Utónév

Tegnap Krisz hozott egy utónév könyvet, hogy kezdjük el nézegetni. Ne utolsó pillanatban vesszünk össze a neveken, mert szüléshez közeledve, csak azért, nehogy baj legyen, sokkal engedékenyebb lenne, nem menne bele olyan vérre menő vitába, amit most még esetleg bevállal. Viszont a gyereknek olyan név kell, ami neki is tetszik. Rendes uram van ugye?! Rá mindig lehet számítani!

Dóri barátnőm által említett Orálka név nálunk vitte a prímet. Úgyhogy eldöntöttök nagy visítások közepette, hogy Orálka Análka lesz a megfelelő név számunkra, de legfőképp a gyermekünk számára.

Komolyan is gondolkoztunk néha-néha. Kiírtam egy csíkos, agyonhasznált lapra 12 lánynevet és 12 fiúnevet, ami tetszik nekem. Odaadtam Krisznek a fecnit, hogy válaszzon ezek közül.

K: Azért szeretném én is megnézni a könyvet, átolvasgatom, a jelentéseket is megnézném.

Én: Minek? Én már megnéztem. Ezeknél nincs jobb!

... s ekkor esett le, mekkora hülyeséget mondtam.

Nyilvánvaló, nevet közösen kell választani. Én úgy gondoltam ezzel szemben a közösségi érzést, hogy én kiválasztom a neveket és azokból, amelyek nekem tetszenek, Krisz is választhat. Miután tisztáztuk a dolgokat, közösen álltunk neki. Olyan neveket kerestünk melyeknek ünneplése mindig, minden körülmények között nyárra esik. Én sajnáltam mindig is azt, hogy a szülinapom november 18-án van, a névnapom november 14-én. Soha sem tudtam kerti partit tartani, mert addigra mindig leesett az első hó. Volt olyan, Mariannáék Zolival és Gáborral félcipőben jöttek köszönteni, annyira szép őszi idő volt, este már a dombon szánkóztunk. A másik, ami fontos volt névválasztásnál, hogy a szülinapjától jó messze essen. Bár a szüleim javára legyen mondva, sohasem kaptam egy ajándékot a két ünnepre, mindig külön köszöntöttek. Slusz poén: a húgom, Sacc november 21-én született.

A harmadik kritérium, hogy ne lehessen rosszallóan becézni, kedves név legyen, amit felnőtt korában is méltán tud viselni. 

Negyedik momentum: ne legyen a családban szokványos, örökölt név, így eleve 100 nevet egyből ki is zártunk a 3000-ből, illetve a környezetünkben, baráti körünkben se legyen túl gyakori.

Így a következő 12-12 névre esett a választásunk:

Lány: Zóra, Zoé, Zója, Mia, Mara, Ráhel, Bora, Bori, Borka, Dorka, Júlia, Lia

Fiú: Ámos, Ariel, Hunor, Kolos, Lázár, Levente, Mirkó, Rókus, Soma, Zalán, Zete, Zétény

Ezek közül egy lány név - Dorka - és két fiú név - Zalán, Levente  - mely mindkettőnknek tettszett.

Most itt tartunk. Nyilván ez még ezerszer változni fog s lesz még egy-két név a tarsolyba szülésig. Még az is lehet, hogy egyik név sem fog illeni a megszületendő gyermekünkhöz. Na, akkor leszünk igazán bajban!

Régen az volt az álmom, hogy ha gyerekem születik, mindegy milyen nemű, csak lány legyen. Mindenféleképp Mia Maja lett volna. Pl.: Nagy Mia Maja. Erre egy rendőrismerősöm elsütötte a következő poént:

R.: Ha e'megy orvosho' akko' mit kérdez tőle a doki? Miamaja? (mi a baja?)

Még pár évig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig Mia Maja lesz, de tudom, hogy engem mennyire zavart az, amikor megkérdezte egy srác udvarlás gyanánt: 

S.: Hogy hívnak?

Én: Aliz

S: Jaaaaj, Aliz csodaországból?

.... vagy a legjobb...

S.: Jaaaaj, az első kutyámat is Aliznak hívták.

Innentől az udvarolni kívánó srácok 75%-a reportra került.

Érdekes s erre nemrég jöttem rá, hogy maga egy név nem túl sok mindent hordoz magában, bár megpecsétel egy életre. Viszont a viselője és annak személyiségjegyei, attitűdje mennyire befolyásolja a névválasztást. A baráti köröm, akiknél az elmúlt 2 évben született baba, mindegyik párnál megfordult lánynévként az Aliz. Azzal indokolták, mennyire menő név s ők is olyan talpraesett, nagyszájú, !!!okos!!!, jó fej, segítőkész gyereket akarnak, mint én. Pedig egy név számít ebben az esetben a legkevesebbé. Mind-mind csak neveltetés kérdése. Én próbáltam lebeszélni őket... Egy dolog miatt voltam mindig büszke a nevemre, hofy annyira ritka volt, hogy csak fősulin találkoztam először AlÍzzal, bár ő hosszú í-vel írta a nevét.

Erről még egy story és lépek!

Házasságkötéskor felvettem a férjem vezetéknevét, így lettem Y-né X Aliz. Minden hivatalos okmányomat újra kellett csináltatnom a névváltozás miatt s a házassági- és a születési anyakönyvi kivonatot kellett mindenhova magammal cipelnem. 

Lakcímkártya, okmányiroda.

A hölgy észreveszi, hogy a születési anyakönyvi kivonaton rövid i a nevem, a házassági papíron hosszú í.

Nincs mit tenni, rendőrt kell hívni, mert fennáll az okirat hamisítás lehetősége. Nézek értelmesen, csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy fullon az iroda, s rám hívnak 2 rendőrt.

Megérkeznek az urak. Felveszik az adataimat, bent, mindenki füle hallatára. Nyilván mindenki olyan kussban volt, hogy a légy pukiját lehetett hallani az egész épületben. 

Fennálló tényállást elmondták a biztos urak, hogy okirat hamisítás gyanúja fenn áll, miután felveszik az adataimat, bevisznek hivatalos jegyzőkönyvet felvenni. Ám előtte elhangzott a bűvös mondat, kérdés. 

Rendőr1.: Nem emlékszik asszonyom, hogy amikor anyakönyvezték születésekor, hogy írták le akkor a nevét?

Én: - tátott szájjal, közben taknyom-nyálam egybefolyt a röhögéstől - NEM! Kellene emlékeznem? 

Ekkor az egész okmányiroda felvisított, annyira röhögtek, hogy szem nem maradt szárazon. Mindenki érette, hogy evidens, nem emlékezhetek arra, hogy születésemkor mi történt.

Rendőr2.: a társa mondja a kérdést feltevőnek: Bazd meg, ezért mondják a rendőrökre, hogy hülye rendőr!

A kapitányságon felvették az adataimat, mindenki tisztában volt vele, hogy vicc az egész, de az eljárási szabály, az eljárási szabály s mindent be kell tartani. Anya még az okmányirodában igazolt telefonon keresztül, hogy tényleg rövid i-vel kell írni a nevem, polgármester, aki összeadott minket, pedig igazolta, hogy ő rontotta el a házassági anyakönyvi kivonatot s javítja természetesen. Na, azóta is javítja, ugyanis nem vittük el hozzá, mert nyugdíjba ment, más pedig nem vállalja a javítást. 

Tessék, itt egy ördögi kör.