Jelentem: terhes vagyok! Hivatalosan!

Hivatalosan is terhes vagyok! Megkaptam a családi adókedvezményhez a papírokat, mely a következő sort tartalmazza:

"Igazolom, hogy Xné Y Liz elmúlt 91 napos terhes." - szól így a nagyon komoly, tépett szélű papírfecni. Csalódott vagyok, úgy gondoltam, valami olyat kapok, ami emlék lehet ami kitüntetéshez vagy dicsérethez hasonló... hát mégiscsak ÉN vagyok állapotos... én...én...én... és nyilván még rajtam kívül több ezren. Most döbbentem rá, hogy nem csak én járok ebben a cipőben. Hiába járok terhesgondozásra, hiába járok az orvosomhoz, hiába megyek védőnőhöz, nem nyitottam ki a szemem eddig. Azt láttam  persze, rajtam kívül is vannak kisebb-nagyobb pocakkal rendelkező nők, de egyedinek hittem magam, s egy papírfecni kellett, hogy rádöbbenjek, hogy egy vagyok a sok közül. Azonban ma eldöntöttem, hogy akkor is egyedi vagyok, mert senkinek sincs még egy olyan Édes Kis Pöttye, mint nekem. Már pár napja mondogatom neki, hogy pénteken megyünk a doktorbácsihoz, aki megnézi, mi újság vele odabent. Így a mami és a papi is látni fogja, úgyhogy legyen aktív úgy, ahogy este 10-11 óra és hajnali 3-5 óra között. Integethet is meg minden, csak ne aludjon, mert szeretném látni, hogy mi köze a benti életnek azokhoz az érzésekhez, amit én érzek idekint. Valóban, tényleg őt érzem vagy elment az a csöpp maradék eszem is, ami volt. Én bízom az elsőben. 

Krisz vett sztetoszkópot, hogy ha már nem tudunk leskelődni, akkor hallgatózzunk. Biztos vagyok benne, ha nem több millióba kerülne egy komoly UH gép, akkor vett volna azt is, de így maradunk a fülelésnél. Szóval bugyogás, kopácsolás. Most ez a két dolog, melytől könnybe lábad a szemem. Imádom hallgatni! Jófej pötty, mert amikor hallgatom/hallgatjuk, produkálja magát, így bízom abban, hogy holnap a vizsgálaton is mami kincse szót fogad, mint ahogy eddig mindig. Pl. amikor első Uh-ra mentünk, ott is megbeszéltem vele, muszáj, hogy dobogjon a kis szíve, mert nagyon szeretnénk őt, de neki kell elintézni az első lépéseket, a többit majd megoldjuk közösen. 

Szóval holnap a nagy nap! Új találkozás. Egy merő ideg vagyok. Kriszen is érzem a feszültséget, de inkább ő a nyugtató szerepét vette át. Majd idegeskedek helyette is. Tudom, hogy nem lesz, nem lehet baj! Tudom, hogy egészséges a gyerekem. Mégis hülye vagyok. A Corvin utcába 3 órára kell menni, fél órás lesz a vizsgálat, mely nagy megdöbbenésemre hüvelyi UH. Neten néztem utána és láss csodát! Még egy emberrel több, akit strigulázhatok. Lassan többen jártak már bennem, mint egy 'dinnyeárusban', aki az a néni, aki az út szélén dinnyét árul bódé nélkül, mert nem fázós, vagy épp a férjét várja miniszoknyában és azért térdel a bácsi előtt, mert szépen kér tőle valamit. 

Szóval újabb vonal a füzetemben. Mindenesetre csak az az egy bökkenő van, hogy Krisz kimarad ebből a bennem matatásból vagy 9 hete :) Mindegy, átadja a helyet a hozzáértőknek. :)

Le a kalappal az uram előtt. Mindenhova el- bejön velem, minden vizsgálaton részt vesz, még a cytológia közben is hősiesen ült a kisszékben és sajnált, miközben megbeszélték a dokimmal, hogy mindketten el vannak nyomva otthon, mert a feleségük akaratos picsa és mindig neki kell, hogy igaza legyen. Mondtam én az uramnak, hogy ezzel nincs egyedül és tessék! 

Ennél jobb támaszt nem is kívánhatnék magamnak. Holnap is kísér és jön és beszól, ha valami nem tetszik.

Akik olvassátok a blogom, kérlek benneteket, hogy holnap 3 órától egy jó nagy pozitív energiát küldjetek és szorítsatok Pöttyért!

Tanulság az elmúlt napokra nincs! "Talán annyi, hogy befoghatom!" -Boginak írt levelemből idézve. 

BOGI!

Remélem nem haragszol meg, hogy írok rólad!

Bogi, aki az Óperenciás-tengeren túl, tündérországban tünérBorival és tündérMikivel éldegél hármasban. Nemrég született kisbabájuk, aki a világ egyik leghelyesebb tündérkéje. 

Ha én olyan körülmények vagy inkább egészségügyi rendszernek hívnám, amiben ő szült és töltötte állapotosságát... szóval ha nekem olyan körülmények között kellett volna a terhességemet és a szülést végigvinni:

AD1.: biztosan begolyóztam volna.

AD2.: szülés közben fogtam volna magam, felálltam volna és legközelebbi géppel hazajöttem volna.

Náluk valahogy természetesebb állapot a terhesség és a szülést, a támogatásokat sem veszik olyan ostobán, rendszertelenül, átgondolatlanul, mint Magyarországon.

Bogi! Minden elismerésem a tiéd! S még egyszer: nagyon büszke rád!