Apa, anya keeezzzddőőőőőőőőőddikkkkkkkkkk!!!!!!!!!

Ma voltunk a Corvin utcában Down-kór szűrésen. 

3 lépésből áll a történet:

1. Elbeszélgetés, adatok felvétele, időpontok kijelölése - gáz szívás

2. Vérvétel - remélem nem 'hanyattdobós' ájulós technikával

3. Egy 20 perces UH - amiből én valószínűleg a sírás miatt megint nem látok semmit

Ebből a három lépcsős vizsgálatból 90 %-ra meg tudják állapítani, hogy Down-szindrómás-e a baba vagy sem. Ezt a Kyncs Magzat Diagnosztikai Központban végzik, melyet magyar orvosok hoztak létre, közte az én nőgyógyászom is. Vérvételre a Liezen-Mayer utcába kell menni, az UH-ot itt a Corvin utcában csinálják helyben és képet is adnak ajándékba. Gondoltam, ha már a vérvétel 10.000,- Ft, amit már most ki kellett fizetni, az UH 20.000,- Ft, akkor egy fekete-fehér nem 4D-s képet már igazán adhatnak ajándékba... Krisz azt mondta - amin jót mosolyogtam -, 2 meg nem született baba után tök mindegy, hogy milyen képet adnak, csak adjanak már valamit! Vérvételre március 7-én megyek, akkor leszek 9 hetes, 1 napos. A lényeg, hogy a 9. hetet betöltsük. 

UH április 1-én, bolondok napján lesz! Nem baj, nekünk ez fogja meghozni a szerencsénket. 

Bolond lyukból, bolond szél fúj!

A Corvin utcai épület kívülről nagyon lepukkantnak tűnik, viszont beljebb lépkedve egyre barátságosabb lesz. Az udvar telis-tele hóvirággal, csodaszép. Vele szemben a nagy, félig leomlott ház, mely kitört ablaküvegeivel üzen. Egy pillanatra megálltam:  A hóvirág, mely az újat, kikeletet, a változás szelét jelenti, a ház, ahova bemész, az új életet, a boldogságot hordozza, ezzel szemben a rom, a nihil. Félelmetes és ijesztő.  

Bent, az asszisztensnők nagyon aranyosak, kedvesek. Krisznek nagyon fontos és halaszthatatlan megállapítása volt, melyet ha nem közölt volna egyből és még 10-szer, biztosan katasztrófa lett volna: Folyékony tapéta volt a falon. 

Húha! Egyébként tényleg jól nézett ki. Kicsit kezd az apósára hasonlítani. Csak akkor van jó helyen apukám, ha legalább 1 traktor, 2 szalmabála és 3 disznó van az udvarban. Ha még ló is van, az már mesevilág és az Óperenciás-tengeren túl van. Na Krisz is ilyen. Ahol jó minőségű vagy valami érdekes építészeti megoldás van, akkor már jól érzi magát s ha e mellé még valamilyen jó márkájú, full extrás autó vagy csaj is dukál, tuti, hogy az már Üveghegyen is túl van. :-)

Miután az uram hazahozott és ketten maradtunk Majával elgondolkodtam a lehetőségeinken. Az a legjobb 

- és így is fog történni -, ha minden rendben van, egészséges Pötty is és én is. 

Viszont van sajnos az éremnek egy másik oldala is. Mi van, ha nem. S most bárki bármit mond, mindenkiben felmerül a "mivan ha..."

Szörnyű, önző állat vagyok, ha azt mondom, hogy nem szeretnék beteg gyermeket nevelni? Szemét vagyok, ha nem veszem észre azt a lehetőséget, hogy egy beteg kisgyerek is mennyi örömet tud okozni?

Hát ezekre a kérdésekre kell felelnem és elszámolnom a saját lelkiismeretemmel, s magammal nyilván meg kell hozni egy döntést s előre meg kell beszélni, hogy mi legyen. 

Az én vizualizálásomban egy boldog család-kép szerepel, ahol mindenki egészséges, imádjuk egymást és gondoskodunk egymásról. A gyerek, ha már nagy, tanul, sportol, eljár szórakozóhelyre, jól becsajozik vagy bepasizik és hazahozza az áldozatokat, vagy lakásra jár fel. Én majd halálra aggódom magam és azon veszekedünk Krisszel hajnali 4 kor, hogy én fel akarom hívni a gyereket, hogy hol van már, nem rúgott be vagy nem drogozott-e be nagyon, menjünk-e érte vagy mi legyen... Krisz a telóm már kidobta az ablakon, hogy hagyjam, majd megjön, s közben megtalálja a rejtett mobilom is, ami a földszinti asztalon landol... 

valahogy ilyesféle módon éljük az éjszakákat s a gyerekünk életét.

Egy fogyatékos gyermeket nem tudok elképzelni ... s felvállalni sem. Ez gonoszság? Ez önzőség? Ez gerinctelenség? Ez aljasság? 

Hisz' mondhatnátok, hogy arról írok folyton, hogy 4 éve babára várok. 

Amikor tanítóképzős éveimet tapostam, gyakorlaton voltam a süni óvodában, s vele szemben volt egy intézet, ahol pszichológus tanárom javaslatára eltöltöttem fél napot. Akkor még azon gondolkodtam, hogy szakdolgozatomat hasonló Down-szindrómás gyerekek életviteléről írom. Muhovitsné nem véletlenül javasolta a fél napot s nem véletlenül az intézetet. Talán érezte, hogy nem az én helyem, s gyorsan rá ios döbbentett erre. Láttam ezeket a gyerekeket. Nagyon szeretetreméltó, iszonyat energiát és kedvességet adó kis emberkék. Tüneményesek, aranyosak ... és betegek. Ezzel szemben ott voltak a szülők, akik 25-35 évesen kinéztek 60-nak, megtörtek, meggyötörtek voltak. Van olyan kis beteg, akit élete végéig ápolni kell s egyedül még étkezni sem lesz képes soha. A Down-szindrómával általában az évek során csatlakoznak betegségek, melyek rövidítik s nehezítik a gyermekek s valószínű a szülők életét is. Egy szó, mint száz én döntöttem, s Krisz is helyeselni fogja a döntésem s mellettem áll valószínűleg mindenben.

ILYEN ESET NEM TÖRTÉNHET!

Egészséges Édes Kis Pötty! Muszáj követnünk a barátainkat a szülőszobára - azt mondták.

Tomi apunak és Ani anyunak megszületett hétfőn Bencus babájuk 3,13 kg-al és 49 cm-el. Tiszta Tom a gyerek! Le sem tudná tagadni. A nózija talán Anié. Csuda szép!

Ott van Anna barátosnőm, aki most 12 hetes kismama. Lili hercegnő után második babájukat várják, aki szerintem ismét kislány lesz. Ő is nagyon szorít értünk s mi is értük. 

Tehát muszáj haladni a sorral, nem lehet kimaradni belőle.

Dórim! Nektek kell gyorsan összeszedni magatokat Bandiddal. De tudod, jönni fog az a baba, csak most nagyon hideg van, s ilyenkor a mennyben a babáknak a hosszú útra nagyon fel kell öltözni. Rengeteg ruhadarabot kell magukra kapniuk, hogy meg ne fázzanak, s Ti babátok kicsit lassabban, megfontoltabban öltözködik. De hamarosan elkészül, s lejön hozzátok!

A mienk is az apja gyorsaságát örökölte s csak most lett kész s tökéletes!