miatt megint nem látok semmit

Ebből a három lépcsős vizsgálatból 90 %-ra meg tudják állapítani, hogy Down-szindrómás-e a baba vagy sem. Ezt a Kyncs Magzat Diagnosztikai Központban végzik, melyet magyar orvosok hoztak létre, közte az én nőgyógyászom is. Vérvételre a Liezen-Mayer utcába kell menni, az UH-ot itt a Corvin utcában csinálják helyben és képet is adnak ajándékba. Gondoltam, ha már a vérvétel 10.000,- Ft, amit már most ki kellett fizetni, az UH 20.000,- Ft, akkor egy fekete-fehér nem 4D-s képet már igazán adhatnak ajándékba... Krisz azt mondta - amin jót mosolyogtam -, 2 meg nem született baba után tök mindegy, hogy milyen képet adnak, csak adjanak már valamit! Vérvételre március 7-én megyek, akkor leszek 9 hetes, 1 napos. A lényeg, hogy a 9. hetet betöltsük. 

UH április 1-én, bolondok napján lesz! Nem baj, nekünk ez fogja meghozni a szerencsénket. 

Bolond lyukból, bolond szél fúj!

A Corvin utcai épület kívülről nagyon lepukkantnak tűnik, viszont beljebb lépkedve egyre barátságosabb lesz. Az udvar telis-tele hóvirággal, csodaszép. Vele szemben a nagy, félig leomlott ház, mely kitört ablaküvegeivel üzen. Egy pillanatra megálltam:  A hóvirág, mely az újat, kikeletet, a változás szelét jelenti, a ház, ahova bemész, az új életet, a boldogságot hordozza, ezzel szemben a rom, a nihil. Félelmetes és ijesztő.  

Bent, az asszisztensnők nagyon aranyosak, kedvesek. Krisznek nagyon fontos és halaszthatatlan megállapítása volt, melyet ha nem közölt volna egyből és még 10-szer, biztosan katasztrófa lett volna: Folyékony tapéta volt a falon. 

Húha! Egyébként tényleg jól nézett ki. Kicsit kezd az apósára hasonlítani. Csak akkor van jó helyen apukám, ha legalább 1 traktor, 2 szalmabála és 3 disznó van az udvarban. Ha még ló is van, az már mesevilág és az Óperenciás-tengeren túl van. Na Krisz is ilyen. Ahol jó minőségű vagy valami érdekes építészeti megoldás van, akkor már jól érzi magát s ha e mellé még valamilyen jó márkájú, full extrás autó vagy csaj is dukál, tuti, hogy az már Üveghegyen is túl van. :-)

Miután az uram hazahozott és ketten maradtunk Majával elgondolkodtam a lehetőségeinken. Az a legjobb 

- és így is fog történni -, ha minden rendben van, egészséges Pötty is és én is. 

Viszont van sajnos az éremnek egy másik oldala is. Mi van, ha nem. S most bárki bármit mond, mindenkiben felmerül a "mivan ha..."

Szörnyű, önző állat vagyok, ha azt mondom, hogy nem szeretnék beteg gyermeket nevelni? Szemét vagyok, ha nem veszem észre azt a lehetőséget, hogy egy beteg kisgyerek is mennyi örömet tud okozni?

Hát ezekre a kérdésekre kell felelnem és elszámolnom a saját lelkiismeretemmel, s magammal nyilván meg kell hozni egy döntést s előre meg kell beszélni, hogy mi legyen. 

Az én vizualizálásomban egy boldog család-kép szerepel, ahol mindenki egészséges, imádjuk egymást és gondoskodunk egymásról. A gyerek, ha már nagy, tanul, sportol, eljár szórakozóhelyre, jól becsajozik vagy bepasizik és hazahozza az áldozatokat, vagy lakásra jár fel. Én majd halálra aggódom magam és azon veszekedünk Krisszel hajnali 4 kor, hogy én fel akarom hívni a gyereket, hogy hol van már, nem rúgott be vagy nem drogozott-e be nagyon, menjünk-e érte vagy mi legyen... Krisz a telóm már kidobta az ablakon, hogy hagyjam, majd megjön, s közben megtalálja a rejtett mobilom is, ami a földszinti asztalon landol... 

valahogy ilyesféle módon éljük az éjszakákat s a gyerekünk életét.

Egy fogyatékos gyermeket nem tudok elképzelni ... s felvállalni sem. Ez gonoszság? Ez önzőség? Ez gerinctelenség? Ez aljasság? 

Hisz' mondhatnátok, hogy arról írok folyton, hogy 4 éve babára várok. 

Amikor tanítóképzős éveimet tapostam, gyakorlaton voltam a süni óvodában, s vele szemben volt egy intézet, ahol pszichológus tanárom javaslatára eltöltöttem fél napot. Akkor még azon gondolkodtam, hogy szakdolgozatomat hasonló Down-szindrómás gyerekek életviteléről írom. Muhovitsné nem véletlenül javasolta a fél napot s nem véletlenül az intézetet. Talán érezte, hogy nem az én helyem, s gyorsan rá ios döbbentett erre. Láttam ezeket a gyerekeket. Nagyon szeretetreméltó, iszonyat energiát és kedvességet adó kis emberkék. Tüneményesek, aranyosak ... és betegek. Ezzel szemben ott voltak a szülők, akik 25-35 évesen kinéztek 60-nak, megtörtek, meggyötörtek voltak. Van olyan kis beteg, akit élete végéig ápolni kell s egyedül még étkezni sem lesz képes soha. A Down-szindrómával általában az évek során csatlakoznak betegségek, melyek rövidítik s nehezítik a gyermekek s valószínű a szülők életét is. Egy szó, mint száz én döntöttem, s Krisz is helyeselni fogja a döntésem s mellettem áll valószínűleg mindenben.

ILYEN ESET NEM TÖRTÉNHET!

Egészséges Édes Kis Pötty! Muszáj követnünk a barátainkat a szülőszobára - azt mondták.

Tomi apunak és Ani anyunak megszületett hétfőn Bencus babájuk 3,13 kg-al és 49 cm-el. Tiszta Tom a gyerek! Le sem tudná tagadni. A nózija talán Anié. Csuda szép!

Ott van Anna barátosnőm, aki most 12 hetes kismama. Lili hercegnő után második babájukat várják, aki szerintem ismét kislány lesz. Ő is nagyon szorít értünk s mi is értük. 

Tehát muszáj haladni a sorral, nem lehet kimaradni belőle.

Dórim! Nektek kell gyorsan összeszedni magatokat Bandiddal. De tudod, jönni fog az a baba, csak most nagyon hideg van, s ilyenkor a mennyben a babáknak a hosszú útra nagyon fel kell öltözni. Rengeteg ruhadarabot kell magukra kapniuk, hogy meg ne fázzanak, s Ti babátok kicsit lassabban, megfontoltabban öltözködik. De hamarosan elkészül, s lejön hozzátok!

A mienk is az apja gyorsaságát örökölte s csak most lett kész s tökéletes!