Földrengés

Tegnap éjjel 23:57-kor ismét földrengés rázta a társasházunkat, vele együtt a lakásunkat is. 3,8 erősségű volt a rengés ereje, ami közepes erősségű, kárunk nem keletkezett, mégis idegbajt kaptam és remegett az egész testem, amikor vége lett a pár másodperces nüansznak. Nem is maga a rázkódás, hanem a vele járó hang volt nagyon borzalmas, félelmetes. Ez az idén a második ilyen esetünk volt: az első, amikor 12 hetes terhes voltam, hullámzott az egész nappali a bútorokkal egyetemben, a második minap, ez olyan jobbra-balra himbálás volt gyors ütemben. Elindultam Dorka irányába, de nem tudtam kimenni a hálószoba ajtón, mert a dőlésektől nem találtam bele a téglalap alakba. Kicsit nevetséges volt, de tényleg baromira megijedtem. Beugrott egy kép, amin még a könnyem is kifolyt: földrengés, leszakad a padlónk Dorka szobája és a nappali alatt és hiába hallom Dorka LE-LE-LE sírását, nem találom a romok alatt, nem tudok segíteni neki. Mélyen belehasított a szívembe, hogy meg szeretném óvni, védeni mindentől, mégis vannak külső körülmények, amik csak úgy jönnek és nem lehet velük mit kezdeni. Félelmetes, még most is beleborzongok. Ha annyira jól meg lenne építve a társasházunk, mint amennyire szarul van felhúzva, egy rossz gondolatom sem lenne, mert nem kellene mitől félni. Így viszont, hogy csak össze van tákolva és minden ukrán minőségű fosból van összehányva, így minden rezdülésnél - amikor elmegy egy busz a házunk előtt - ugrok. Tudom, hogy nem kellene ekkora  rázkódásból ekkora ügyet csinálni ... nem magamat féltem, hanem az életemnél is jobban Dorkát. Anyatigris: megjött az ösztön, amiről beszélnek.

Valószínű egyébként, hogy a lépcsőházunk épp egy törésvonal fölött helyezkedik el, mert amíg mások csak felébredtek az eseményre, addig nálunk arrébb rakta a történet a kanapét. Mindenesetre Dorka végigaludta a földrengést és jóízűen szunyókált, amikor benéztem hozzá 3 másodpercenként a szobájába. 

Csak anya ilyen kis ostoba :)