Sírósan ...

... indult a mai napunk. Sírt Dorka, sírtam én, még Maja is elbökött egy könnycseppet, apa meghatódott telefonon keresztül, szóval keservesen kezdődött a mai napunk.

Krisz elment ismét továbbképzésre, most szerencsére nem hetekre, hanem csak pár napra, így vasárnap már újra itthon lesz. Ehhez kapcsolódik a történetünk: tegnap este altatáskor az uram elbúcsúzott a csajától, ahogy szokott, megszeretgette, játszott vele, megölelgette, Dorka is hatalmas csókokat röptetett felé, majd leraktam aludni. Valamit megérzett, mert fél 6-kor fent kukorékolt, megitta a reggeli kakaóját, addig Krisz is összekészült, reggelit csináltam neki, fél 7 előtt kipakolta a bőröndjét a lépcsőházba indulásra készen, még volt pár dolog, amit megbeszéltünk, mire Dorka is odaért az ajtóhoz és indult volna apával ő is, már félig a táskában volt, amikor Krisz felemelte, elmagyarázta neki, hogy mikor vasárnap felkel, addigra itt lesz, majd odaadta nekem. Az addig teljesen nyugodt, mosolygós, magyarázós gyerekből hárpia lett. Sírt, ki akart mászni a kezemből, apához akart menni, de neki muszáj volt indulnia, így visszavettem. Nekem már ekkor elkezdtek folyni a könnyeim - nem Krisz miatt, hiszen hozzászoktunk a több napi távollétekhez - a helyzet okán. Megvigasztaltam Dorcot, leraktam a konyhába, kapott fakanalat és tálat, hogy ő is készítsen finom ebédet, de most nem érdekelte. Beült Maja mellé a bejárati ajtó elé és hangosan mondogatta "ÁPHÚ, ÁPHÚ, ÁPHÚ", miközben a keze Maja hátán pihent vigasztalóan. Annyira drágák voltak ott így ketten, Maja elárvult fejjel, mint mindig, Dorka a kakaómaszatos pizsamájában, mezítláb ...  ekkor már tényleg nagyon sírtam, hívtam Kriszt, hogy mi újság, ő is nagyon meghatódott ... ez az igazi szerelem azt hiszem. 

Az "ÁPHÚ" pedig már egyértelműen Kriszt, aput takarja.