Ma

Ma valahogy ismét nehezebb napunk volt az átlagosnál. Többször szúrt és görcsölt a pocakom, mindez délig tartott, s onnan a fájdalmakat elvágták. 

Elég nehezen bírom magam, a környezetemet meg pláne. 

Olyan semmilyen vagyok. A testem egyre jobban kezd formálódni, mármint ELDEformálódni. Itt van több, ott van több, a mérleg szerint is több. 66... mármint kiló... Általában 52-54 kg a versenysúlyom. Még felszedek egy párat, s nem merek hazamenni, mert apám összekever az hízójával. 

Fel a fejjel, nem baj! Ezért küzdöttünk 4 évig. 

Krisz szavai: én nem terveztem, hogy elhízol terhesség alatt.

Hát én sem. Azt mondja, hogy a pofimra ráfért ez a kis kikerekedés és szeret ezekkel a plusz kilókkal is, imádja a pocim és kerekedő fenekem is. 

Azt mondják az okosok, hogy 20 kilós hízás még belefér. Úgyhogy én eldöntöttem, hogy 12-őt most híztam, a többi 8-at meg elosztom a hátralévő időre. Ember tervez, Isten végez.

Még mindig imádkozom minden este és reggel, hogy minden rendben legyen! Már csak 21-et kell aludni, s újra   láthatjuk Pöttyöt! 2 hét múlva ismét elkezdődik a rohanás, orvos, védőnő, vérvétel. Nekem lassan ez lesz a jelmondatom s annak ellenére, hogy gyomorgörcsöm van már most, ha rágondolok, nagyon várom. Sürgetném az időt, de nem lehet, nem tudok mit csinálni. 

Épp ma írtam egy nagyon kedves ismerősömnek Dördinek levélben, hogy lelassultam. A tudatalattim belassít, a testem követi, az agyam pörögne, már nem követi egyik testrészem sem. A munkatársaim azzal kínoznak, hogy olyan vagyok, mint akiből kivették mind a 155 db Duracell-nyuszi elemet. A munkahelyemen, 8 óra helyett csak 6-ot dolgozom, viszont így is végzem mindennel. Az itthoni teendőimmel viszont alig haladok. Hazaérek, elfekszem, pihenek, közben elmarad a porszívózás, felmosás, törölgetés, épp hogy csak elmosogatok, vagy Kriszt kérem meg e nemes feladatra. Julcsi azt mondja, most a pihi a legfontosabb, minden megvár. Mégis szarul érzem magam, hogy nincs minden úgy élére állítva, ahogy én szeretem. Néha a délutáni sziesztakor szégyenlem magam, hogy mennyi mindent meg tudnék csinálni, mégis itt döglök. Szeretném nagyon ezt a babát, jó egy kicsit lassítani is, de nagyon hirtelen jött ez a váltás. Én ezt egy sokkal hosszabb folyamatnak gondoltam, s így lett volna időm fokozatosan átállni, nem egyből eldőlni, mint egy krumpliszsák. Nagyon ki van találva ez a terhességes dolog, ahogy a szülés is. Zsuzsi barátnőm múlt héten felvilágosított, hogy nem lesz ám sétagalopp a 12 órás vajúdás és utána a tolások! Én úgy tervezem, hogy nem fog fájni, nem lesz hosszú, és nem is félek tőle. Nyilván, aki az első babáját várja mindenféle rossz tapasztalat nélkül, az kicsit beszari a kérdést illetően. Én ettől a részétől egyáltalán nem tartok. A magas fájdalomküszöböm sz orvos szerint szüléskor csak hátrányt jelent, mert sokkot kaphatok. Akkor meg úgyis mindegy. Majd leszedálnak és nekem már jó lesz. A többiek meg csak kínlódjanak körülöttem. Az agyam kikapcsolta a szüléstől való félelem funkciót. Sokkal jobban tartok mondjuk egy UH-tól, egy vérvételtől vagy egy orvosi vizsgálattól - nehogy rossz hírt közöljenek -. Bár nem fognak. 

Csütörtökön Krisz áruért volt Pesten Végre egyedül jöhettem haza a munkahelyemről! Ez annyira feldobott, hogy bűnöztem és vettem egy Fanta szénsavas innivalót, s úgy ittam, mintha titkolnom kellene valaki elől, azon kaptam magam, hogy dugdosom... gondoltam, de ki elől?!?! S bárki megkérdezte volna, hogy adok-e belőle egy gyilkos csattanós nézéssel kiüldöztem volna a világból.

A buszon ellenőrök voltak, kérték a jegyeket mind a 19 évükkel. Természetesen volt nálam, mert mert soha sem bliccelnék ... sohasem blicceltem! Egyből meglátszana rajtam, hogy valami rosszat csinálok, s leszállítanám magam a következő megállóban s fizetnék elnézéskérés gyanánt a sofőrnek 5.000,- Ftot. Önszántamból, saját magam felszólítva. Ennyire hülye lelkiismeretes vagyok!

Szóval elkérik a jegyem, leellenőrzik, a bácsi mellettem, meg jó hangosan kuncog: "aranyom ezek a bugrisok nem vették észre, hogy maguk ketten vannak!" Kisebb pánikba estem... le sem esett mit mondott az öreg, még majdnem lelkiismeret-furdalásom lett, hogy Pöttynek nem vettem jegyet... amikor felvisítottam én is. Megérezte, azt mondta leszállás közben, s azt is hozzátette, hogy nyugodjak meg, minden rendben van!