Új érzések

Érdekesek ezek az új érzések.

Most már egy bableves hallatán is tudok sírni s egy szebb, nekem tetsző idézeten is órákat vagyok képes pityeregni. Ma megyünk Gabcsit köszönteni, 33. szülinapja volt egy hete...  hülyén fog lejönni, de meghatódtam rajta, hogy milyen marha rendes vagyok, hogy tortát csinálok neki. Pedig senki sem kérte, gondoltam meglepem vele, ha már Kriszt is csináltatott neki egy kisebb meglepit. Mi annak vagyunk a hívei, hogy saját készítésű ajándékokkal kedveskedünk a hozzánk közel állóknak. Karácsonykor mézeskalácsház nagyüzembe kezdtünk az urammal. Úgy sütött, mért, diszitett, mint a kisangyal. Jó volt együtt készíteni a meglepetéseket s jó volt látni, mennyire örültek nekik az ismerőseink, családtagjaink. Az idei karácsonyra Adventi koszorút terveztünk mézeskaács sütiből, de ez Édes Kis Pöttyön fog múlni.

Vissza az érzésekhez. Krisz szemét nézem, csillog a boldogságtól. Szeretetteljes a hangja, lenyugodott talán egy kicsit, tervezget, tervezgetünk. S pityergek ismét...

Gyerekszobánál tartunk, ahol a hűtő van s maradni is fog helyhiány miatt. Majd felcicomázom, hogy ne hűtőnek tűnjön, hanem egy marha jó valaminek. Mondjuk mesefalnak vagy ... valaminek ... Korai még tudom, de időben neki kell állni körbenézni, ugyanis nagy költségvetésű gyerekszobát nem tervezünk. Minden bútort használtan szeretnénk venni, centire kimérve, ugyanis minimális helyre kell bezsúfolnunk nagyon sok mindent. Tuti helyeket találtunk Győrben, olyanok a bútorok, mintha újak lennének. Szépen kihipózom a Domestost anyám módjára s majd lefertőtlenítem őket. Krisz alárendelné a hálószobánkon kívül az egész lakást a gyereknek, viszont én Zsuzsi barátnőmnél látott elvet követném. Van a kisszoba, ahol úgy pankrációzik a baba, ahogy akar, a többi hely az övé is, de a játék és a játékok helyszíne a saját szoba. Szerintem ez a normális. Így is pakolni kell millió dolgot a gyerek, Krisz és Maja után... ennyi könnyebbséget megengedhetek magamnak.

A névválasztáson is gondolkoztunk nagyon komolyan: Leokádia, Bendegúz, Eleonóra, Radiátor, Konektor, Kazetta, Hancúrka, Hosé Armandó, Nagy Alekosz, Évaszandikaankiógigi és egyéb hangzatos nevek jutottak eszünkbe.

Vizualiálom a babát is, hogy biztos ne legyen baj, próbálkozom a lehetetlennel, elképzelem milyen lesz a bőre, a pofija, a kezecskéi, a lábacskái. Egyértelmű a legszebb, legokosabb baba, s máris a 14. életévénél tartok, ahol beindul a kézilabdás pályafutása az ETO ifi csapatánál, közben az ország legelitebb iskolájába jár, ahol a legjobb tanuló és a legtöbb verset tudja ... jól is énekel tökéletes alakkal, a legszebb kislány vagy kisfiú... Végül is ennyi. Erre Krisz belerondít egy mondattal az idillemben: Há' nehogy azt hidd, hogy hülye sportoló lesz a gyerek!

Na, már most ezen megy a vita. s amikor továbbmondom az elit gyerek, elit iskolában 8 idegennyelvet beszél, akkor megnyugszik.

A kutyorgás, mit érzés továbbra is jelen van az életünkben, egyre hangosabban, egyre erősebben, s érzem a hólyagom jobb-bal oldalát is rendesen. Mocorog! Már az Uh-on is mozgott. S akárki akármit mond, érzem. S már Krisz is... már hülyének sem néznek emiatt.

Ezen kívül érzem a haspuffadást folyamatosan. Annyira lelassult az anyagcserém, hogy ilyet elképzelni nem tudtam, gyomorégés, esti émelygés is életünk részévé vált, viszont Kis Vuk kiköltözött a csalási idillből.

A disznóságokat még mindig nem tudom megenni, de azon kívül minden mást minden mennyiségben. Viszont a sütiket nem kívánom, ezzel szemben a csokit, túrórudit bármikor, bármilyen mennyiségben.

Viszont nincs időm semmire sem. No nem azért, mert annyi dolgom lenne, hanem tennivalóim elintézése helyett végigalszom a délutánt. Például múlt hét szombaton anyáéktól 3 körül visszajöttünk Győrbe -haza-, s onnantól kezdve aludtam, aludtam, aludtam, felkeltem zuhanyozni, aludtam. Annyit voltam fent egész nap, amit anyáéknál ébrenléttel töltöttem.

Ezzel szemben éjjel nem tudok aludni. Bök, szúr, fáj, hasra fekszem, elgurolok, belegabalyodok a lábtartó párnába, magamba és a takarómba egyszerre éééééééééééésssssssss óránként pisilni járok.

Így általában jövés-menéssel telnek az esték.

Most is jövök-megyek. Ma végre buszozhatok, mert Krisz fodrászhoz megy, nem tud értem eljönni s végre boltba is egyedül mehetek! Úgy várom, mint 3 éves koromban, amikor végre egyedül mehettem be a boltba vásárolni.

SZABADSÁG, SZERETEM!!!!!!