Ha így haladunk, holnap szülünk :-)

Ha így haladunk, holnap szülünk.  Ezzel annyi a gond, ha mégis csak vaklárma minden egyes jel, akkor bizton állíthatom, hogy agyonverek valakit.

Ma voltam a dokimnál, aki közölte velem, hogy" nincs gond", 2 ujjnyira nyitott a méhszáj és a tapasztalatára hagyatkozva azt javasolja, hogy egy óra múlva randizzunk bent a kórházban. Én mondtam, hogy holnap még dolgoznom kell és a cuccom is csak elméletileg van összerakva, gyakorlatilag meg a kiságyban figyel 2 hete: a tömege és a térfogata napról-napra nő. A kisszoba nincs kitapétázva, a fürdő nincs kifestve és jövő hétre még lakásfelújítást terveztünk... úgyhogy én nem mehetek be a kórházba. Jót mosolygott a gyorsan felhozott érvekre és amikor látta, hogy nem mókázom, elkomorodott ő is. A jóindulatának köszönhetően vagyok most itthon. Megígértem neki, hogy fekszem egész nap, a lakásfelújítást elhalasztjuk és pihenek, pihenek, pihenek. Elküldött vérvételre, úgyhogy holnap ismét és utoljára megcsapolnak.

Nagyon rendes volt a dokim. Azt mondta, szerinte 2 hetünk van vissza a szülésig maximum ... de gyorsan hozzátette megnyugtatásképp, terészetesen benne van a pakliban az is, hogy a fennmaradó 5 hetet is kihúzzuk. Mindenesetre készüljek. Szeptember 5-re írta ki az újabb randink időpontját és drágán hozzátette, hogy "ha addig meg nem érkezik Dorka". Megbeszéltük. hogy szeretnék szülni, mit kell tennem, ha érzem, hogy elkezdődött a folyamat. Közben meghallgattuk Dorka szívét, ami 139-et vert. Ez tökéletes.

Nem félek a szüléstől, nagyon várom már! Nem azért, hogy túlessek rajta, hanem azért, mert kíváncsi vagyok nagyon az érzésre és magamra. Persze azért az sem mellékes, hogy Édeskénk is megérkezik közben és gyönyörködhetek benne életem végéig. Ez olyan, mint az életfogytiglani édes börtön.

Krisznek meséltem, mi volt bent. Hát azt a döbbenetet és pánikot látni kellett volna. Nagyon aranyos volt! Soha nem felejtem el neki ezt a fejformát és kinézetet. Mindenesetre Dorkánk eldöntött mindent és ha kicsit jobban figyeltem volna a jeleket hétvégén, rájöhettem volna, hogy a görcsök, a sehogysem jó és mindenem fáj - legfőképp az ülés - dolog már a méhszáj rövidülése és felpuhulásának jele volt. Ezen is túl vagyunk. Más 2 ujjnyival megy be a kórházba ... vagy még ennyivel sem. Én ezen már túl vagyok, remélem megkönnyíti és lerövidíti egy kicsit a szülést ez az állapot.

Dorkánk a lakásfelújítási dilemmát is megoldotta, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nagyon nem akartam ezt az egész herce-hurcát és most már nincs is min gondolkodni. A tapétázás és a fürdő festése lett az elsődleges, egyetlen feladatunk ... hacsak 2 napon belül a nagy brigád neki nem esik a lakásnak és nem végeznek 4 nap alatt. De ez 'asszem' kizárt ... legalábbis bízom benne. Pihenésre ítéltettem, édes pihenésre és nincs kedvem koszba, mocsokba, porba eltölteni az utolsó 'túinvan' napjainkat közösen.