Összes oldalmegjelenítés

2011. július 11., hétfő

Okos döntések

Múlt héten vásárolgattunk. Természetesen Dorkánknak szedtünk össze egy-két apróságot.
Megvettük a kiságyat, amit gyorsan-hamar összeszereltünk nagy vehemenciával. A 89. szánalmas össze-vissza rendezést követően megkapta a végleges helyét mind az 5 négyzetméteren. A rengeteg bútor: egy pelenkázó, egy szekrény, egy stabil hűtő, ami ha összeszakad a ház sem mozdul a helyéről és a kiságy. Mindez piciben minden, tényleg 5 négyzetméteren. Nagy zsufi van. Nemcsak a szobában, hanem a fejünkben is. Mindezt bizonyítja az is, hogy nagy ezermester uram tök fordítva szerelte össze az ágyat, ám mire rászántuk volna magunkat az újboli munkára, elmúlt az első izgalmi sokk és nem volt kedv újraszerelni. Majd rájöttünk, hogy így is úgy is szét kell szedni, mert tapétázás következik és nem férünk el a szobában, ha bent van az ágy, illetve kivinni is csak puzzle darabokban tudjuk. Szóval maradt az ágy egyben, ha muszáj lesz, szerelünk.
Zsu barátosnőmtől szebbnél-szebb ruhákat kaptunk kölcsönbe, majd a múlt héten az Anya-Tanya nevű boltban voltunk ruhát nézegetni és természetesen vettem is 3 hosszú ujjú fölsőt és egy ujjatlan bodyt. Mindezt 660,- Ft-ért. Nem, nem darabját, összesen! Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom! Turi jellege van, de mégsem az. A vadonatúj göncönktől a használt babakocsiig, a kiscipőig minden van, mint a búcsúban és eszméletlenül olcsón! Én csak ide fogok járni ezután. Fogasokon méret és nem szerint vannak felakasztva a ruhaneműk, szépen sorakoznak egymás mellett a polcokon a csilli-villi kiscipők, játékok, mellszívók, felnőtt ruhák, minden ... Lehet okosan vásárolni és kell is. Rengeteg pénzt meg lehet spórolni az okos döntésekkel. Teljesen felesleges méregdrága rucikat venni az elejére. Úgyis pár hét alatt kinövik a babák.
Nekem fenntartásom van a kölcsönkapott cuccokkal kapcsolatban. Zsun kívül még Evitől kapok gyerekcuccokat és egyebeket pelenkázófeltéttel egyetemben. Amiket kaptam, kimostam minimális öblítővel megtoltam, hogy legyen egy kis illata a történetnek, majd ha nem lesz 50 fok a lakásban, akkor ki is vasalom őket. olyan szívmelengető volt látni az apró babaruhákat és kiegészítőket, amint ott feküdtek a szárítőkötélen, szépen, tisztán, illatosan ... és a mienk. Jobban mondva a fele a mienk, de a mienk, Dorkáé. Szóval a félelmem a kölcsönkapott dolgokkal csak annyi, hogy tuti úgy tudjam visszaadni, ahogy kaptam őket. Nagyon féltem a ruhácskákat, hisz azok emlékek az előző tulaj anyukájának, apukájának. Anyám mesélte, hogy kaptam egy szép rugit az egyik barátnőjétől születésem után. Rám adta, és én azzal a lendülettel teletojtam a kislábujjamtól a hajam tövéig. Na, ha az én gyerekem is ilyen ügyes lesz leányka létére, akkor biztosan infarktust kapok, ha a kölcsönkapott ruhák egyikével csinálja ezt. Milyen ciki visszaadás pillanatában azt mondani a leltár közben, hogy bocs lányok ezt is, meg azt is elrendezte Dorka legalább örökre. Megpróbáltam kimosni, nézd milyen szép barna, vagy esetleg foszöld színe lett a hófehér kisruhádnak...
A bevásárló körút során vettem textilpelusokat nagyon olcsón és egy drágábbat is "orvos-védőnőhöz járós" és egyéb interaktív kapcsolatokat erősítő tréningekre, amikor a gyerekemet olyan közjogi méltóságos emberekkel ismertetem meg, mint a gyerekorvos, a védőnő stb... akik magukban kéretlenül is véleményt fognak alkotni első ránézésre. Ne gondolják már, hogy szegény csóri gyereknek még egy normális pelusa nincs.
Semmiből sem akartam rózsaszínt venni, nem Barbie babát akarok nevelni a gyerekből. Ezzel szemben a 3 pulcsiból 2 full extra rózsaszín. A többi cucc és kiegészítő sárga vagy sárgás árnyalatú. Nekem most ez tetszik. Ilyen lesz a függöny is a babaszobában. Van macis, teknősbékás és mindjárt eldobom az agyam szexi sapink is már. Fura tudom, hogy a legnagyobb szárazság kellős közepén hosszú ujjú fölsőkről írok, hisz amikor rágondolok is ver az izzadtság, de végtére is mire Dorka leérkezik hozzánk, kell a meleg ruci neki. Van több rövidujjú és rövid szárú ruci is, de főként a meleg őszire és télire hajtunk. Ezen kívül vettünk körömvágó készletet 500,- Ft-ért és babafésűt pár százért.
Evitől is megkapva a cuccokat tudjuk véglegessé tenni a vásárlási listánkat, hisz akkor kristályosodik ki, mi az, ami feltétlenül kell még. Lassacsakán meg kellene vennem magamnak is a dolgokat a kórházba. Bár most belegondolva mit is?! Pelust magamnak, a gyereknek is kellene, biztos, ami biztos ... a kegyszer-vegyszerek megvannak, hisz abból mindig több van otthon. Ruhát nem veszek jó lesz a szabadidő fölső susogós nadrággal. Nem tudom elképzelni magam pöttyös hálóingben, rózsaszín papucsban caplatni a kórházi folyosón a neszeszeremet szottyongatva fürdés után ... Viszont pacsker kell, az csak egy van.
Száz szónak is egy a vége. Ahogy írtam, nem csak a kisszobába van káosz, hanem a fejekben is. Főleg anya- és apajelölt buksijában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése