Ma elegem van

Ma kissé paprikás hangulatban vagyok. Nem csak azért, mert Dorka hajnali fél 5 óta fent van és aranyomat kínozzák azok a fránya szelek és a kaki is gondot jelent neki - masszírozgatom a virágesszenciával, de valószínű már rám is átragadt a türelmetlenség, az idegesség és ilyenkor csökken a hatékonysága, most az Infacolt is beadtam neki, alszik egy órája ... halle luja! -, hanem azért is mert nagyon nem akar ma összejönni semmi. Ritkán van ilyen, de félévente egyszer van egy, általam "szerencsétlen napom"-nak hívott periódus, mely általában pár nap alatt lezajlik. Ilyenkor esek-kelek, eltörök mindent, amit el lehet, kiesik minden a kezemből és úgy alle zusammen semmi sem oké valahogy. Tegnap kezdődött a GDF Suezes felszólítólevéllel. Ennek tulajdonítom minden gond eredetét. 120 Ft! Most, rögtön, azonnal, mert ha nem, behajtásra kerül az összeg. Mondom jó, elutalom s közben szégyenkezem, hogy basszus ekkora összeget behajtásra adni és ezzel fenyegetni akkora bűnt követtem el, hogy ezer évig fogok vezekelni! Nem sikerült az utalás. Többször sem, mondjuk úgy 15-ször próbáltam ... feladtam, ma újra próbálkoztam, összejött. Tegnap csak egy sorral feljebb kellett volna nyomnom a kurzort és láthattam volna, hogy az elektronikus banki terminál nem üzemel este 10 és hajnali 3 óra között. Ezt nagy nehezen letudtam. Ma reggel egy üvegpohár, egy teás ibrik és egy tányér látta kárát a tisztaságmániámnak, majd porszívózás után a felmosószettem tettem lapátra. Eltörtem a nyelet, a moppal és a facsaróval együtt, felmosás közben. Most a mosógépem nem indul, állnak benne a szaros pelenkák és a kis ruhák ... jó hogy nem indul, amikor ki van húzva a csatlakozóból ... ezt is megoldottam, irány a szemétlerakó. Indultam volna, ha a zsák nem szakad szét a lépcsőházban. Még jó, hogy csak Dorka kakis pelusait akartam levinni. Okos fejemmel kitaláltam, hogy bekötöm a zsákot ott, ahol elszakadt, visszaszórom bele a pelusokat és úgy viszem le. Tudjátok, hogy milyen nehéz 30 darab púpra telerakott pelus? Kurva nehéz. Úgyhogy úgy döntöttem, átrakom egy sérülésmentes sitteszsákba a cuccost. S hogy ne kelljen szarakodni - csak hogy vágjon a témába - nem egyesével pakoltam át, hanem fogtam és átborítottam ... volna, ha nem mellé szóródik mind. Hozzáteszem még mindig a lépcsőházban vagyok! Ekkor már annyira röhögtem magamon, hogy leültem és szépen egyesével belehelyeztem egy nagyobb csattanás kíséretével a földön heverő szarcsomókat a szemetesbe. Eközben hallom, hogy a lépcsőházi kukucskáló mozgolódik mindkét szomszédomnál. Egyértelmű hangja van mindkettőnek. A régi szomszédaim is leskelődtek volna, de utána legalább kijönnek és együtt röhögünk a balfaszságomon, segítenek, hogy minél gyorsabban végezhessek és Dorkát ne kelljen sokáig egyedül hagyni a lakásban. De neeeem ... az újak csak kukucskálnak. Én felálltam és odamentem mindegyik kukucskálóhoz és jó érthetően belemondtam, hogy ahelyett, hogy az ajtó mögött állnak, ki is jöhetnének segíteni. S tudjátok mi a jó ebben? Hogy nem fognak szólni az alpári hangnemért, mert ciki lenne, ha bukna a történetük, hogy tényleg csak kukucskáltak. 

De még mindig nem vagyok a lényegnél. Mivel Dorka ma baromira nem akart aludni, lementünk tökig ködben sétálni. Köd előttem, köd utánam s sem látok semmit. Egyszer csak megszólít egy ezerötszáz éve nem látott ismerősöm, hogy mi van már meg sem ismerem? Mondom nem látok semmit, a szálló köd miatt lefolyó szempillaspirálom úgy csípi a szemem, hogy tényleg csak minimálisra tudom kinyitni ... de próbálkozom. Törlöm a szemem ... jól látok ... vagy 30 kilóval több az ismerős, nézek lejjebb nem merem megkérdezni, hogy terhes-e vagy mi van. Ilyenkor a téli kabátok már nagyon csalnak. Újságolja, hogy babát vár, örülünk együtt és előadja egy olyan történetet, melyen a hajam égnek állt és amire ugrok egyből. Címszavakban: 29 éves, pasival az oldalán, albérletben. Jövőkép nincs, vagy csak halvány foltokban. Már nem dolgozik, 20. terhességi hétben jár, táppénzen van. A párja semmit sem enged neki csinálni, vagy ha igen, akkor a megfelelő óvintézkedések mellett. Tudja, hogy vannak tapasztalt ismerősei, de nem kérdez senkit, mert ő és a párja mindent jobban tud mindenkinél. Főleg a párja. Nevezzük most Ferinek - egyébként így hívják - el is neveztem farokferencnek. Amikor elmegy boltba majdnem megdöglik, annyira elfárad és fullad folyamatosan. S hozzátette nagy vigyorral az arcán, hogy úgyis ráérünk most mindketten, ha itt lakom a közelben, akkor felmehetnénk hozzám és elmesél mindent részletesen. Á, én elég messze lakom innen - mondom szinte a ház elől - úgyis mondtad, hogy fulladsz, így nem ajánlom fel, hogy menjünk el hozzánk. Meg amúgy is, Dorka még pici, nincs látogatás sem.

Mindig rácsodálkozom ezekre a semmit sem csinálok és csak magammal és a babámmal foglalkozom típusú kismamákra! Lehet irigy ribi vagyok, de belegondolnak egyáltalán abba, hogy azok, akik táppénzen vannak és előtte is csak alig-alig dolgoznak, mennyi pénzt fognak kapni? Én végigmelóztam a terhességem. 112.000,- Ft a havi bérem + kafetéria + egy nagyobb összegű - 500.000 Ft,- - bér jellegű juttatást eszközölt a cég, hogy jól járjak, legyen rendesen segélyem. Az utolsó 2 hónapban céges érdek miatt voltam táppénzen. Most kapok 82.000,- Ft-ot. Hát ebből nem lehet megélni. De nem baj, "meressze csak mindenki otthon a seggét!" Biztosan meg van annak is az előnye, ha valaki csak magával és a babával foglalkozik. Én nem foglalkoztam non stop a terhességemmel és a babámmal. Persze a kezem mindig a hasamon volt, de Dorka nem szenvedett hiányt és nem vagyok ettől szarabb ember, mint más, nem voltam rosszabb kismama, mint más. Sokan azt mondják, hogy így a stresszt ki lehet iktatni. Szerintem sokkal nagyobb gáz az, hogy otthon ülsz, a párod megcsinál helyetted mindent, miközben rád vegyvédelmi ruhát rak, mert épp a hálót portalanítja - nem Dóri 3M-es maszkjáról van szó ... azon mosolyogtam, ezen háborgok ... én beleőrültem 2 heti itthonlétbe is, pedig feltaláltam magam. Sokan unalmukban paráztatják magukat s vélnek mindenféle rosszat felfedezni magukon, amivel természetesen az internethez fordulnak egyből segítségért. Ami a rossznál is rosszabb. A sok fals hír, a sok fals információ miatt. A csaj, akivel találkoztam ma, ti-pi-ku-san ez az eset a párjával együtt. Nagybetűvel, szótagolva, kiemelve. Erre való az orvosod, ha bármi van, meg tudd tőle kérdezni, ha kell, hajnali fél 2-kor a rendelkezésedre kell, hogy álljon. 

Rácsodálkozom ezekre az emberekre azért is, mert fullad, ha gyalogolnia kell pár kilométert. Emlékszem nekem is  voltak hasonló tüneteim, de nem 20 hetesen! Jobban mondva 20. hét előtt is voltak fulladásaim a helytelen testtartás miatt. Ezek ellen mind-mind lehet tenni. Mozogni kellene kicsit többet, felállni a tv és a számítógép elől, le kellene menni pl. az Aranypartra sétálni. Én emlékszem 14 hetesen Dórival innen tőlünk elmentünk sétálni és fotózkodni a partra egy non-stop mozgó harci ölebbel s semmi bajom nem volt. Olyan jó volt mozogni. Sokszor panaszkodtam, nagyon sokszor. Én emellett örökmozgó voltam ... mégis 36 kiló plusszal mentem szülni. Aki már most bepunnyad a 20. hétre, az hogy fogja megszülni a babáját? Ne az én esetemből induljunk ki, hanem egy átlagos szülés legyen előttünk. Első baba jó esetben 6-8 óra vajúdással együtt. S a vége tényleg nagyon durva s nagyon kell az erő, az energia. Aki nem sportolt, kirándult, tornázott vagy mozgással járó fizikai tevékenységet nem végez a terhesség előtt, az nagy szarban lesz szülés során. Én is kiröhögtem annak idején azokat, akik ezt mondták. S tényleg kell. 1-2 órás napi sétát igenis be lehet iktatni a terhesség alatt. Az izületek ilyenkor olyan igénybevételnek vannak kitéve, a csigolyák mozognak. 

Itt fejeztem be a mondandómat a csajnak ... mert falrahányt borsó volt, amikor is közölte, hogy jól van, ne háborogjak már ennyire, megígéri, hogy mozogni fog, változtat egy kicsit, de most megy mert kezdődik az Eva Luna ... vagy ki a picsa. Szóval ez volt a mai napi tevékenységem. Délután 1 óra van s még nincs vége a napnak. Kíváncsi vagyok, mi jön ma még.