Állítsátok meg Alizanyut!

Döbbenet, hogy a takarítási- és a 'minden fertőtleníteni kell' vágy mit ki nem hoz a kismamákból. A szomszédasszonyommal és szintén állapotos barátnőmmel beszélgetve jöttem rá arra, hogy nem csak én nem vagyok normális, hanem a terhes nők 99 százaléka biztosan nem az. A szomszéd, akiknek 2 hete született meg Borbála babájuk, ugyanazt élte meg, mint én. 

Ma reggel úgy keltem fel, hogy ha törik, ha szakad, nekem ma lejmolnom kell. Újra megpucoltam az ablakokat, kimostam a függönyöket és a takarókat, áttörölgettem a radiátorokat, kiszedtem a szekrényekből és az ágyneműtartóból mindent,, összehajtogatva visszapakoltam. Átfertőtlenítettem a baba- és a fürdőszobát századjára is. A nappaliban és a hálószobában minden fellelhető porszemet összeszedtem és egyszer csak azon kaptam magam, hogy délután fél 5 van és a mosógép még nem állt le 5 percnél hosszabb időszakra. Ekkor kérdezte meg Noémi, hogy mosodát nyitottam-e vagy mi van, mert a gyereke lassan már csak akkor tud aludni, ha nálam megy a mosógép. Szóval mindez, amit felsoroltam tök felesleges volt, mert 1 hete ezeket már megcsináltam egyszer. Nem baj, fő a bacimentesség. Annyit újítottam a dolgon, hogy most más öblítőt használtam és üvegkaparóval nekiestem a bukóablakoknak biztos, ami tiszta alapon. Majd hajthatatlan vágyat éreztem a mobilklímánk elcsomagolásához. Ez egy ősrégi, nekem derékig érő szerkezet, mely az ablak alá van rakva s tavasztól télig ott áll. Eddig nem volt útba, most viszont ha nem pakolhattam volna el, nagyon nagy  tragédia érhetett volna. Szóval elraktam annak ellenére, hogy tudom, 30 fokot mondanak hétvégére ismét. s 100 %, hogy használni kell ... de mondom, ki nem bírtam volna, hogy a helyén maradjon.
Majd következett a konyha ... na ezt tényleg takarítani kellett, mert a múltkor csak félig-meddig végeztem a kijelölt feladatommal. Átnéztem a szavatossági időket, kidobáltam minden 1 napja lejárt cuccot. Van egy hűtőnek álcázott szekrényünk. Ami hűtő volt régen, de ma már nincs eredeti funkciójában használva. A sütéshez szükséges dolgok kerültek bele a lekvárokkal és a paradicsomsűrítményekkel együtt. Eztán a szekrények kiürítése következett. Ha finoman akarok fogalmazni, katasztrófa, mennyi felesleges dolgot rejtenek a polcok és mennyi itt is a lejárt cuccos. Amikor a szanálással végeztem elmostam és kifertőtlenítettem minden poharat, edényt, lábost, műanyag tárolót és rattan tartót, tányért, kiskanalat és nagyot a villákkal, késekkel együtt a mikrón át. Feltöltöttem a fűszertartóimat, mindent púpra raktam, összeírtam 3 dolgot, hogy mi az, ami nincs a konyhában és bármikor kellhet: kakaó, zsemlemorzsa, bazsalikom. Hazudtam: van mindenből 1 csomag, de ínséges és bolt nélküli életre készülve plusz 1 KELL mindenből. Majd le akartam menni a boltba beszerezni őket, mert úgy éreztem, hogy ezek nélkül lehetetlen pihennem. Ekkor vettem észre 2 darab 120 literes sittes zsákot, amit a konyhai dolgokkal teleraktam. Szépen levittem őket a közös tárolós szemétlerakóba, majd felfele bandukolva eszembe jutott, hogy lehozhattam volna a bankkártyámat s akkor el tudtam volna menni a boltba a feltétlenül szükséges cuccokért. Felfele menet összepakoltam a szomszédaim által a lépcsőházban tárolt dolgokat - virág, kisszék, felmosóvödör stb... - növekvő sorrendben, majd amikor beértem a lakásba és tekintetem a fűszertartóra tévedt, akkor röhögtem el magam, már kínomban, hogy bazz .... nem vagyok normális!! A fűszereket növekvő és ABC sorrendben helyeztem el a polcon ügyelve az összhatásra tetéztem a színek harmóniájával is.    Begolyóztam ... a hangos nevetésemre a nyitott ajtóhoz sorolt Anita és Noémi is, akik szintén szakadtak azon, amit a lépcsőházban műveltem, de nem mertek szólni, hisz tisztában vannak a fészekrakási-ösztön 'nemtudokvelemitcsinálni' megnyilvánulásival. Úgyhogy segítségükkel visszaraktam mindent eredeti helyére a lépcsőházba. 

Most várom az uram haza ... egész nap Pesten volt áru-beszerzőkörúton. Ha hazaér, biztosan jól lebaszkurál azért, amit csináltam. Ha nem most, majd holnap, ha elolvasta a bejegyzésemet. Bár túl nagy változás nincs a lakásban: élén-, derékszögben áll és csilli-villi minden. Tisztaság- és friss öblítőszag terjeng a lakásban. Fél 9-kor, reggeli után kezdődött ez az ámokfutás, most 5 óra múlt és azon kaptam magam, hogy alig ettem, ittam a nap folyamán, leszakad a derekam, a lábam és nagyon kemény a pocakom. Arany Dorkámmal nem is foglalkoztam napközben. annyira el voltam foglalva a mániámmal. Jó kislány Ő, bírja a strapát.
Visszaolvasva a bejegyzésem, nagyon mosolygok a hülyeségemen és ismét bebizonyítottnak érzem a tényt: mekkora ösztönállat vagyok. Biztosan mindenki megmosolyog most, de én biztos vagyok aban, hogy a már terhességet átéltek arcán a mosoly annak a lökött tyúknak szól, akiben most magukra ismernek a történetemmel ... a most várandósok a bajszuk alatt mormolják, hogy ők aztán nem lesznek ilyen bugyuták ... viszont van egy rossz hírem: de lesztek ... akik nem terhesek: csak röhögjetek, titeket sem kerül el a végzet. Most lepihizek, Dorkát megsimogatom, Maját megszeretgetem és olvasom a tegnap elkezdett Dannielle Steel regényt.