Gondolatokba mélyedve

A tegnap este és éjjel nagyon nehezen telt el. Sokat forgolódtam, pisilni jártam fél óránként, aztán mérgemben fogtam egy Steel könyvet és nekiálltam olvasni. Krisz elbóbiskolt a nappaliban, nem is szóltam neki, hogy jöjjön be a hálóba, így legalább tudott egy keveset pihenni az éjszaka első felében, aztán "jóférj" módjára kísérgetett kézen fogva a nappali és a hálószoba közötti egyenesen, hátha könnyebb elviselni a jóslófájásokat, amiről egy idő után meg voltunk győződve, hogy akár lehetnének rendesek is. 15 percről indultunk és mentünk le reggelre 3 percesre. Igazi popsiösszehúzó, belegörnyedő, Krisz kezét majdnem eltörő görcsökkel ajándékozott meg minket a természet s reggelre, mintha mi sem történt volna, megszűnt minden fájdalom. Ekkor eltört a mécses nálam, mert úgy voltam vele, hogy már ebből igazán megérdemeltünk volna egy szülést vagy legalább egy magzatvíz elfolyást, de semmi. Délelőtt fájdogáltam egy kicsit, majd ismét abbamaradt. Nagyon furcsán érzem magam. Olyan semmilyen sem vagyok ... nincs rá jobb megfogalmazás. Görcsölget a hasam alja most is, sokszor beleszúrkál, sokszor a combom fáj, a derekamról nem is beszélve. Bekeményedik a hasam, majd pár másodpercre elernyed ... Nézem az órát, nincs rendszeresség. Próbálok lépcsőzni, hátha ... de semmi. Olyan érzésem van, mintha lázas vagy beteg lennék, teszek-veszek napközben, de igazán semmihez sincs kedvem és erőm. Nagyon nagy fáradtságot érzek. Dorka nem mocorog, alig érezhető néha-néha. Maja pánikban van. El nem mozdulna mellőlem, amikor leülök, idejön, a pocakomra teszi a mancsát vagy a fejét és néz. Néz reggel óta egyfolytában, a szemét sem veszi le rólam. Ennék, de nem tudok. Éhes vagyok, de ha melegítem az ételt, megérzem a szagát/illatát, elkap a hányinger. Próbálok beszélgetni a babával, hogy valami jelet adjon, hogy készülődik-e kifele, vagy még bent marad, de most nem kommunikatív velem egyáltalán. Nem segít Dorka és nem akarja megkönnyíteni a dolgom. Valahogy máshol lennék, más feladatokkal, más élethelyzettel, más reményekkel és más céllokkal  ... mintha kívülről szemlélném magam, mégis minden fáj, mégis mindent én érzek ... sírnék egyszerre és nevetnék ... lehet kissé bepánikoltam? beijedtem? és most ezért érzem magam olyan "sehogyansem". Olyan, mintha magamra maradtam volna, pedig ennyien nem álltak mellettem, mellettünk soha sem, mint most. 

Nem akarok hálátlannak tűnni, mégis elmenekülnék ... magam elől is.

Nem tudom mi ez.