Szülés-látomás és hasprés

Azt mondja a védőnő és az orvos is, hogy nagyon kemény a hasfalam, ezt a sportnak lehet betudni. Csak később fog látszani a terhesség vagy csak a 9. hónap környékén nő majd meg picit a pocakom.

Mondom az orvosnak: Na beszélgessünk csak az egy héttel ezelőtti kijelentésedről...

Mosolyí, mosoly, mosoly. Azt gondoltam, hogy nagy pocakom lesz anya után szabadon, de hogy a 9. hét közeledtével ekkora. Van egy kismama nadrágom, egy szabadidős nadrágom, egy pizsim és vannak Krisz ruhái. Ennyi a repertoárom és a toalettem egyben. Ahhoz képest, hogy 3 hónappal ezelőtt még bármilyen S-es vagy maximum M-es rucit fel tudtam venni. De nem baj, ezt is túléljük majd sokat fűtünk a hidegebb időszakokban, s így sok ruha nem kell bent a lakásban. Nyáron  varratok magamnak egy tundrabugyit és veszek egy nagyméretű melltartót, kiülök egy tó mellé és hesszelek. Így akkor sem kell rongyokra költenem. Viszont az októberi szülésre össze kell kapnom magam és a varrónőmnek is, mert a nagy eseményre csak nem mehetek be egy tundrabugyiban és egy nagy cicifixben. Addigra már Krisz ruhái sem jönnek rám.

Eszembe jutott a húgom. Ő, ha eljut odáig egyszer, hogy indulni kell szülni, biztosan azon fog aggódni, melyik legújabb trendis ruhát vegye fel, a sminkje tutira jó-e, illetve a haja minden egyes hajszála ki van-e vasalva? Szóval 2 órás készülődés után, amikor már talpig kész, na akkor tör rá a pánik, hogy közben lassan félig megvan a várva-várt gyermek. Bocs Sacc!

Én valószínű visítani fogok a röhögéstől, majd bepánikolok és jól összeveszek Krisszel még indulás előtt, mert nekem már mehetnékem lesz idő előtt 3 nappal, hogy tuti beérjünk a kórházba - ami egyébként 10 percre van -. Krisz még a kakaójával lesz elfoglalva s közben azt kérdezgeti: Maja lemenjünk, mielőtt a mami legalább örökre elmegy s közben a zoknija párját keresgeti, amit színtévesztésem miatt tuti nem jól párosítottam össze. Közben Maja, aranyom totyorog már s készülődik ő is, mint mindig. A kis ruhácskáját és pórázát cuccolja, hogy ki ne maradjon a nagy eseményből és láb alatt van mindig, minden körülmények között, hogy otthon ne maradjon. Tiszta káosz! Az orvosom ismer már eléggé: Minden egyes találkozásunk alkalmával már most elmondja, hogy a kiskönyvem otthon ne hagyjam, mert kiskönyv nélkül nem szülünk, akkor visszaküld. A babának majd valahonnan csak tudnak kunyerálni egy törölközőt, amibe bebugyolálják. Biztosan a kiskönyvemet és a babakelengyét fogom otthon hagyni. Nálunk ez valahogy így fog történni, előre látom. TOTÁLKÁR! S valami poénosnak és extrémnek is kell lenni, mert akkor én, nem én lennék.

Hasprés

Többször rámszóltak vizsgálatok közben, hogy ne hasból keljek fel az asztalról, a vérvételen is szóvá tették, hogy figyeljek oda, ne végezzek hasprést önkéntelenül, mert rossza a babának. Jó vicc, figyeljek, ne legyek önkéntelen...

Azóta figyelek... és tényleg szinte mindent 'hasból' csinálok. Az irodában egy pecsét lenyomását is hasból indítom, a buszra szállásnál - már ha engedik - sem a combizmom, hanem a hasizmom használom. Amikor a székből felállok, ha felemelek a földről valamit, esti alvás során hasizomból fordulok és csak utána jön a csípő- és a harántizmok használata.

Nagyon érdekes, eddig erre soha nem figyeltem.

Tanácsot kértem s kaptam is: ne hasizomból csináljam.

Köszi! Akkor hogy?

Ez egy rossz beidegződés, valószínű már gyerkekkoromban kialakult ez. Tény, hogy hasam, vagy pocakom sosem volt ennek a helytelen szokásnak köszönhetően.

Most figyelek minden mozdulatomra, már nagyon unom, s még mindig hasizmom használom mindenre. Én képelen vagyok ezen változtatni... na jó, azért próbálkozom, de ha nincs az embernek sikerélménye, akkor egy idő után feladja! Próbálom egy gerincsérves hangya mozgását utánozni felkelés közben, aminek az a következménye, hogy hálát adok annak hogy Krisz jó mélyen alszik s nem látja ezt, mert egyből elindítaná a válópert vagy torkaszakadtából támadna rám, miközben Maját is csibészeli, hogy valami gnóm megtámadta a mamit... Már én is röhögök kínomban, ahogy próbálom magam kézzel feltolni közben a hasam kímélni. A higanymozgás hozzám képest semmi!

Rájöttem, nagyon vicces dolog ez a terhesség!

Többen a blogolvasóim közül is jelezték felém, hogy azért szeretnek olvasni, mert leírom azokat a dolgokat kendőzetlenül, sokszor poénos formában, amin minden várandós anya átesik, csak nem merik kimondani vagy megosztani másokkal. Jót röhögnek rajtam, miközben a saját nyomorukat is nevetve temetik.